Négyéves perek? Ha a biztosító veszít a végén, milyen kamatterhekkel kell számolnia?
Legyen 11% az éves késedelmi kamat. Ha az XY biztosító a teljes tartalékát, mondjuk tízmilliárd forintot elvisz a WZ bankba, hogy be kéne fektetni, nem a jegybanki alapkamatot fogja kapni érte. Nekünk a pereskedés, az elhúzás is nullszaldós.
Mi a helyzet a bérautó költségeinek megtérítésével? Összetörik az autóm, de továbbra is jönnöm-mennem kell, kérhetem-e, hogy a biztosító béreljen nekem autót addig, amíg az enyém gyógyul?
A biztosító a legritkább esetben fizet bérgépkocsit, akkor is szigorúan csak a javítás időtartamára, tehát például az alkatrészre várakozás idejére nem. A biztosítónak az az álláspontja, hogy a piacgazdaságban minden iszonyúan beszerezhető, ha az ügyfél olyan szervizt választ, ahol nincs raktáron alkatrész, az az ő baja. Valamikor '90-'91 környékén volt egy legfelsőbb bírósági határozat, ami úgy ítélkezett, hogy az esetleges anyaghiány nem hárítható át a biztosítóra. Azóta vadul idézgetik ezt a biztosítók - csöndben megjegyzem, hogy időközben megváltozott a bírói gyakorlat, de ezt így nem szokta senki elmondani az ügyfeleknek. Pereljenek, de hát két hét autóbérletért sem fog senki perre menni.
Ha az ügyfél szeretné elkerülni a pereskedést, de úgy gondolja, hogy autója többet ér, kára nagyobb annál, amit a biztosító ajánl, mit célszerű tennie, hogy tud a legjobban megállapodni a biztosítóval?
Az jár a legjobban a kárrendezésnél, aki talál magának egy biztosítási szaktanácsadót, aki már jártas a témában. Jó, ha olyan márkaszervizbe kerül az autó, ahol szakember figyeli azt, hogy ne járjon pórul az ő vásárlójuk. Ha egy átlagember szeretne értékcsökkenést érvényesíttetni, akkor nem valószínű, hogy hozzájutna ahhoz az összeghez, amit egy rutinos kártérítési ügyvéd elérne. Ez persze megint a 22-es csapdája, hiszen az ügyvéd el fogja kérni a maga 20%-át - és megint nem ott vagy, ahova indultál.
Mikor "jár jól" az, akibe belemennek, mikor van szerencsém, melyik biztosító ügyfelétől jó dolog betétlapot kapni?
Hogy melyik a leghumánusabb biztosító, azt nehéz megmondani. A Hungáriának minden megyében van kárrendezési irodája, helyben lehet náluk intézni az ügyeket. A biztosítók nagy többsége azonban Budapesten rendezi az ügyeket; ha mondjuk Gyulán összetöröd az autódat, Pestre kell küldeni minden kérelmet, igényt, egy postaforduló: öt nap. Még rosszabb a helyzet az Aegonnál, melynek teljes kárrendezési részlegét Szombathelyre telepítették.
De - gondolom - minden biztosítónak van minden városban kárfelvevője.
A biztosítók nem maguk intézik a kárfelvételt. Két nagy cég osztotta fel a piacot, a Dekra Expert Kft. és az Autotal, a kárszemlék 80-90%-át ők csinálják. Ők szinte minden városban ott vannak, a biztosítók központjainak elektronikusan adják le a kárjelentéseket. A biztosítók időnként természetesen ellenőrzik a kárbecslő cégeket, de nem jellemző, hogy nagy visszaéléseket találnának, a károkhoz effektíve kiszálló kárfelvevő alvállalkozók túl jól keresnek ahhoz, hogy kockáztassák szerződésüket a két nagy céggel.
Ki szív leginkább a balesetet szenvedettek közül? A párszázezret érő, lefutott autóval közlekedő autóst (mint én), az ötéves Astrájával futkosót, vagy a zsírúj Mercivel furikázót éri a legnagyobb kár egy baleset során?
A szemle általában a balesettől számított egy héten belül lezajlik. Egy tizenéves olcsó tucatautó rendszerint totálkárosra törik, gazdaságosan már nem javítható. Ilyenkor azt mondjuk, dobd ki és vegyél magadnak egy másikat, Eurotax katalógus alapján fizetünk. Az Eurotax kor, tulajdonosok száma, futásteljesítmény, extrák és még számtalan paraméter alapján adja meg az autó értékét; szerintem a nagyon idős autóknál még jól is járhat a károsult.
