Felhívtam autókereskedő barátomat, ő legalább okos, mindig tudja, mi a stájsz. Persze készültem, kicsit más volt a helyzet mint egyéb esetekben, amikor én csak hallgatok. Egyik oldalon álltam én, a megdönthetetlen tények obeliszkjének legmagasabb platformján csillogtatva homlokomat, a másikon ő, a mérgektől rotyogó nepperkondér mellett, a misztikus, megfogalmazhatatlan, empirikusan szerzett piaci információk birtokában. Gondoltam, jó meccs kerekedik, amelynek a végére a tudományos analízist megint csak romba dönti a magyar rögvaló. De igazából nem. Ő is hasonlóan látta a helyzetet.
Mint kiderült, a nagyon olcsó autók tényleg forognak valamennyire. Viszonylag kevés van belőlük, ugyanakkor a jóval nagyobb mennyiséget jelentő, eddig hitelezett autóban ülők kis része már kezd átnyergelni rájuk. Ami onnan kevés embernek tűnik, az óriási tömeg a csoffadt autók kicsi piacán.
Fent, a drága luxuskocsik messzi távolságában szintén mozog a piac, ott még van pénz, lesz is, ki tudja honnan. De éppen középtájt, ahová az expresszes autók derékhada tartozik, betonba öntöttek minden mozgást. E kocsik javarészén hiteltartozás van, és gyakoribbak a milliós tételek, mint a százezresek. A svájci frank alapú hitelek törlesztőrészletei pedig csúnyán megugrottak mostanában, aki eddig hetven-nyolcvanezer forintot fizetett havonta, annál nem ritka már a száztíz-százhúszezer forint fölötti havi adag sem.
Vegyünk egy mintaügyfelet, aki nem nullásra vitte el az autót, hanem rendes mennyiséget fizetett be, rövid futamidőre vállalta a hitelt, szóval korrektül állt hozzá, illúziók nélkül. Beletett mondjuk 1,5 millió forintot a 3,2 milliós autó megvásárlásába, használta egy évig, azóta kifizetett rá másik hétszázezer forintot törlesztőben. Októberben még úgy gondolta, van egy 2,7 milliót érő kocsija. A meghitt karácsonyi fagyújtogatás és áldásos bejglirosszullétek élményét beárnyékolta a mind nehezebben fizethető hitel réme, hiszen még az a tetves év végi prémium is elmaradt a cégnél. Jól van, no, menjen el a Yaris 2,7-ért, csak sikerüljön már lejönni a szerről. Decemberi számítások szerint még van rajta 1,7 millió tartozás, marad kerek egy milla, abból kijön egy használt Astra, kibekkelni kiváló lesz.
Ilyenkor jön a Szent Megvilágosodás. Ugyanis a január végi, betegeskedő gazdasági és időjárási klímában a kiváló állapotú Yarisra még a legügyesebb nepper is csak 2,4 millióért talál vevőt. A bank viszont közben már 1,9-et követel, hiába, no, az idő néha hajlamos felgyorsulni, egy hónap alatt több évet romlott megint a forint, ez az időutazás öcsém, nem a sztártrek.
Marad a cudar realitás – ötszázezer forint csusszan a korgó zsebbe. Egy év alatt elillant a kasszából közel kétmillió forint. Egy nem igazán villantós kisautó egyévnyi használatáért szörnyű büntetés ez, nem is lehet igaz. Oké, most recesszió van, ilyenkor fejük tetejére állnak a dolgok. Akkor viszont ő, az eladó most inkább kicsit kivár, tavasszal kisüt majd a nap, gatyába rázódik az a fránya gazdaság, nem mehet ez így a végtelenségig.
Nem egy tucat, és nem is csak ezer autós jár ebben a cipőben Magyarországon, hanem százezrek, az autóállomány 80 százaléka ugyanis hitellel terhelt. A részletek alatt rogyadozók közül sokaknak megfordult már a fejében, hogy levetik a svájci málhát, és tisztán kifizetett, saját törzskönyves, olcsó autóba ülnek át. De utánaszámoltak, és a többségüknek nemhogy pénz nem ütné a markát egy ilyen eladás után, hanem még rá is kellene fizetniük arra, amennyiért eladják a kocsit, hogy nullára másszanak vissza. Értik – fizetni azért, hogy a családi kedvenc, a mobilitás zálogát jelentő, csillogó, klímás, ezüstmetál Polo helyén űr tátonghasson a parkolóban.
Hát azt már nem! Ekkor döntenek úgy: az autó marad, mert a fizetős alternatíva egyszerűen nem jöhet szóba. Ezért van, hogy a piacnak ez a középső része (nagyjából az 1-4 millió forint közötti autók tartoznak ide, tehát az autóállomány jelentős hányada) befagyott mostanra, szinte nincs mozgás.
