Le Conservatoire

2002.02.01. 08:59

82 éves történelme gyöngyszemeinek 6500 négyzetméteres mauzóleumot emeltetett a Citroen. A francia Aulnay-sous-Bois-ban található PSA üzem mellett felépült csarnokban az elmúlt évtizedek minden modelljéből elraktároztak egy-egy példányt, a lánctalpas B2-től a dösövókon át egészen Fantomas DS-ésig.

 
   
   

A gyűjtemény három kategóriára bontva vonultat fel autókat: egyik a szériaautóké, egyet elfoglalnak a koncepció- és tanulmányautók, a harmadik szegmens jutott a versenyautóknak. A múzeum negyedik részlege dokumentációk, tervrajzok, valamint Citroennel kapcsolatos emléktárgyak gyűjtésével és rendszerezésével foglalkozik.

A cég által kifejlesztett HDI motorok új löketet adtak a dízelpiacnak, a multiplex elektronikai megoldások is több konkurens cégnél kerültek bevezetésre, az újabb modellek pedig, mint a Berlingo, a Picasso vagy a C5, a belső tér kihasználását közelítették meg új szemszögből. A Citroen eladásai az elmúlt öt évben mintegy 52%-kal emelkedtek, 2001-ben 1.235.000 darabot értékesítettek, és a hamarosan forgalmazásba kerülő C3-tól a számok további dinamikus növekedését várják. Különösen kedvező volt tehát az időpont, hogy a jelenlegi sikerek alapjait lefektető nyolcvan évnek emléket állítsanak. Kicsit meglepő lehet az autórajongók számára, hogy a múzeumot nem nyitják meg a nagyközönségnek, így a háromszáz gép és az 1400 folyóméternyi archívum pusztán a Citroen mérnökeinek okulására szolgál.

 
   
   

Kiállításra került az Aranybogár, azaz a B2, melynek lánctalpát egy 1,5 literes, négyhengeres motor forgatta, ami 2100-as fordulatnál akár 20 lóerőt is letermelt. A B2 volt az első gépi erővel hajtott jármű, mellyel sikerült átszelni a Szaharát, 1922-ben. Az 1380 kg tömegű autó 21 nap alatt tette meg az utat, és 100 kilométerenként 10 liter üzemanyagot fogyasztott.

 
   
   

A korabeli szépségversenyek sztárja volt a C4G roadster, mely a C6G limuzinra épült. 1,8-as motorjából 32 lóerőt lehetett kipréselni, ami 95km/h végsebességet tett lehetővé.




 
   
   

A legnagyobb titokban kezdődött az eredetileg farmerek és áruszállítók számára fejlesztett TUB 11 névre hallgató kisbusz tervezése 1937-ben, de gyártása 1941-ben a német megszállás miatt megszakadt. A legyártott példányok végül katonai és mentőfeladatokat láttak el a háború alatt.

 
   
   

A harmincas években Franciaország szerte a legnépszerűbb személyautó a Traction Avant 7-es és 11-es változata volt, 1954-ben pedig egy valódi világújdonság mutatkozott be az elődjét húsz év múlva követő Traction 15/6 H modelleken. A terheléstől függetlenül állandó hasmagasságot biztosító hidropneumatikus hátsó felfüggesztés hihetetlen gördülési komfortot eredményezett. A majd ötméteres limuzin hathengeres motorja 77 lóerőt termelt, de ennek és a 135km/h-s végsebességnek ára volt: száz kilométer megtételéhez 14liter üzemanyagra volt szükség.

 
   
   

1955-ben október 6-án nyitott a Párizsi Autószalon, és a DS19 modell egyből a kiállítás legsikeresebb darabja lett. A Traction utódjaként készített autó nem csak külsejének légies vonalaival és szokatlan, de elegáns formájával hódított, hanem a technikai megoldásaival: négy kerékhez alkalmazott hidropneumatikus felfüggesztés, szervós kormány és fékrendszer, tárcsafékek.

 
   
   

Az olajfúrók/kutatók számára kialakított 2CV 4WD Sahara volt az egyik legérdekesebb gyári kendács a Citroentől. Két darab, egyenként 425köbcentis motorja 24 lóerőt teljesített. Az erősnek semmiképp sem nevezhető autó négy meghajtott kerekével akár 40%-os lejtésű homokdűnék megmászására is képes volt.

 
   
   

Még a hetvenes években is igazi ritkaságnak számított a Citroen SM, melyből hat év alatt alig több, mint 12000 példányt gyártottak. Ötméteres, négyszemélyes sportkupé volt, elsőkerék-hajtással és 220km/h-s végsebességgel. Koppanástól kattanásig kettőt forduló különleges szervokormánya nem a hagyományos módon működött, a később a CX-en is alkalmazott rendszer nagy sebességnél roppant stabillá tette az egyenesfutást, de használata megszokást igényelt. V6-os motorját a Maserati Merak-hoz fejlesztették ki, és tulajdonképpen egy hathengeressé varázsolt V8-as volt, ami a 60 helyett 90 fokban álló hengersorok miatt némileg hajlamos volt a rázkódásra.

 
   
   

A sportszekció büszkeségei a négyszeres Dakar-győztes ZX Rally különféle változatai. Az 1991 és 1997 között futott raliautó számos egyéb nemzetközi sikert is aratott, köztük olyan megmérettetéseket is sikerrel abszolvált, mint a Fáraó-rally, vagy a Párizs-Moszkva-Peking viadal. Hat év alatt 42 versenyből 36-ot megnyertek.

 
   
   

Nem hiányozhat a gyűjteményből a rali VB tavalyi korzikai futamának győztese, a Xsara WRC, melyet Jesus Puras vezetett győzelemre. Az Xsara korábbi kétkerékhajtású, F2-es változata 1999-ben Korzikán hatalmas meglepetést okozott, amikor a két autó Puras és Bugalski keze alatt maga mögé utasította az egész WRC mezőnyt.

A Le Conservatoire a gyár történelmének állít emléket, de ez az emlékezés nem öncélú: a Citroennél hisznek abban, hogy további sikerek eléréséhez nélkülözhetetlen a múltbéli eredmények összegzése, elemzése. Az ifjú mérnökök fantáziájára gyakorolt jótékony hatásán kívül pedig az átlagemberek is profitálhatnak majd időnként a múzeumból: a Citroen kereskedőknek világszerte lehetőségük lesz, hogy rendezvényeikre innen válasszanak dekorációt, persze csak kölcsön.