Másnaposan a volán mögött
Posztalkoholos állapotban vezetni ellenjavallt!
Azt mindenki tudja, mit jelent a zéró tolerancia. Vezetés előtt és közben nem fogyasztunk alkoholt, mert tilos és balesetveszélyes. De hogy a "vezetés előtt" mekkora időintervallumot fed le? A közvélemény szerint pár órát, a rendőrség szerint inkább tizenkettőt, a kutatók szerint meg jobb lenne huszonnégyet várni.
Olvasónk másnaposan ült a volán mögé és megbánta. Előző este céges bulit tartottak, a hangulat hevében túlszárnyalta a szalonspicc állapotát. Nem volt semmi baj, a kollégái sofőrszolgálatot hívtak, minden és mindenki hazaért biztonságban. Másnap a renyhe fejfájáson túl semmi jele nem mutatkozott az esti tivornyának. Olvasónknak mázlija is volt, aznap csak délutánra kellett visszamennie az irodába, az esti pohárfenék-mustrálás és az autóba ülés között bőven eltelt 12 óra, mi baj lehet?

Munkába menet sajnos közlekedési baleset vétlen áldozata lett, a másik autós benézte a macisajtot, "az ütközést nem lehetett elkerülni", írta a rendőrségi jegyzőkönyv. Merthogy volt helyszínelés is, a balesetet okozó sofőr megsérült, emiatt pedig kötelező volt rendőrt hívni. A kiérkező baleseti helyszínelők - a protokoll szerint - mindkét autóst szondavégre kapták, olvasónknál pedig bejelzett a készülék. Hiába volt igaz a nemleges válasz a "fogyasztott alkoholt az elmúlt 12 órában" hatósági kérdésre, a műszert csak a fizika-kémia érdekelte.
Olvasónk azt sem tudta, hogy a fejét vagy a levegőt kapkodja-e inkább. Előállították vérvételre, ahol bebizonyosodott, alkohol van a szervezetében, vagyis ittasnak minősül. Egyedül annak örülhetett, hogy csak szabálysértési szintet ért el az alkoholkoncentráció, a jogsiját azonban így is bevonta a hatóság egy hónapra, a százezres nagyságrendű pénzbírság mellé.
A vétlen ittas sofőr kárát megtéríti a károkozó biztosítója
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a balesetet nem olvasónk okozta, így az autójában keletkezett kárt a vétkes sofőr biztosítója fedezi. A KGFB ugyanis csak akkor nem fizet ilyen esetekben, ha a balesetet okozó sofőr volt ittas.

Az ittas járművezetés jogi szabályozása 2013 óta nem veszi figyelembe az egyéni fiziológiás körülményeket
Az, hogy valaki milyen mértékben ittas, sok mindentől függ. A testsúlytól, a fizikai felépítéstől, a máj működésétől, az egészségi állapottól, a kipihentségtől, az elfogyasztott alkohol jellegétől, a lista napestig folytatható. Emiatt minden egyén másként reagál az alkoholbevitelre. Egyesek már két pohár sörtől fejre állnak, másoknak ennyi meg sem kottyan.
Akinek a szervezetében műszeresen (szonda-vérvétel) kimutatható az alkohol, az ittasnak számít. A mérték és az egyéni tolerancia majd csak a büntetés mértékének meghatározásánál számít. Ez a másnaposan volánhoz ülőknek kifejezetten rossz hír. Ők csak az emlékeikben őrzik az előző esti mulatozást, a szervezetükben nem feltétlenül érzik a vezetési képességet hátrányosan befolyásoló méreganyagok jelenlétét.
Józansági teszt az út szélén? A filmekben esetleg
A Btk. szerint ittas állapotban lévő személy az, akinek a szervezetében 0,50 gramm/liter véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter levegőalkohol-koncentrációnál nagyobb érték előidézésére alkalmas szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van.
Akinek a fentieknél kevesebb alkoholt tartalmaz a szervezete vezetés közben, az pedig szabálysértést követ el. Bármennyire csekély mértéket is mutat tehát a szonda, mindenképpen baj lesz belőle.
nem mindenki áll alkoholos befolyásoltság alatt, akinek a szervezetében alkohol mutatható ki?
A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK) a vonatkozó, 2020-ban kiadott körlevelében úgy foglalt állást, hogy az alkoholos befolyásoltság vizsgálatánál az alábbi – véralkohol-koncentrációra tekintettel meghatározott – értékeket kell figyelembe venni:
- 0,10 g/l (ezrelék) alatt: az alkoholfogyasztás nem bizonyítható,
- 0,11–0,50 g/l (ezrelék): ivott, de alkoholosan nem volt befolyásolt
A módszertani leírás rendelkezik a légalkoholszondával mért, a kilélegzett levegő meghatározása esetén javasolt határértékekről a lebomlási szakban is:
- 0,05 mg/l: az alkoholfogyasztás nem bizonyítható
- 0,06–0,25 mg/l: ivott, de alkoholosan nem volt befolyásolt