A kínálati árak ugyanazok, mint tavaly, hiszen a visszafizetendő (és az árfolyamromlással egyre növekvő) maradékösszeg miatt öngyilkosság lenne lejjebb vinni őket. Vevő viszont alig, mert mindenki ül a megszokott kocsijában, és kivár, ezt a sztorit már ismerjük. Ugyanaz történik, mint pár évvel ezelőtt, amikor befagyott az ingatlanpiac. Addig mindig emelkedtek az ingatlanárak, tehát a 2002-ben 10,5 millióért vett kétszobás, észak-budai panelt 12-re taksálta az eladó 2006-ban, mikor valójában maximum 10-ért lehetett volna eladni. Mert megálltak az árak, mint most az autókéi, csak akkor legalább nem volt hitelválság. Majd csak jön egy vevő, én elvagyok itt – gondolta az egyszeri paneleladó, és hallgatta tovább a lift zúgását, az alkoholista szomszédék őrjöngő, késszúrásos veszekedéseit, a csótányok csámcsogását a kredencben. Ki lehet bírni? Ha az alternatíva a híd alja, simán, még jó is. Igen ám, de az autó közel sem annyira szükségcikk, mint a lakás, itt gyorsabban mozdulnak a dolgok.
Ha tovább tart a recesszió – márpedig egyelőre nagyon nem látni a végét –, egyre többen nem tudják majd fizetni azokat a részleteket, amelyeket békeidőben vakhittel alaposan kicentiztek az autóra. Ha minden kötél szakad, eljön az az idő, hogy sokan inkább befizetnek majd a bankba, mint hogy tovább hurcolják a terhet.
A legrosszabb forgatókönyv, ha tömeges gyakorlattá válik a visszafizetéses eladás. Amennyiben sokat gyengül még a forint, ez megtörténhet akár pár hónapon belül is. Nos, ekkor az újszerű, visszaadott használt autók özöne ellepi majd a piacot, ami további árcsökkenésekhez vezet. Nem beszélve arról, hogy emiatt az új autókat is nehezebb lesz eladni, hiszen maguk a forgalmazók sem tudnak majd trükköket kitalálni arra, hogyan versenyezzenek portékáikkal a nagy mennyiségű, keveset futott, még garanciális, töretlen, ám csak töredék árú használtakkal. Ez pedig tovább mélyíti majd a gazdasági válságot, hiszen az autógyáraknak ismét csak korlátozniuk kell a termelésüket. És persze a hitelintézeteknek sem tesz majd jót, hogy elveszítik a fizetőiket, tehát másik irányból is tovább mélyül a recesszió.
Mindemellett a vállalati autóflottákat is kisebbre veszik – aki eddig Mondóval járt, most Focust, esetleg Fiestát kap, aki Focusszal, az Fiestát, aki pedig fiestázott, az sziesztázhat majd a buszon onnantól. Nagy mennyiségű céges autó szabadul majd a piacra, ráadásul borítékolható, hogy néhány cég bedől, pár multi kivonul. Őutánuk is marad néhány tízezer verda, ne aggódjanak. Még a Hősök terén is használtautó-piac lesz.
A hitelekkel terhelt, legatyásodott magánvevők, és a BKV szolgáltatási színvonalától elszokott, korábban céges autóval, most tömegközlekedéssel járók hazatérnek majd a bankból a tömött 5-ös busszal, a cégtől a 49-es villamossal, végre szabadon. De mivel autózni szükséges, azért mindkettő benéz a sublótba, összesöpri a morzsákat, és nekiindul az addigi hárommilliós Yaris, a fizetett benzines Fiesta helyett egy kopottas, de működő romot keresni. Például valami húszéves Corollát a zsebpiszokból kivakart százötvenezerért. Ha ez is bekövetkezik, szokatlan zsizsegés lesz tapasztalható a piac alján, ott az árak nemigen fognak változni.
Létezik optimistább forgatókönyv is. Például reménykedhetünk abban, hogy a svájci frank és a forint árfolyama megáll valamilyen, még a többség számára elviselhető szinten, és a családok zöme, fogcsikorgatva bár, de ki tudja csengetni a törlesztőket. Ekkor elmarad a dominóeffektus, és az erősen beiszaposodott piac, ha lassan is, de idővel magára talál. Én bizakodok, hiszen senkinek nem érdeke, hogy fejre álljon a gazdaság.
Nem ad hitelt autóra a bank? Kell a pénz a házfelújításra, ezért mégis megtartja a tízéves Mondeót, de már köhög, és javítani kéne? Tavaly még büszke volt rá, de ma már soknak tűnik a Carina kilencliteres fogyasztása? Vagy egyszerűen csak jó és olcsó akkut keres? Olvasgassa a Válságblogot, amelyben mind több, a krízissel kapcsolatos megoldási ötlettel állunk elő. Kattintson ide , autózzon velünk benzinpárán, tartsa fenn verdáját hulladékpapír-áron!
