Teslát vettem, elpusztult; a történet a márkaszervizben folytatódik - 2. rész

2024.08.20. 06:46 Módosítva: 2024.08.20. 11:24

Elpusztult - gondoltam magamban, miután lehúztam a töltőkábelt a két hete vásárolt Teslámról és nem sikerült többé sebességbe rakni. Meleg volt, forró vasárnap délután. Sebaj, a márkaszerviz majd megoldja, nyugtattam az idegeim, csakhogy ekkor még fogalmam sem volt róla, hogy mi vár rám. Vagy, mi nem.

Tesla-vásárlós megpróbáltatásom ott fejeződött be, hogy a számok alapján jó vételnek tűnő, 2019 decemberében gyártott Model 3-as Long Range megadta magát a XIII. kerületi Besenyei utcában augusztus 5-én vasárnap.

A halál közvetlenül töltés után állt be, amit azzal is jelzett, hogy nem engedte D-be tenni a váltót, valamint hibakódokat dobált. Kész szerencse, hogy a kicsi, 12 voltos akkumulátorban még akadt annyi lélekjelenlét, hogy utoljára be tudta magát zárni az autó, majd végleg elhunyt.

Ezek voltak utolsó szavai: 

  • - VCFRONT_a192 / "Az elektromos rendszer nem látja el az összes funkciót. / Funkciók lezárása az energiatakarékossághoz
  • - BMS_a151 / Lehet, hogy a jármű nem indul újra / Szerviz szükséges
  • - BMS_a035 / Lehet, hogy a jármű nem indul újra / Szerviz szükséges

A felsorolt hibakódok megoldására több tippet is találtam a teslás fórumokon, csakhogy nem értek az autószereléshez, pláne nem a villanyautók babrálásához, és arra sem vágytam igazán, hogy egy sztrókot kapott Tesla csapjon agyon. Maradt hát a hivatalos út, hiszen az akkucsomagra még él a gyári garancia, a teslás applikáción keresztül hibát bejelenteni pedig csupán néhány tapintás. 

Mivel a budapesti az egyetlen hivatalos márkaszerviz hazánkban, nem csodálandó, sokkal inkább kijózanító frász hangulatú volt az applikáció iránymutatásával találkozni, amikor kiírta, hogy augusztus végén vitethetem legközelebb a szerviz közelébe az autót, aztán majd kész lesz valamikor. Augusztus elejét írtunk. (Tévedésből július végét írtunk először, miközben augusztus elején adta meg magát az autó. A tévedésért olvasóink elnézését kérjük.) 

De a történet innen csak egyre furcsább lett.

Nem volt mit tenni, hát tárcsáztam is a Tesla hivatalos ügyfélszolgálatát, hogy megpróbáljam gyorsítani a folyamatot. Újabb meglepetésemre a vonal másik végén egy angolul beszélő hölgy üdvözölt, aki rövid csacsogást követően a legkönnyedebb angolsággal azt javasolta, hogy a problémát a biztosítómmal oldjam meg, thank you, bye! Kész szerencse, hogy a megkötött casco szerződés assistance szolgáltatást is tartalmazott, végül a trélerezés legalább ingyen volt a Váci útra. tesla22

Csakhogy, az autó azóta is ott áll.

Ismét tárcsáztam a Teslát, de ezúttal már egy magyarul beszélő kollégát kértem, akivel végre megoszthattam a teljes történetem AZ ANYANYELVEMEN. Két hete vásároltam, Long Range modell, a vásárlás előtt pont a Váci úton cserélt benne a Tesla komplett, garanciális akkupakkot, most pedig itt állok vele lerohadva a negyven fokos melegben - foglaltam össze történetem dióhéjban a ügyfélszolgálatos srácnak, aki egyébként meglepően segítőkésznek bizonyult, ez pedig sokat enyhített feldúltságomon. 

Miért vettem Teslát?

Havi öt-hatezer kilométert autózom, tehát olyan autó kellett, ami keveset fogyaszt, Budapesten még ingyen tud parkolni, valamint elférek benne és 2019-es gyártásnál nem régebbi. A Model 3 LR ezt papíron mind tudja, hát megvettem, a célom pedig kideríteni, hogy a papíron számolt matek - amely a cikksorozat első részében szerepel -, pontosan hogyan néz ki a valóságban. 

