Villám Géza: ahogy a világ halad az egyik irányba, úgy lesz egyre nagyobb szükség a Budapest-Bamakóra
Január 17-én, pénteken rajtol a Budapest-Bamako huszadik, jubileumi futama. Az ezt megelőző pár nap az indulók és a szervezők számára is a készülődésről, az utolsó simításokról szól. A kihívás idén sem lett kisebb: a világ legnagyobb amatőr ralijának mezőnyére – és Balló Marciékra – közel 8000 kilométer hosszú út vár a kéthetes kaland alatt.
A lényeg persze húsz év után sem változott: "Ez egy elérhető autós esemény, ami bárkinek megfizethető. Ha akarsz, elindulhatsz egy roncs Zastavával, amit egész úton szerelni kell majd. Ha akarsz, nagy terepjáróval jössz. A futam is – amennyire lehet – kötetlen és szabad. Nem szabunk korlátokat semmilyen irányba." – mondta Szabó Gál András (azaz Villám Géza) ötletgazda és főszervező, akit a rajt előtti sajtótájékoztatón a siker titkáról, az évfordulós futamra tervezett különlegességekről és a jövőről kérdeztünk.
Gondoltad volna 2005-ben, hogy a Bakamo még 20 év múlva is velünk lesz?
Szabó Gál András (Villám Géza): A legvadabb álmomban sem jutott eszembe, hogy ide eljutunk, és hogy a Bamako 20 évet megél. Minden eddigi vállalkozásom, projektem két, három, esetleg öt éves volt, aztán kiszálltam, odaadtam valakinek, mert meguntam. De a Budapest-Bamakó számomra olyan, mint a herpesz: nem lehet tőle megszabadulni.
Jó hír, hogy minden évben egyre nagyobb, egyre másabb, az emberek pedig ugyanolyan lendülettel szeretik és imádják. Közben egy teljesen új generáció nőtt fel, olyan emberekkel találkozom, akik azt mondják: nyolc éves koromban láttam a Fókuszban, vagy tíz éves koromban hallottam róla először, és akkor elhatároztam, hogy jönni akarok. Most már ők jönnek. Ez egy nagyon izgalmas projekt, és nagyon büszke vagyok rá.
Mi lehet a titka, hogy a Bamako 20 év után is egyre nagyobb és egyre népszerűbb?
Sz. G. A: Szerintem ennek két titka van. Az egyik, hogy annyira eldurvult ez a fogyasztói társadalom, hogy mindent készen, előre megtervezve, pontosan, precízen elénk raknak. Mint fogyasztók, a kalandot is úgy vásároljuk meg, hogy ott minden perc, pillanat és lehetőség ki van számolva.
A Budapest-Bakamo ehhez képest pont arról szól, hogy semmi sincs kiszámolva, bármi megtörténhet. Az elemekkel kell küzdenünk minden nap, meg kell birkóznunk egy csomó kihívással. A résztvevők nem segítenek, ha elromlik az autónk, ha eltévedünk, ha elakadunk, ha karambolozunk. Minden problémát csak a saját erőforrásainkra és az eszünkre hagyatkozva tudunk megoldani.
A másik dolog, ami a Budapest-Bamako varázsát adja, az iszonyatos szabadságérzet. Abban a világban, társadalomban ahol most élünk, – mondjuk úgy, hogy a fejlett nyugati világban – minden szabályozott: hogy hova mehetsz a kocsiddal, hol parkolhatsz, hol tölthetsz egy éjszakát. Afrikában még lehetőség van arra, hogy több száz vagy ezer kilométert tegyél meg földutakon, leparkolj a sivatagban, sátrat verj, és ott aludj, ahol akarsz, anélkül, hogy bárki rád szólna vagy zavarna. Ez egy olyan fajta szabadság érzést ad, ami kombinálva ezzel a problémamegoldó kihívással, tényleg egy nagyon nagy kalandot nyújt az embereknek.
Ahogy a világ halad az egyik irányba, úgy lesz egyre nagyobb szükség a Budapest-Bamakóra. Én ezt hiszem, és ezt látom. Mindenki, aki eljön, erről beszél. Hogy hatalmasat szívtunk, mikor éjjel kettőkor elakadtunk a szavannán, de a legnagyobb élmény volt, és soha nem adnánk semmiért. Ez adja az egésznek a varázsát.
Milyen arányban vannak az indulók között az újoncok, és az olyan veteránok, akik már az első Budapest-Bamakók egyikén is ott voltak?
