A repülőtéri Polgári Védelemnek van egy jó Unimogja, ami vontatott már TU-154-est is, egy szép Land Rover Defendere csörlővel és annyi feszítő- és vágószerszámmal, amennyivel bárki percek alatt hagyná maga mögött az Alcatrazt. A csörlővel időnként egy-egy autós kollégát mentenek ki, akinek síkos útviszonyok között kevésnek bizonyult az aszfalt, így viszont csekély kárt tesznek a fűben. Na de a legérdekesebb egy Mercedes mikrobusz, amit gyakorlatokon használnak, ez volna a pont, ahonnan teljes összeomlás esetén a ferihegyi Tommy Lee Jones a káoszt menedzselné.
lássák, mi újság a káoszban
A srácok látják az érdeklődést, hogy na, vajon miféle titkokat rejt a CIA-központ, de technikailag a legérdekesebb a tűzoltósisakra épített kamera, ami a képet drót nélkül továbbítja a buszba szerelt LCD tévére. A hegesztett zártszelvény tartó, amin a tévé helyet foglal, nem az a fajta, amiért hajlandóak lennénk fizetni egy iparosnak, viszont el nem romlik, az biztos. Alapvető CIA-kellék még a két kávéfőző; igazából csak pumpálós termoszok, viszont aki látott már szököttrabüldözős, havasikatasztrófás vagy bármi egyéb Tommy Lee Jones-filmet, ennek is tud örülni. Van még egy klasszikus Magyar Néphadsereg-teáskanna, a merőkanalas fajta.
A válságstáb pedig nem vész össze az asztalokon, legalábbis már nem. Minden helyen felirat: Repülőtéri Biztonsági Szolgálat, Tűzoltásvezető, Repülőtéri Polgári Védelem, Fegyveres Biztonsági Őrség, Légi Közlekdési Igazgatóság, és tudják ki a főnök? Bizony, a DAM.
A ferihegyi katasztrófavédelemnek jut néhány irigylésre méltó feladat is. Őket riasztják a gyanús csomagokhoz – rezgő csomag, ismeretlen anyag, olajfolyás, üzemanyagfolyás, fel kell készülni mindenre. Rezgő csomagban a tapasztalat szerint két dolog szokott bekapcsolódni: villanyborotva és vibrátor. Ilyenkor elő kell keríteni a csomag gazdáját, aki esetleg jobb, ha elő sem kerül, és inkább megsemmisítik a pakkot, mert egy váróteremnyi utas, tűzszerész és tűzoltó előtt kihalászni egy zümmögő vibrátort nem embernek való. Hogy miért olyan veszélyes egy rezgő csomag, nem tudjuk, legalábbis a ferihegyiek még nem hallottak olyan bombáról, ami zümmögéssel jelezné robbanási szándékát. Hát ez van, minden eshetőségre fel kell készülni, a kedves utasok például még otthon vegyék ki az elemet a vibriből.
Szeptember 11. óta öröm a táska oldalzsebébe gyömöszölt Completa is. A hánykolódás közben kiszakad a zacskó, és a rakodó a célállomásban csak a fehér port látja. És kezdődik a zárlat, elkülönítés, védőruha, gázálarc. A vámos teszteli a kábítószergyanút, a tűzszerész, hogy robban-e, a katasztrófavédelmiseknek lépfenetesztjük van.
Ezek mind nagyszerű dolgok, de mély hipnózisban már bevallanám, hogy igazából két dolog miatt jöttem Ferihegyre. Az egyik a batmobile, amivel a gépeket tolják le a csőrről, a másik az ultramodern Panther tűzoltóautó. Csípős hideg van, dél felé járunk, megérkezik Szollár Domokos Airport-szóvivő, aki elnézést kér a késésért, csak beteg a gyerek, de igazából ő van keményen dögrováson. Viszont Belső Piroska (kommunikációs munkatárs) hozott egy nagy rakás szendvicset, reptéri árfolyamon lehet egy fél Lexus, és Domokos egy leharcolt Transittal átvisz minket a tűzoltóbázisra.
A szóvivő bevallja, hogy ő bizony sem repülésbuzi, sem autóbuzi nem volt, még a gépek sem érdekelték különösebben, a szóvivés az külön szakma, viszont vagy akceptálja a mi nyálcsorgó tűzoltóautó-rajongásunkat, vagy amúgy is keményen bünteti a Transitot, és talán ő is azon kollégák közé tartozik, akiket időnként Unimoggal kell kicsörlőzni a zsombékból. Elhúzunk a kertészet mellett, ami már nem működik, de a zajtól eltekintve idillikus major benyomását kelti, én például szívesen beköltöznék. Régen itt termesztették a dekorációs célra használt virágokat. Az ántivilágban természetesen orgiákat is tartottak itt, nem beszélve a magyar-koreai együttműködési megállapodás aláírásáról, ami feltehetően szintén valóságos Szodoma és Gomorra volt.
