2024.09.13. 06:05

Az évszakok változásával a vadak helyváltoztatási szokásai is módosulnak. Az ősz kifejezetten kritikus közlekedési szempontból, a szarvasbőgés idején bármikor, bárhonnan az autó elé kerülhet egy üzekedni kívánó szarvas. A szerencsésebbek csak vaddisznóval, vagy kisebb testű négylábúval találkoznak az utakon, autópályán viszont egyikre sem számítanak az autósok. Pedig kellene.

Vadgázolás szempontjából az ősz a legkritikusabb időszak. A párjukat kereső vadak a körülöttük zajló történésekkel kevésbé törődve, leszegett fejjel közlekednek. Emiatt az utakon fokozottan kell számítani a jelenlétükre és nem csak ott, ahol vadveszély tábla figyelmezteti az autósokat. Az őzek párzási ideje éppen csak véget ért, a szarvasoké viszont pont most kezdődik, érdemes figyelni. 

A gyorsforgalmi úthálózaton ez a veszély nem fenyeget, gondolhatják sokan. Az autópályák és autóutak használói többnyire úgy vélik, hogy a szolgáltatás része a vadmentesség is. Részben igazuk is van, hiszen az útdíj ellenében magasabb szintű és biztonságosabb szolgáltatás jár, a fokozott tempó mellé szigorúbb biztonsági előírások társulnak. A vadakat ez viszont nem igazán hatja meg, ahogyan a BpiAutósok.hu által közzétett videón is látható.  

2023. júliusa óta pedig a módosított jogszabály is konkrétan előírja a vadmentességet a gyorsforgalmi úthálózaton. Erről a klasszikus szocialista vicc jut eszembe a sertésszaporulatról. A jogalkotó ugyanis a vadaknak elfelejtett szólni. 

Vadgazdálkodási törvény

Nem minősül a vadászatra jogosult felróható magatartásának vagy a tevékenységi körében előálló rendellenességnek, ha a vad az életmódjából, szokásos táplálkozási, szaporodási viselkedéséből következő helyváltoztatása miatt jelenik meg a lakott területen kívül közúton, autóúton, autópályán vagy a település belterületén, kivéve, ha a vad megjelenése a vadászatra jogosult tevékenységével áll okozati összefüggésben.

Gyorsforgalmi utat úgy kell üzemeltetni, hogy arra a vad ne jusson fel.

Bambi és Bambiné nem forgatják a Magyar Közlönyt.
Bambi és Bambiné nem forgatják a Magyar Közlönyt.

Ha nem a vadásztársaság miatt – vadászat, hajtás-űzés, rossz helyre telepített etető-itató – téved fel az úttestre a vad, hanem önszántából, a vadásztársaság mentesül a felelősség alól. Ha pedig autópályán vagy autóúton történik a végzetes találkozás, az adott útszakasz kezelője lesz felelősségre vonható. Logikus, több évtizedes bírói gyakorlatot emelt ezzel törvényi szintre a jogalkotó tavaly. A gyorsforgalmi utakon megengedett legnagyobb sebesség és a vele járó fékút miatt ezeken a helyeken nagyon ritkán kerülhető el a baleset, ha vad téved a pályatestre. 

Az autópályák és az autóutak teljes hosszában vadkerítések és néhol vadalagutak szolgálják a balesetmegelőzést

Ezek azonban a dolog természete miatt nem tudnak egybefüggő védelmi vonalat alkotni, a le- és felhajtóknál a pályatestek oldalra nyitottak. Ott pedig bármilyen négylábú feltévedhet az autók közé. Emiatt sem a valóságban, sem a jogszabályban nem zárható ki vadak jelenléte a gyorsforgalmi utakon. Sőt, egyes vadak minden további nélkül képesek átugrani az akadályokat vagy éppen alákotorni a vadkerítésnek.

Amelyik vad át akar kelni az autópályán, az át is fog. Fontos észben tartani, hogy alapvetően nem a vadak mennek át az úton, hanem az út halad keresztül az erdőn. Mondhatjuk úgy is, ők voltak ott előbb, autósként meg kell tűrnünk a jelenlétüket. 

Ha nincs vadmentes autópálya, akkor mit tehetnek az autósok a megelőzés érdekében?

  • A fokozott óvatosság és a mérsékelt sebesség mellett az egyetlen hatékony módszer az ún. vadkár casco biztosítás kötése. Ezekkel azonban csak a vaddal való közvetlen ütközés okozta károk megtérítése érhető el, a biztosítók ÁSZF-jei teljesen másként értelmezik a vadkár és a vadgázolás fogalmakat, mint ahogyan azt az autósok gondolják. 
  • A másik mentsvár az autópálya kezelő biztosítására való kárrendezés, mivel az új jogszabály úgynevezett eredménykötelmet tartalmaz. A törvényszöveg megfogalmazása eredményt vár el a közút kezelőjétől: oldja meg, hogy a vad az útra sehogy se tudjon feljutni. Ha ez nem sikerült, a vadgazdálkodási törvény módosított rendelkezésére hivatkozással kell kártérítés igényt benyújtani a gyorsforgalmi út kezelőjéhez.
Kapcsolódó
Őz borította fel a motorost – a Casco nem fizeti a földön csúszás okozta kárt

Őz borította fel a motorost – a Casco nem fizeti a földön csúszás okozta kárt

A biztosítók kreatív osztályai vadul gyártják a marketingszövegeket arról, hogy mit miért nem kell téríteniük. A fizika sem igazán érdekli őket.