Sz. G. A: Ezt nehezen tudom megmondani, nem mérem ezt statisztikailag. Az idei különleges, 20 éves jubileumi futam, így sok olyan indulónk van, aki ott volt az elsőn 2005-ben, de azóta nem volt soha. Most viszont a nosztalgia kedvéért visszajön.
Minden évben vannak visszatérők és olyanok is, akik nem voltak négy vagy hat éve, de most azt mondják: nagyon hiányzott már nekik Afrika, és idén jönnének. Persze mindig vannak újak is.
Mondhatjuk, hogy a Budapest-Bamako egy olyan esemény, amin ha egyszer részt vett az ember, vissza vágyik egy idő után?
Sz. G. A: Ezt határozottan ki lehet jelenteni. Aki egyszer ezt végigcsinálja és látja Afrikát, annak ez beépül a szervezetébe, és még ha meg is fogadja, hogy soha többé be nem teszi a lábát Afrikába... Most is szólt nekem valaki, hogy "hú, tavaly megfogadtam, hogy nem megyek többet a Bamakóra, de most annyira fáj a szívem, hogy jövőre ott leszek." Ez nagyon gyakori: rengeteg olyan ember van, aki volt, azt mondta, többet nem indul, de most mégis vissza jönne.
Készültök valami különlegessel az évfordulós futamra?
Sz. G. A: Az egyik különlegesség az lesz, hogy a reggeli eligazításokat olyan veterán versenyzők tartják, akik majdnem minden Bamakón elindultak, vagy legalábbis nagyon sokszor vettek részt. Ezen kívül egyik éjszaka filmvetés lesz a sivatagban: az első Bamako sztoriját nézzük meg. Rengeteg visszaemlékezésszerű esemény lesz.
Gambiában pedig tartunk egy hatalmas bulit. Ott 2018-ban teljesen véletlenül találtam az egyik folyó partján egy DJ-t. Megkérdeztem tőle, hogy ráér-e ma este? Azt mondta, persze, csináljunk egy bulit. Már egy órája ott volt a DJ-szett a sátorban, mikor észrevettem, hogy csak egy karja van. Ez a félkarú DJ parti valahogy egy nagyon emlékezetes bulit lett. Most, mikor Gambiában voltam előkészíteni a ralit, sikerült levadásznom ezt a DJ-t. Azóta már visszavonult a DJ szakmától és építésvezető lett, de azt mondta, nagyon nagyon örülne, ha megint közösen csinálnánk egy bulit.
Ez a Bamako kicsit inkább bulisabb, nosztalgikusabb, visszaemlékezősebb esemény. Ez a különlegessége. A 2026-os pedig minden eddiginél nagyobb lesz: több mint 1500 indulóval, hosszabb, keményebb távval.
Mit gondolsz, meddig nőhet még a Budapest-Bamako?
Sz. G. A: A Budapest-Bamako növekedési gátja az afrikai határok. Nincsenek felkészülve az afrikai határokon arra, ha napi 15 embernél több akar átmenni. Ha egy nap beállít 600 ember, lefagy a rendszer, akármennyire is próbáljuk olajozni és felkészíteni a gépezetet. Jövőre az 1500 induló két turnusban indul majd. Ennél többet már nem bírunk el. Abba pedig, hogy három vagy négy turnust indítsunk, bele sem lehet gondolni, olyan infrastruktúra és vállalkozókedv kellene hozzá.
A tavalyi futam után idén is rajthoz állnak a Budapest-Bamakón Balló Marciék, akik egy egészen különleges járgányt választottak a jubileumi kiadásra. Az öreg Mercedes W123-as pompakocsit 40 év szolgálat után egy kaposvári temetőből sikerült megmenteni. Nem csoda hát, hogy folyamatosan akad vele teendő – Marciék épp benzinszivárgást javítottak, mikor a rajt előtt két nappal felhívtam őket egy kis helyzetjelentésért.
A járgány közel egy évig készült. Ezalatt alaposan rendbeszedték és felkészítették élete eddigi legnagyobb megpróbáltatására. A cél, hogy legalább a befutóig bírja a strapát, de hogy hazajön-e Afrikából, még nem dőlt el.
A pénteki rajtceremóniát a Totalcar közvetíti, a rali alakulásáról és Marciék kalandjairól 2024-hez hasonlóan most is rendszeres beszámolókkal és videókkal jelentkezünk.