Még a szervezők is meglepődtek, amikor kezükbe vették a zárás utáni statisztikákat; idén 723 143 látogató járt a szalonban. Ezzel a 72. genfi autószalon új rekordot állított fel, 0,65 százalékos növekedéssel megdöntve a tavalyit.
A szervező cég (Orgexpo)
1999. óta minden évben nagyobb számokról ad hírt. A statisztikák
szerint a látogatók 40 százaléka külföldi, 25 százaléka nő. 5000
újságíró vett részt a rendezvényen, a kiállítók 105 premiert hoztak.
"Az autószalon igazi sikertörténet. Sok pénz, (a pontos összegről
senki nem nyilatkozik) amit állandóan újabb és újabb ötletek
megvalósítására fordítunk." - nyilatkozta egy helyi lapnak a szalon
elnöke, Jean-Marie Revaz.
Szerencsésen túléltük március 11-ét, a féléves WTC-évfordulót, és az ember azt gondolná, hogy az autószalonban ezen a napon fokozottan ügyelnek a biztonságra. Márpedig ez nem így volt, ugyanis a szervezők nem tartották indokoltnak a biztonságiak létszámának növelését; az őrök ugyanannyian dolgoztak ezen a napon, mint egy évvel ezelőtt (egészen pontosan kétszázötvenen).
"Véleményem szerint a terroristák nem jönnének ide bombát elrejteni. Ha mégis így történne, nem sok mindent tehetnénk..." - nyilatkozta egy helyi napilapnak a biztonsági szolgálat egyik alkalmazottja. Hozzátette; "lehetetlen komoly ellenőrzéseket végezni egy olyan eseményen, amely napi 65000 látogatót fogad". Néhány amerikai kiállító ezért ezen a napon óvatosabb volt, és saját biztonsági őröket fogadott.
Fontos emberek védelmére bármikor akad különítmény, ezzel a lehetőséggel azonban eddig nem sokan éltek. (Még az elnöki látogatás során is elegendőnek találták a rendőrség jelenlétét).
A kiegészítők és tuningolók szalonjában viszont teljes a nyugalom, ide csak a bátrabbak merészkednek. Pedig nincs olyan messze, elegendő a Chrysler standja mögötti folyosón átmenni, és máris a 7-es csarnokban találjuk magunkat. Itt kerül megrendezésre évről-évre a tuning-mulatság. Bár kevesebb a modell hölgy és úr, viszont fanatikusok ezreivel lehet összefutni, eszmecserét folytatni. Van itt minden, ami egy belevaló autóst érdekelhet dísztárcsáktól kezdve autóápoláson át hifi-ig.
Mi azonban inkább maradunk a sűrűjében, ahol újabb sláger-autókat tekinthetünk meg.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A
BMW Alpina V8S komoly gépjármű. Kinézetre klasszikus
BMW-formája van, ám a karosszéria alatt 4,8 literes V8 motor lapul.
Nem is csoda, hogy a német gyár az 5-ös széria megkoronázásának
tekinti a kocsit. Legalábbis ezt hangoztatják úton, útfélen az idei
szalonban. A technikai adatok is lenyűgözőek; 375 lóerő 5800-as
fordulatszám mellett! Nem is meglepő, hogy az Alpina V8S 0-ról 100
km/h-ra 5,4 másodperc alatt gyorsul.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A
Nissan idei koncepcióautóját
Yanya-nak hívják. Tagadhatatlan, hogy a tavaly
kiállított Chappo továbfejlesztett változatával állunk szemben.
(T)rendhagyó módon szögletes formák mindenütt, hosszasan
bámulva polszkifiatos formákat vél felfedezni a látogató. Ám
gondos szemlélődés után rájön, hogy mindez optikai csalódás;
elég bepillantani a kocsi belső terébe, ahol elképesztő látvány
fogadja az embert; ez a 21. század, kérem szépen, az utastér a
székekkel egyszerre mozog előre-hátra, beleértve a csomagtartót
is. Az ajtók a megszokottól eltérően nyílnak, így nagyobb hely
jut pakolászásra, beszállásra.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Nissanhoz hasonló origami-ötlettel állt elő
a német
Rinspeed, amely mellesleg világpremier az idei
szalonban. A kocsi két és/vagy négy üléses. Két üléses
üzemmódban - amikor a jármű 3,75 méter hosszúságról 3 méteresre
zsugorodik - a hátsó ülések az elsők alá bújnak. A zsugorító
művelet végrehajtásában villanymotor segédkezik. A Rinspeed
Motorja 1,7 literes, 4 hengeres turbódízel, 120 lóerővel,
üzemanyagként pedig gáz és dízel keveréket használ.
Ne tessék szomorkodni, jövőre is lesz szalon, 2003. március 6-16-ig. Ráadásul 21 000 négyzetméterrel nagyobb területen, hiszen a hatos csarnok is elkészül végre. A parkolással viszont jövőre is problémák lesznek, úgyhogy akik tehetik, hagyják otthon autójukat.