Sajnos a vadak nem törődnek a táblákkal, akkor is jönnek, ha nincs figyelmeztető jelzés.
Sajnos a vadak nem törődnek a táblákkal, akkor is jönnek, ha nincs figyelmeztető jelzés.

Mivel a jogszabálymódosítás viszonylag friss, az ilyen esetekre vonatkozó egységes bírói gyakorlat nem kristályosodott még ki. Vagyis megeshet, hogy - ha a közútkezelő nem hajlandó fizetni - a kialakult jogvitában egymásnak ellentmondó ítéletek születnek a kezdeti időszakban. Mert bár a jogszabály egyértelmű, 

a gyorsforgalmi utak nem üzemeltethetők le-és felhajtók nélkül, azokra pedig nem tehet "vadsorompót" a közútkezelő.

Emiatt, ha a vadkerítés és a vadalagutak épek-sértetlenek voltak (a vad átugrotta vagy alákotorta a védelmet) a balesettel érintett szakaszon és időpontban, könnyen arra a következtetésre juthat az ítélkező bíró, hogy az út üzemeltetője mindent megtett a vadmentes átjárhatóságáért, ennél több nem volt elvárható tőle még a jogszabály legszigorúbb értelmezése esetén sem. 

Röviden: vadgázolás tekintetében mind a sors kezében vagyunk, még az autópályákon is. 

Csőbe húzott a kereskedő? Szédítenek a szervek? Sunnyog a biztosító? Ha úgy érzed, hogy neked van igazad, de mégis lepattintanak a nagykutyák, jelentkezz és írd meg történeted KÉPEKKEL együtt a drtakacs@mail.totalcar.hu-ra.

Figyelem, csak akkor írj, ha elfogadod, hogy a történeted feldolgozhatjuk.

Coverfotó: ADAC.de / Uwe Rattay

Az oldalról ajánljuk

Egy exeddel találkozni mindig nehéz
  • Technika

Egy exeddel találkozni mindig nehézMűhelyPRN: Toyota Avensis T25 1,8 – 2006.

Ez a Toyota a használtpiac egyik biztosnak mondott választása, most kiderül, mennyire az ennyi év után.

március 22., 06:03
Kamasuka még mindig őrzi a kincset
  • Tesztek

Kamasuka még mindig őrzi a kincset

Ez a Mitsubishi nem a Renault-tól, hanem egyenesen Japánból jön, és modern plug-in hibrid hajtásával van is keresnivalója a piacon.

március 21., 15:57
Eggyel bővült a felejthető Alfák sora
  • Tesztek

Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.

Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.

március 22., 06:04
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
  • Hírek

Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában

Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.

március 22., 06:04
Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint
  • Hírek

Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint

A 700 ezer otthoni töltőhelyet nem számolva.

6 órája
Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról
  • Hírek

Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról

Épp a hóban nyüstölik.

március 22., 08:45
Ez nem utcai autó, gyerekek...
  • Belsőség

Ez nem utcai autó, gyerekek...

Volt szerencsém egy csak 250 példányban létező autót kipróbálni.

március 21., 17:27
Laikus sztárvendég az Égéstérben!
  • Égéstér

Laikus sztárvendég az Égéstérben!

Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.

március 21., 15:58
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
  • Hírek

Az Audi már tervezi a következő sportautóját

Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.

március 22., 06:04
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
  • Hírek

Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba

Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.

március 22., 13:15
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
  • Hírek

Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó

A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.

március 21., 06:10
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
  • Hírek

Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?

Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.

március 22., 10:28
Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán
  • Hírek

Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán

A rendőrök is meredeknek gondolták a produkciót, és félre is állították a sofőrt.

március 21., 13:39
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
  • Hírek

Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten

A mentő használta a megkülönböztető jelzést.

március 22., 11:28
Teljesen új külsőt kap az új MG4
  • Hírek

Teljesen új külsőt kap az új MG4

A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.

március 21., 07:51
Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg
  • Hírek

Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg

2024-ben világszerete összesen 74,6 millió autót gyártottak, ebből 23 milliót Kínában értékesítettek.

március 21., 14:31
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
  • Hírek

Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon

Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.

március 21., 06:10
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
  • Gumidoktor

Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?

A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?

március 22., 12:14
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
  • Hírek

Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte

Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.

március 21., 09:45
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
  • Hírek

Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója

Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.

március 21., 11:51
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
  • Hírek

Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják

Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.

március 21., 09:12
Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt
  • Hírek

Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt

Erről Sylvia Neubauer, a BMW ügyfelekért, brandért és eladásokért felelős elnökhelyettese beszélt.

március 21., 12:32
Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége
  • Hírek

Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége

Csak a szoki.

március 21., 11:07
Audi RS3 FL
  • Hírek

Audi RS3 FL

március 21., 14:43
Mitsubishi Outlander PHEV – 2025.
  • Tesztek

Mitsubishi Outlander PHEV – 2025.

március 21., 13:01
Alfa Romeo Junior
  • Tesztek

Alfa Romeo Junior

március 21., 11:25
álcázott Alfa Romeo Stelvio
  • Hírek

álcázott Alfa Romeo Stelvio

március 21., 11:17
Mercedes humanoid robotok
  • Hírek

Mercedes humanoid robotok

március 21., 10:08