Az amerikai Ford bejelentette, hogy harmadik negyedévi profitja 16 százalékkal csökkenni fog . A Bloomberg hírügynökség szerint a világ második legnagyobb autógyártója ezzel egy 17 negyedéven keresztül tartó sorozatot szakított meg, hiszen 1996 óta mindig jobb eredményeket produkált, mint az előző esztendő hasonló időszakában.
A Ford nyeresége az utolsó három hónapban 994
millió dollárra mérséklődött, ami az 1999-es hasonló időszak 1,19
milliárd dollárjához képest 16 százalékkal kevesebb. Az alacsonyabb
profitot oka: az amerikai cég leállította néhány haszongépjármű-,
illetve teherautógyárát, hogy minél gyorsabban lebonyolíthassa a
Firestone-gumik visszahívását, az abroncsok cseréjét.
A japán Bridgestone amerikai leányvállalatánál készült terepjáró-abroncsai közül 6,5 millió darab visszahívását az tette szükségessé, hogy 119 haláleset bekövetkezését kapcsolták össze e gumik problémáival, amelyeket nagyrészt a Ford Explorer típusú terepjáróira szereltek. .
Veszteségek Európában, árfolyamesés a tőzsdén
Ám nem csupán Észak-Amerikában romlottak az eredmények: Európában már korábban is veszteséges volt a Ford, ám a negatív eredmény most 156-ról 221 millió dollárra növekedett.
Ha a Firestone-ügy nem jött volna közbe, rekord negyedévet tudhatott volna maga mögött a Ford - állította a Bloombergnek Nicholas Lobaro, a Lehman Brothers elemzője. Az olyan új gyártmányok, mint az Escape, nagyon sokat lendítettek az észak-amerikai eladásokon - tette hozzá. Az adatok igazolják is az elemzők forgalombővülésre vonatkozó megállapításait: az amerikai vállalat összes értékesítése 7,5 százalékkal, 37,3 milliárd dollárról 40,1 milliárdra emelkedett.
A hírek hatására, különösen pedig a veszteségek hallatán, a Ford-részvények 19 százalékkal estek a tőzsdén, pedig ebben az évben e papírok már veszítettek 17 százalékot az értékükből.
A Ford európai veszteségeit a belső átalakítás zavarai, a valutaárfolyamok miatti többletköltségek, és a hullámzó kereslet okozta. Erről egyébként a cég európai részlegének vezetője is nyilatkozott a Financial Times című brit lapnak.
Átalakítás Európában
Nick Scheele, a Ford of Europe elnöke azonban bízik abban, hogy ez a mélypontja a Ford ,,lejtmenetének" kontinensünkön. Igaz, 2001-ben sem remél a regionális vezető nagyobb arányú, vagy éppen gyors felívelést cége teljesítményében. Érdemes megjegyezni, hogy a negatív eredmény (amelyet a Financial Timesnak nem részletezett Scheele, a Bloomberg viszont már számszerű adatokat is közölt erről) azzal együtt következett be, hogy a Ford eladásai mellett a Jagurar és a Volvo számait is belekalkulálták a mérlegbe.
Nem véletlen egyébként, hogy a Ford további
átalakításokat hajt végre a közeljövőben európai részlegeinél: már
bejelentették, az új struktúra kialakítására
egymilliárd dollárt szán az autógyár. A Ford gyenge európai
teljesítménye kevésbé lepte meg az elemzőket: többségük már azután
rossz adatokra számított, hogy a General Motors a harmadik
negyedévben az ,,öreg kontinensen" elkönyvelt 180 millió dolláros
veszteségről számolt be az elmúlt héten.
A Financial Times szerint az európai autóeladások - a mennyiséget tekintve - nyolc százalékkal estek vissza az utolsó három hónapban, elsősorban annak következtében, hogy szinte árháború alakult ki Nagy-Britanniában, s igen gyenge a kereslet a kontinens meghatározó piacán, Németországban.
Nick Scheele szerint nem is várható, hogy a német kereslet újra eléri az évi négymillió darabot, inkább a 3,25-3,5 milliós sávban fog mozogni a közeljövőben. A Ford legfőbb nehézsége azonban az, mondta a regionális elnök, hogy az euró rendkívüli módon gyengült a dollárhoz és a fonthoz képest. Márpedig a Ford költségeiben a nagy-britanniai gyártás 28 százalékot tesz ki. Az árfolyamveszteségek összességében kétmilliárd dolláros kárt okoztak az amerikai cégnek az elmúlt négy évben - írta a Financial Times, amely hozzáteszi: a veszteségek döntő része az utolsó 18 hónapban keletkezett.
Újabb visszhívások
Mindehhez képest már fel sem tűnik, hogy - amint arról a Financial Times és a detnews.com is beszámolt - a Ford Motor Company újabb visszahívási akciót volt kénytelen meghirdetni kedden. Körülbelül 350 ezer Focust kell visszarendelni a szervizekbe, miután több meghibásodást is gyanítanak a szakemberek, így például állítólag leválhat egy anyacsavar a hátsó fékdoboknál, és így meglazulhatna maga a kerékcsapágy is.
Az amerikai cég hangsúlyozza, hogy az utóbbi problémák miatt nem történt eddig egyetlen baleset sem, de ennek a bejelentésnek azért aligha örülnek majd a gépkocsi-, illetve a részvénytulajdonosok...