Zéró tolerancia: a zéró a lényeg és nem a tolerancia
A szabálysértési- és büntetőjog azon az állásponton van, hogy az alkohol és a járművezetés ütik egymást, elegyíteni őket pedig veszélyes, ezért nem is tűri meg az utakon. Ez azoknak kifejezetten rossz hír, akik az előző nap elfogyasztott alkohol után, jogilag még másnaposan ülnek volán mögé annak biztos tudatában, hogy már egyáltalán nem állnak alkoholos befolyásoltság alatt.
előfordulhat ugyanis, hogy ugyanabban a bánásmódban részesíti őket a hatóság, mint azokat, akik hordozhatóra itták magukat, mielőtt volán mögé ültek
A rendőrség tapasztalatai szerint az ittas vezetések döntő többségükben olvasónkéhoz hasonló "másnaposságok", amikor a sofőr nem is gondolja, hogy még magas lehet a szervezetében az alkoholszint.
Így valóban igaz lesz az az orvosi iránymutatás, hogy fél nap helyett inkább egy teljes napot érdemes várni volán mögé pattanás előtt.
Megoldást jelenthetnek a kereskedelmi forgalomban kapható alkoholszondák?

Viszonyítási alapnak jó lehet, de mivel ezek nem hitelesített mérőeszközök, a hivatalos rendőrségi szondák által mutatott értékeket sem lehet vitatni velük. Hiába mutat nullát a saját szonda, ha a helyszínelésnél-igazoltatásnál alkalmazott hitelesített eszköz bejelez, az lesz az irányadó jogilag, amit az mutat. Emiatt a rendőrség sem propagálja a saját szondák beszerzését-alkalmazását, helyette inkább a mértékletes alkoholfogyasztást hangsúlyozza ki. (A témában érdemes megnézni Karotta véleményét az alábbi TC Híradóban.)
Aki biztosra akar menni, alkoholfogyasztást követő 12 órán belül a vezetőülés közelébe sem megy, aki pedig semmit sem bíz a véletlenre, az vár 24 órát. Vagy nem fogyaszt alkoholt egyáltalán, konyakmeggy formátumban sem és az elektromos rollert is messzire elkerüli a lebomlási időszakban.
Figyelem, csak akkor írj, ha elfogadod, hogy a történeted feldolgozhatjuk.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Döbbenet! Úgy tűnik, tényleg kirúgja két futam után szenvedő újonc versenyzőjét a Red Bull!
A Japán Nagydíjon így már Yuki Tsunoda lehet Max Verstappen csapattársa.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Tesztek
Kamasuka még mindig őrzi a kincset
Ez a Mitsubishi nem a Renault-tól, hanem egyenesen Japánból jön, és modern plug-in hibrid hajtásával van is keresnivalója a piacon.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Technika
Egy exeddel találkozni mindig nehézMűhelyPRN: Toyota Avensis T25 1,8 – 2006.
Ez a Toyota a használtpiac egyik biztosnak mondott választása, most kiderül, mennyire az ennyi év után.
- Belsőség
Ez nem utcai autó, gyerekek...
Volt szerencsém egy csak 250 példányban létező autót kipróbálni.
- Égéstér
Laikus sztárvendég az Égéstérben!
Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.
- Hírek
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Hírek
Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán
A rendőrök is meredeknek gondolták a produkciót, és félre is állították a sofőrt.
- Hírek
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg
2024-ben világszerete összesen 74,6 millió autót gyártottak, ebből 23 milliót Kínában értékesítettek.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Hírek
Teljesen új külsőt kap az új MG4
A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.
- Hírek
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.
- Hírek
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.
- Hírek
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.
- Hírek
Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt
Erről Sylvia Neubauer, a BMW ügyfelekért, brandért és eladásokért felelős elnökhelyettese beszélt.
