
Teleszórták Budapest több forgalmas útját, kereszteződését traffipaxokkal. A sebességmérőket már korábban felszerelték, de össze kellett azokat hekkelni a rendőrségi rendszerrel. Ez nemrég meg is történt, múlt szerda óta pedig a 26 új kamera összesen 47 sávban nézi a gyorshajtókat.
Íme a traffipaxok új listája: szerdán élesítik a sebességmérőket
Szerdától 26 új traffipax összesen 47 sávban figyeli gyorshajtókat.
A rajt utáni termés elég combos, az első négy napban több mint tízezer gyorshajtóról készült fotó. A rendőrség így értékelte az eredményeket:
"Ha [ezt a számot] összehasonlítjuk a tesztelés időszakának tapasztalataival, akkor szomorú tény, hogy nem történt javulás annak ellenére sem, hogy az éles indulás előtt széles körű volt a tájékoztatás. A különbség annyi, hogy most már minimum 50 ezer forint közigazgatási bírságot fizetnek a gyorshajtók."
Megkérdeztük a rendőrséget, hogy pontosan milyen típusú kamerák mérnek az új helyeken, és milyen paraméterek jellemzik őket, például mekkora hibahatárral dolgoznak. Ez azért lényeges, mert tavaly átírták a korábban érvényes forgatókönyvet.
Az Országos Rendőr-főkapitányság a Totalcarral közölte, hogy „VIDAR Speed” típusú, radaros elven működő készülékeket szereltek fel. A berendezések mindegyike Budapest Főváros Kormányhivatala által hitelesített sebességmérő eszköz.
Az új kamerák a hitelesítés alapján - a korábban telepített radarokhoz hasonlóan - meghatározott toleranciasávval működnek. Ez a hivatalos papír szerint azt jelenti, hogy
- a sebességmérés pontossága: ± 3 km/h (100 km/h járműsebességig)
- ± 3 % (100 km/h járműsebesség felett)
Ez persze nem jelenti azt, hogy ilyen "tévedés" mindig benne van a pakliban, pusztán arról van szó, hogy ebben a sávban mér a műszer.
A tavalyi váltás
Ahogy arról tavaly itt a Totalcaron beszámoltunk, 2023 májusában megváltozott a korábbi gyakorlat. A rendőrség akkor közölte: megszüntetik az úgynevezett mérési toleranciát, így akár az 1-3 km/h-s sebességtúllépést is büntethetik – korábban ez még belefért a toleranciasávba. Az új módinak nincs jogszabály-változási alapja, csak a rendőrség gyakorlata változik. Nem változott ugyanis a mérésügyi törvény, amely régóta azt mondta, hogy „a hitelesített mérőeszközt - az ellenkező bizonyításáig úgy kell tekinteni, hogy annak nincs a mérési eredményt befolyásoló hibája”. A változtatás egyben azt jelentheti, ha egy autós akár 1 km/h-val túllépi a megengedett sebességet, akkor büntetést kaphat.
Tényleg büntethetnek 1 km/h-s „gyorshajtásért"?
A rendőrség példákat hozott, mi ügyvédet.
A rendőrség akkor reagált a toleranciasávos kérdésre is. A rendőrök szerint el kell oszlatni a korábbi tévhiteket: más eszközökhöz hasonlóan a sebességmérőknek sem volt soha „mérési hibahatáruk”. Ez csupán a mérésügyi hatóság által meghatározott követelmény volt. Apróbetűs rész: a mérésügyi törvény szerint a hitelesített mérőeszközt – az ellenkező bizonyításáig – úgy kell tekinteni, hogy annak nincs a mérési eredményt befolyásoló hibája. Napjainkban a sebességmérők hitelesítési jegyzőkönyvében már nem is adják meg a hitelesítési hibahatárt."
Az új budapesti traffipaxok élesítése apropóján ismét megkérdeztük a rendőrséget, hogy változik-e a gyakorlat az új méréseknél. A rendőrség válasza szerint:
A jelenleg alkalmazott gyakorlatot követjük a most felszerelt eszközök tekintetében is: a mért sebességadat hatósági eljárásban történő felhasználása változatlan. A „toleranciasáv” nem eszközfüggő. A készülékek alapvetően a gyorshajtási bírságokra vonatkozó rendeletben meghatározott mértékű sebességtúllépések dokumentálására szolgálnak.
Tehát elméletileg akár 1 km/h-s sebességtúllépésért is büntethetnek, de ez csak elvi lehetőség. A rendőrség a tavalyi változást kommentálva közölte, nem erre megy ki a játék, a jelentősebb gyorshajtásokat szeretnék visszaszorítani.
Jogsielvételt és jövedelemarányos bírságot támogatnák a legtöbben
A lakosság egyébként elég szigorúan büntetné a gyorshajtást, legalábbis erre jutott a Pulzus Kutató felmérése, amely tavaly ősszel készült a Totalcar kérésére.
A végeredmény szerint a megkérdezettek majdnem fele - 45 százaléka - szerint kirívó sebesség-túllépés esetén azonnal, több hónapra el kellene venni a jogosítványt az érintettektől, 33 százalékuk pedig a fizetéssel arányos bírságot tartaná megfelelő büntetésnek. Tízből egy ember pedig szerint belefér, hogy az autót átmenetileg elvegyék a sofőrtől.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.
- Hírek
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.
- Hírek
Az autósok agyát is összehabarják Trump cikk-cakkos vámfenyegetései
Büntetővámok lesznek, csak nem tudni, kire vonatkoznak. E
- Közélet
A lopott autóban hagyott pótkulcs miatt nem fizetne a biztosító egy forintot se
A tanulság: se pótkulcsot, se forgalmit ne hagyj az autóban!
- Hírek
Új táblák az M7-esen: szomorú és vidám fejek figyelmeztetnek a felújítási munkákra
Mókásak és hasznosak. Újdonság az is, hogy Velencénél új híd épül a gyalogosoknak, bicajosoknak a sztráda felett.
- Hírek
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.
- Hírek
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.
- Hírek
Teljesen új külsőt kap az új MG4
A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.
- Közélet
Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki
Körmönfontnak kell lennie annak, aki jó nevet akar adni egy autótípusnak
- Hírek
500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek
A Mazda az elektrifikáció hajnalának nevezte a 2030-ig tartó időszakot.
- Hírek
Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása
A hiba állítólag egy visszahívés miatti javítás után jelen meg.
- Sport
Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései
Meg marad a McLaren tempóelőnye? Összeszedik magukat az újoncok? Magára talál a Ferrari?
- Hírek
F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?
Állítólag a Forma-1 vezetőségében jelenleg is mérlegelnek több olyan forgatókönyvet, amik visszahoznák a sokak által hiányolt V10-es motorokat.
- Hírek
Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek
Nagy vendéglő épült az áramra éhes elektromos autóknak, buszoknak és teherautóknak
- Hírek
A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand
A Kenshiki Fórumon bemutattak két új GR modellt és azt is elárulták, hogy éppen mi áll fejlesztés alatt.
- Hírek
Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja
A szakember, volt csapattulajdonos 76 évet élt.
- Hírek
Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt
Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége. Rossz esetben a pénz visszafizetésére kötelezhetik Magyarországot.
- Hírek
Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást
Csődcunamit hozhatnak Trump lépései.
- Hírek
Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle
Új ipari forradalomra van szükségük a németeknek.
