Új KRESZ: jogosítvány kell majd az elektromos rollerhez

2024.08.16. 05:57

Képzeljük el: a gyalogosnak elég csak ráfordulni az átkelőhelyre, és az autós máris megáll, nincs közlekedési táblaerdő, minden kerékpáros sisakot hord, az elektromos rolleresek is tudják, hol közlekedhetnek és hol nem, már óvodáskorban elkezdik a biztonságos közlekedésre, sőt a közlekedéskultúrára való okítást. Hol volt, hol nem volt… egyszer így lesz Magyarországon?

Javában tart az új KRESZ előkészítése, mint azt már korábban megírtuk, a szaktárcának jövő év március végéig kell az új közlekedési szabályrendszert a kormány elé terjesztenie. A munka transzparens, a Közlekedési Minisztérium folyamatosan tart tájékoztatást az egyes szakaszokról, illetve a tervekről. Ennek az is a célja, hogy a még alakulóban lévő szabályrendszer egyes – akár kényesebb – kérdéseit teszteljék a lakosságon. A legutóbbi tájékoztatón talán az egyik legkényesebb és legtöbb indulatot kiváltó kérdéskörről volt szó: gyalogosok, kerékpárosok és egyéb mikromobilitási eszközöket használók közlekedéséről.

Gyalogos, ha arra jár

Azt már korábban egyértelművé tették a jogalkotók, hogy az új KRESZ-ben hangsúlyosabb lesz a gyengébbek védelme. „Nagyobb biztonságot kell nyújtani a védtelen közlekedőknek, vagyis azoknak, akiket nem véd karosszéria” - mondta Kerékgyártó János, a közlekedési szaktárca helyettes államtitkára.

Az új KRESZ egzakt módon definiálja majd a gyalogos fogalmát, eddig ez ugyanis hiányzott, gyalogos az volt, aki gyalog járt, ez azonban problémákat okozott – mondta Major Róbert rendőrezredes. Például a segédmotort vagy kerékpárt toló személy gyalogosnak minősült, míg aki motort vagy személyautót tolt, az járművezetőnek, ezért elromlott autót – szabály szerint – csak és kizárólag jogosítvánnyal rendelkező, nem ittas személy tolhatott, a jövőben azonban járművét toló is gyalogosnak számít.

Legcukibb gyalogos

Az új KRESZ talán egyik legforróbb krumplija, hogy a kiterjesztenék a gyalogosok elsőbbségének helyeit. Jelenleg a gyalogosnak akkor van elsőbbsége, ha lelépett a járdáról. A szakemberek szerint az elmúlt évtizedben jelentősen javult a közlekedési morál, az autósok gyakran megállnak akkor is, ha a gyalogos még nem lépett le a járdáról. Az új jogszabályban ez már kötelező lesz, ugyanis az átkelési szándéknak is elsőbbsége lesz. Ez számos európai országban van így (bár nem mindenhol szabályozzák), hogy az autósok azonnal lassítanak, ha a gyalogos éppen, hogy ráfordult a zebrára. Major szerint nem ördögtől való dolog elvárni az autósoktól, hogy figyeljék és észleljék a gyalogos szándékát. Ezzel együtt többsávos úton lévő gyalogosátkelőnél az autósnak akkor kell megállnia, ha a mellette lévő sávban halad a gyalogos, ha távolabb van, akkor dönthet úgy, hogy nem áll meg. Mint azt a szakember kiemelte, míg az egyik jármű a másikat kötelezheti fékezésre vagy irányváltoztatásra – hirtelen fékezésre továbbra sem –, de a gyalogosnak joga van a zavartalan haladáshoz.

Kötelező a sisak, de...

Az új KRESZ számos új fogalmat definiál ezzel is tudomásul véve, hogy a közlekedési eszközök palettája mára igen színessé vált. A kerékpároknál rögtön kétféle típust különböztet majd meg. A hagyományos kategóriába tartoznak majd a klasszikus kétkerekű kerékpárok és nem csak az önerővel hajtottak, de 1000W teljesítményig és 25 km/h maximum sebességig az elektromos biciklik is. A másik kategória a különleges kerékpároké, ahová a két- vagy több kerekűek, egyebek között a riksák, bringóhintók, cargo biciklik tartoznak majd.