Jelezte, hogy online már látja is a hibákat, de biztosat nem tud mondani, szerinte valami banális probléma áll a háttérben. Tippje szerint ezt okozhatja akár egy csatlakozóhiba, vagy a már említett 12 voltos akkumulátor elpusztulása is, de "A szerelők majd megmondják, illetve jelzik az applikáción !"- végül ebben maradtunk. 

Majd ismét üzent az applikáció: 

"A javítás folyamatban van. Értesítjük, amikor a járműve átvételre kész.
A javítás becsült időpontja szeptember 18. 12:'15"

Egyrészt menő, hogy a rendszer percre pontosan próbálja megtippelni, mikor lesz kész az autó, másrészt szomorú, hogy egyetlen, ex-Toyota szalonból Teslába vedlett Váci úti márkaszerviz próbálja kezelni a nyolcezres hazai állományt, amire láthatóan képtelen, hiszen másfél hónapra tudják csak vállalni, hogy egyáltalán ránézzenek az autóra. Egyes tulajok szerint az autók a jósoltnál sokkal korábban el szoktak készülni, de engem, mint szűz teslást, ez egyáltalán nem nyugtat. Pláne, hogy nyár van és balatoni etapok vártak volna az autóra.

A dátum olvasását követő sokkból felocsúdva ismét tárcsáztam a Tesla szervizt, hogy megkérdezzem, mennyire gondolták tréfának a szeptember közepére belőtt ránézést. A válasz talán még kiábrándítóbb volt, mint maga a dátum: "az applikáción majd látni fogja, hogy mikor lesz kész." - Hát, kösz a semmit! Ezek után még egyszer próbálkoztam, amikor egy szerelő közölte, hogy sok diagnosztikára váró autó, a hiba megtalálására akár 1-2 hetet is várni kell majd.

Az egyik szervizállásba kellene bejutni. Valamikor...
Az egyik szervizállásba kellene bejutni. Valamikor...

Ha sok az autó, de kevés a szerviz = erre számíts:


2019 óta közel nyolcezer Tesla kapott rendszámot hazánkban, erre egyetlen márkaszerviz jut, vagyis rengeteget kell várni, ha javításra van szükség, legyen az műszaki hiba, vagy sérülés. Ezzel szemben a Datahouse-tól korábbabn kapott adatok alapján készített becslésem alapján 100 ezernél keveseb öt évesnél fiatalabb Toyota vagy Suzuki van az országban, ami pedig igazán érdekes az az, hogy előbbire 39, utóbbira pedig 80 hivatalos szerviz jut.

Puszta kíváncsiságból tovább kutakodtam, és máris kiderült, hogy a hazánkban idén debütált BYD-nak máris három márkaszervize működik már most is, a céljuk pedig országos márkakereskedői (és szerviz) hálózat kiépítése.

Ha már lúd, legyen kövér alapon a budapesti Teslát is megkérdeztem, jelenleg hány autó várakozik javításra, és mi alapján sorolják be az autókat: azaz egy garanciális autó kaphat-e későbbi időpontot, mint egy idősebb, de zsebből fizetős, azonban cikkünk megjelenéséig semmilyen visszajelzést nem kaptunk.

Az említett három márka esetében az egy szervizre jutó autók aránya nagyságrendileg kedvezőbb. 

A diagnózis pedig kulcskérdés, hiszen nem mindegy, hogy a kereskedő által az eladás előtt megrendelt, garanciális akkupakk cseréjekor a Váci úti Tesla-szervizben követhettek el olyan hibát, amely a leállást okozta. A másik opció, hogy esetleg rejtett hibáról van-e szó. Az eredménytől függ ugyanis, hogy legrosszabb esetben a kereskedővel vagy a Teslával kell majd harcolni.

Epilógus

Ott tartunk, hogy van egy közel két tonnás tetemem a Váci úton, amiben kilencmillió forintom áll, és jelen állás szerint hetekbe telhet, hogy újra áramot életet leheljenek bele.

A megbízhatóságot tekintve a korábban használt Priushoz képest eddig csalódás, de nem adom fel, az esélyt ugyanúgy megkapja majd a szépítésre - feltámadásra - csak legyen már kész végre, valahára.