Három nagy hivatalosan
Megkérdeztünk néhány biztosítót is: ők mit mondanak informátorunk fenti megnyilatkozásaira. Hasra csapásos módszerrel három biztosítót választottunk ki, az Aegont, az Allianzot és a Generalit kerestük meg.Egyik társaság képviselője sem kívánt írásban válaszolni, egyikük telefonon viszont értékes tudnivalókkal egészítette ki azt, amit addig megtudtunk. Elismerte, hogy a biztosító nem tájékoztatja a károsultat minden szóbajöhető kártérítésről - de mint elmondta, ezt nem is teheti, hiszen nem ismeri, nem ismerheti az áldozat és autója életkörülményeit, ezért csak a megfogalmazott igényekre reagál. Interjúalanyunk egy vádlotthoz hasonlította a biztosítót, aki a tárgyaláson nem hoz elő újabb vádakat saját maga ellen. A hasonlat sántít, de a közlendő egyértelmű: a biztosító nem fog a saját zsebe ellen a károsulttal jótékonykodni.
A társaság szerint különben is inkább az a baj, hogy olyan esetekben is kérnek értékcsökkenést, ahol az még független szakértő szerint se jár: általában hatéves kor után nincs ÉCS. A pereskedéssel kapcsolatos tapasztalat az, hogy az ügyfelek igenis hajlamosak tízezres nagyságrendű összegekért is perre menni, hiszen az ügyfél általában illetékmentesen perelhet, a szakosodott ügyvédek segítségével pedig gyorsan lepörögnek az ügyek.
Ez a szakember tehát azt javasolja: a biztosítókkal szemben ne a biztosítóktól várjunk jogsegélyt, erre van az ügyvéd, mindenképp megéri ügyvédhez menni. A per ritkán jut ítéleti szakaszba, a biztosító általában az ügyvéden keresztül meg tud egyezni peren kívül a károsulttal. A végigjárt perek mintegy 60%-ban a biztosító javára dőlnek el - és ezek a perek jellemzően nem a kártérítés jogosságáról vagy jogtalanságáról, hanem a kártérítések összegéről szólnak.
A másik két cég közül az egyik sajnos nem tudott időben válaszolni kérdésünkre, a másiktól pedig este hat körül felhívott egy rendkívül jókedélyű úr (némi céges névnapozást sem tartok kizártnak). Meglehetősen körülményesen és titokzatosan tudtomra adta: az, ami itt a Kelet-Balkánon folyik, az nevetséges, de hát amíg az EU-ban nálunk a legalacsonyabbak a biztosítási díjak, addig ne is számítsunk másra.
A buktató ilyenkor a roncsérték megállapításában rejlik, ha egy félmilliós piaci értékű autó maradékára a biztosító azt mondja, hogy ad 200 000-et, a roncs mellé, ami még ér háromszázezret, azt nem szabad elhinni. Ha nem elégszünk meg a biztosító által adott értékkel, a biztosító a vele szerződésben álló kereskedőktől vételi ajánlatot kér a roncsra, ilyenkor aztán kiderül, hogy az nem ér, csak 120 ezret. Ezt a kört tehát mindenképp érdemes megfutni.
A másfélmilliós ötéves Astra, az érdekes történet. Egy durvább törésnél a biztosító már nem szeret javítást fizetni, mert igaz, hogy faluvégi szervizben 300 000-ért meg tudják csinálni az autót, de ha Opel-szervizben, gyári alkatrészekkel javíttatod a kocsit, az jóval magasabb értékű számlát eredményezhet. Tehát a biztosító azt mondja: "letotálozzuk, azt kész", nincs utólag vacakolás a számlákkal, nem kell az avultatással kínlódni. Ilyenkor észnél kell lenni, itt könnyen járhat rosszul az ügyfél.
Az ilyen autóval közlekedőknek általában számít az autó értéke, nem akarnak, nem tudnak újat venni - viszont a használt ötéves Astra az lutri, nem biztos, hogy olyan állapotút talál a piacon, mint az övé volt. A roncsot sem egyszerű értékesíteni. Általában másfélmilliós kár fölött a javíttatásnál az avultatással, totálkárnál a kártérítés meghatározásánál garantált a bukta. Itt a rendszerben benne van, hogy az ügyfél rosszul fog járni.
A vadonatúj, még drága autóknál az ügyfél gyakorlatilag nem érzi meg a kárt, nagy az értékcsökkenés, alacsony az avulás - a nagyértékű autóval járók általában pénzüknél vannak.
A tipikus középosztálybeli autósok (akik nem értenek a témához és nem is akarnak nyerészkedni rajta) szoktak még esetenként meglepődni. Úgy értékelik, hogy itt az autó, három éve vettem, a részleteket még fizetem, megvettem hárommillióért és kijön az értékelés a biztosítótól, hogy ez csak kétmilliót ér. Az emberek nagy többsége újautó-vásárlásnál az értékcsökkenést mondjuk tíz évre számolja. Azzal nem számolnak, hogy a háromhetes autó már simán érhet félmillióval kevesebbet, hiszen az értékcsökkenés az első időben nagyon nagy, aztán kisebb, tehát ha másféléves, részletre vett autó totálkárra törik, a lízingcég felmondja a szerződést, lenyeli a kártérítést - a másfél év befizetett részlete pedig gyakorlatilag eltűnt, elveszett.
Folytatás következik.
Riportunk második részében a biztosítókon élőskődőket
taglaljuk.