A reptér határához érkezünk, a szögesdrót túloldalán illegális szeméttelepek, a magasban, talán pár száz méterre a földről végtelen varjúcsapat húz a szürke égen, jönnek telelni a nagy orosz-ukrán síkságokról. A pilóták ennek nagyon nem örülnek, szerencsére a varjak azért tudnak vigyázni magukra, és a legtöbb madaras ütközés kora nyáron van, amikor a fiatal ragadozó madarak repülni tanulnak. A madárbaleset-téma régóta nem érinti a kommandósok gyakorló TU134-esét, ami szépen lepukkant már, de attól jókat lehet benne ipi-apacsozni képzelt túszszedőkkel. "József, követeléseinek teljesítése egy kis időbe kerül, addig engedje el a nőket és a gyerekeket!".
Nem ez az egyetlen statikus gyakorlógép, van egy a tűzoltóknak is, csak az övék Boeing 737-es, nem mintha ennek volna jelentősége. A csűrőlapokat kicsit jobban megviseli a nagynyomású fecskendő, mint a túsztárgyalás. A parancsnoki iroda falán keretben, zöld posztó háttér előtt a két Panther szent slusszkulcsa, ami igazából csak nyerskulcs, és a járművek jelképes átadását jelentette. A tűzoltó igazi hardcore emberfajta, a technikával a perverzitásig meghitt viszonyban van, úgy tűnik, nem veszik sértésnek, hogy udvariassági körök helyett azonnal a Pantherért lihegünk.
Az egyik 2005-ös, a másik 2006-os beszerzés. Minket természetesen az utóbbi érdekel: zömök, nagyfejű illető, nem állna jól neki a garbó. Jelenleg a világszínvonal csúcsa, és azok közé a jó dolgok közé tartozik, amelyek szépek is. HAB5 a neve – a reptéren minden járműnek lajstromszáma van, a tűzoltóautók HAB1-2-3-4-5-je arra utal, hogy habbal is oltanak.
Nem akarunk neveletlen benyomást kelteni, ezért megisszuk szépen a kávét, meghallgatjuk, hogy a HAB5 már teljes egészében elektronikusan vezérelt tűzoltó jármű, akár egyetlen ember is olthat vele, ez már a XXI. század technikája. Az oltás olyan szinten számítógépvezérelt, hogy a Pantherben monitoron követhetjük a folyamatábrát, hogyan nyitottuk a szivattyúkat, hol tart a víz a vezetékekben, és melyik vízágyút kívánjuk igénybe venni. Én a jobb oldali orrmonitorral indítok, persze csak miután leértünk a garázsba, megcsodáltuk a letolt nadrággal ácsorgó üres tűzoltóbakancsokat, melyekbe csak be kell ugrani, felrántani a nadrágot, és már kaphatjuk is magunkra a kifordítva a szék támlájára készített kabátot. A motor már jár, beugrunk, és a riasztástól számított 40. másodpercre a tűzoltóautó hátsó tengelye elhagyja az épületet.
A ferihegyi tűzoltóság a világ egyik legjobbja, a nemzetközi sztenderd szerint 10 pontból 9-et érdemel. Lehet hosszasan magyarázni, mi tartozik ebbe a minőségi osztályba, a lényeg, hogy ha egy katasztrófafilm-paródiát forgatnának, és a két kifutópályán egyszerre gyulladna ki két Jumbo, azokat is hatékonyan tudnák oltani, egyszerre. A reptér fennállásának fél évszázada alatt összesen kétszer kellett égő gépet oltani. 1975-ben lezuhant egy IL-18-as; a pilóta az 1-es terminál melletti lámpákat nézte leszállófénynek, és rossz helyen landolt. A 80-as években pedig egy Cessna ereszkedett lángoló motorral, "de a srácok épp kint fociztak, és látták, hogy baj van, még mielőtt a riasztást megkaphatták volna, ezért mire földet ért, már csőre töltött fecskendőkkel várták – szerencséje volt".
Egyszóval kissé mintha túlbiztosított lenne a dolog, de ugye minden lehetőségre fel kell készülni, és az ember az ilyesmit mindennek érzi, csak nem túlbiztosítottnak, ha egy túlzsúfolt gép éppen nekirugaszkodna a felszállásnak, aztán mégse, és nem tudni, mi van, csak az egyik hajtómű felől furcsa hangok hallatszanak.
Két gyakorlat közben meg várnak, és persze aktívan pihennek. Kedvenc weboldaluk természetesen az airportfire.com, a végtelenségig tudnak nemzetközi katasztrófákról lebilincselő szakmaisággal értekezni. Hajdu Csaba őrnagy, a parancsnok kedvence egy délkelet-ázsiai hajtóműtűz, amikor sikeresen kimentették az utasokat, aztán hirtelen ott termett valaki, és egy kézi poroltóval adta elő a Bruce Willist, míg ki nem fogyott. Akkor elszaladt egy másikért, és ez volt a szerencséje, mert közben a turbina felrobbant.