Itt hangzott el, hogy kifejezett szándék, hogy ne legyen minden túlszabályozva, szempont, hogy megszűnjön a táblaerdő, ezért sok esetben csak a kivételeket tábláznák ki. Például a buszsávokat csak akkor nem használhatják a biciklisek, ha azt külön tábla tiltja majd.

Pedelec kerékpár 4

Új fogalomként jelenik meg a kerékpáros övezet és a kerékpáros átkelőhely. Az előbbi olyan, akár több utcából álló terület, ahol a menetiránynak megfelelően a sebességhatárokat betartva a kerékpárosok viszonylag szabadon közlekedhetnek, míg a gépjárművekre 30 km/h-s sebességhatár vonatkozik majd. Az életszerűséget erősítve a gyalogosátkelőhelyen nem kell a kerékpárosnak leszállnia a biciklijéről, ugyanakkor nem lesz elsőbbsége. Lakott területen kívül megengedett lenne a bolyban haladás, egy boly 6 és 12 fő közötti lehet, ebben az esetben a bringások akár egymás mellett is tekerhetnek, természetesen úgy, hogy helyet kell hagyniuk a többi járműnek is.

Nem eldöntött még, de terítéken van a kerékpárosokra vonatkozó sebességhatárok átgondolása is, erre jelenleg három javaslat van:

 A. Járdán a mindenkori gyalogosforgalomhoz igazodóan 10, míg olyan úton, ami nem járda, de gyalogos is közlekedik, 20 km/h a megengedett maximális sebesség (fontos, hogy gyalogosforgalom esetén igazodni kell a gyalogoshoz), egyéb helyen 50 km/h lenne a sebességhatár.

B. Mindenhol 50 km/h a megengedett sebesség, kivéve, ahol van gyalagosforgalom, mert ott ahhoz igazodva, de felső határ nélkül közlekedhetnek a bringások.

C. A jelenlegi határok megtartása.

Ön melyik javaslatot támogatná leginkább?

A jogszabálytervezet egyik kimondottan progresszív része az, hogy a sisak hordásának kötelezővé tételét lépcsőzetesen vezetnék be a kerékpárosoknak. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek kötelező lesz a sisak hordása, aki a hatálybalépéskor nem volt 14 éves. Értelemszerűen ezeknek a fiataloknak a 14. életévük betöltése után is – ameddig biciklire ülnek – kötelező lesz a sisak viselése, így folyamatosan tudna felnőni újabb és újabb generáció, akiknek már természetes, hogy kerékpározáskor sisakot hordanak.

És akkor jöjjenek az elektromos rollerek

Definiálva lesz a kis- és nagy teljesítményű motoros roller. Az előbbi maximum 35 kg, a motor teljesítménye maximum 1000W, míg sík úton a maximális sebessége 25 km/h. A nagyteljesítményű motoros roller pedig 35 kg-nál nehezebb, teljesítménye több mint 1000W és képes 25 km/h-nál gyorsabban közlekedni. Az alapszabályok hasonlóak lesznek a két rollerre, ugyanakkor lesznek kivételek. A kis teljesítményű rollerekre vonatkozó szabályok inkább a kerékpárokhoz igazodnak, a nagyoké pedig a segédmotorokhoz. A kisebb rollereket tizenkét év felettiek vezethetik, ott haladhatnak, ahol a bringások, kerékpáros védőfelszerelés használata lesz kötelező, a sebességhatár pedig 25 km/h.

420A7068

A nagyteljesítményű rollereknél 14 év lesz a minimum korhatár, gyalog- és kerékpárúton, járdán, kerékprásávon nem közlekedhetnek, maximális sebességük 40 km/h lehet. Kötelező lesz a motorkerékpáros sisak használata és minimum segédmotorra szóló jogosítvány is kell majd hozzá. Az új KRESZ egyelőre az egyéb elektromos mobilitási eszközöket külön nem definiálja, ezek úgynevezett megtűrt eszközök lesznek sebességkorlát meghatározásával, alapvetően a gyalogosok szabályai szerint közlekedhetnek majd, például az úttestről kitiltják őket. Névlegesen csak azokat emelik majd be a jövőben a jogszabályba, amelyek tömegesen jelennek meg a közlekedésben.