A következő autód

2007.01.29. 11:02

Dongfeng

Próbálja meg kimondani helyesen:

A kulturális forradalom indítása után két évvel, 1968-ban alapította maga Mao Ce-tung, az imperialistáktól rettegve Kína fejlett tengerparti vidékétől nyugatra, Hubei tartományban. Neve keleti szelet jelent, és mára Kína második legnagyobb autógyártója. Több külföldi autógyárral - PSA-csoport, Nissan, Honda, Kia, Hyundai - gyárt közösen kocsikat.

A logóról

Dongfeng logó

Egymást űző madarak, egymás farka után kapó delfinek, ahogy tetszik, nyugati vagy japán autógyárra nem hasonlít.

First Automotive Works (FAW)

Próbálja meg kimondani helyesen:

Döbbenetes gondolat, de 1953 óta létezik. De annyira, hogy az Audival együttműködve külön belpiacos A6-ot gyárt, és nem csóró piacra készült fűnyírómotorost, hanem luxusváltozatot, hosszított tengelytávval, A6L néven. A többi nagy gyárhoz hasonlóan az FAW is közös üzemeket működtet külföldi vállalatokkal: az Audin kívül a Toyotával és a Volkswagennel. Sőt, külön luxusdivíziója van, a Hongqi, ami eleinte szovjet licenc alapján gyártott pártembereknek cirkálókat, aztán 2005-ben bemutatta az ultimate kínai limót, a HQD-t. A Rolls-Royce Phantomnál nagyobb Phantom-kópia, buickos-maseratis lyukakkal az első kerék mögött, és a világ minden bizonnyal legbizarrabb fényszóróival, amit egész nyilvánvalóan egy idegen civilizáció szemeiről mintáztak. Vagy a Citroën C6 hátsó lámpájáról.

A logóról

FAW logó

Az angol autók kedvenc szárnymotívumának kínai verziója, ami a kínai írásjelek képiségének köszönhetően ráadásul szóvicc: az automobil írásjele meglepően hasonlít egy madár szárnyára. Öndefiníciójuk szerint: "a FAW a világ tág egeit rója, szárnyait széttárva, magasra és messze repül a fényes kék égbe."

Foton

Alig tíz éves cég, buszokat, kamionokat, markolókat gyárt (a következő márkák alatt: Auman, AUV, View, Saga, Aumark, Ollin, Sup and Forland), de nem is ez az érdekes, hanem a logója…

Foton logó

…amit előttük az F-Prot vírusölő használt.

Geely

Próbálja meg kimondani helyesen:

A Geely volt az első független autógyártó. Hűtőszekrények gyártásával kezdte, motoralkatrészekkel folytatta, innen már egyenes út vezetett 1994-ben a motorbiciklikig és robogókig, majd 1998-ban az autókig. Ha Geelyre vágyik, várjon 2008-ig: akkor jön ki a mindennél fantasztikusabb nevű Geely Beauty Leopard (Geely Szépségleopárd!) kupé. Ami nem sportkupé: 1,3-as és 1,5-ös motorok közül választhatunk majd, tréfásan apró kerekekkel. De ilyen névvel kinek nem kéne? Ha csaj lennék, jobban érdekelne egy Szépségleopárd, mint egy BMW 335i, szinte biztosan.

A logóról

Geely logó

Első ránézésre kiköpött Mercury volt, aztán árnyalódott a kép.

Great Wall

Próbálja meg kimondani helyesen:

Egy rendes vállalat! A legnagyobb magánkézben lévő kínai autógyár, a hongkongi tőzsdén jegyzik, több tucat fejlődő országba exportálnak. A dizájnerek elsőszámú eszköze a Great Wallnál is az indigópapír: az új Peri lótifutiautó a Fiat Panda milliméterpontos mása. Luca di Montezemolo Fiat-vezér csak annyival kommentálta, hogy legalább jó ízlésük van. De a Fiat perelni fog, ha a Perit Európába is behozzák. Márpedig ez a terv. A Great Wall már odáig is eljutott, hogy saját hárombetűs rövidítést csinált Hover nevű mini-SUV-jának. A leginkább Dodge Caliber-es autó a CUV, mint City Utility Vehicle kategóriát kapta. Pedig a hülye európai-amerikai betűleves az, amit nem kéne nyúlni, mennyivel jobb kategórianév lenne például a Sziporkázó Repülő Kisdoboz.

A logóról

Great Wall logó

Stilizált bástya a névadó Kínai Nagy Falról, más autógyárra különösen nem emlékeztet. Nézzék meg viszont a weboldalukat, ahol a klasszikus csillagmezős képernyővédőből jönnek elő a Great Wall autók.

Jiangling

Próbálja meg kimondani helyesen:

Újabb nagy múltú vállalat, a gyökerek egy teherautószerelő-üzemig vezetnek, ami 1952-ben nyílt. 1997 óta gyártanak licenc alapján Ford Transit furgont, de saját autójuk is van: a Landwind. A szemnek semmiféle kapaszkodót nem kínáló SUV, talán csak a hatalmas, játékautós műanyag kerékívdomborításokat lehet kiemelni rajta. Meg a nullás töréstesztet .

Friss: Máté olvasó megtalálta a fenti képet mozgásban, itt tekinthető meg . Egyben arra a gyerekkori kérdésre is választ ad, hogy mi történik a tonhalakkal, mielőtt forgáccsá törve a konzervdobozba kerülnek.

A logóról

Jiangling logó

Kísértetiesen emlékeztet egy számítógépgyártóra, ami a nyolcvanas évek elején ment csődbe (de nem az Atarira). Ha eszembe jutna a neve!

Friss: velocity olvasónak eszébe jutott, nem számítógépgyártó, hanem az Isuzu.

Nanjing Automotive Group

Próbálja meg kimondani helyesen:

Nemhogy régi, hatvan éves: 1947-ben alakult. Haszonjárművekkel kezdte, a kínai mintát követve közös céget hozott létre a Fiattal és az Ivecóval. De nem is ez az érdekes, ők vették meg a tavalyelőtt csődbe ment Rovertől az MG márkát. Úgyhogy a jövő aranyosan beázó roadsterei már kínai autók lesznek. És valószínűleg nem fognak beázni. Angolnak lenni a 21. század elején nagyon, nagyon messze van a habostortától.

A logóról

Nanjing Automotive Group logó

NEC? NASA? Van ebben minden. Mindenképp technológiai cég és nem autógyár, leginkább a Terminátor 2-ből a Skynet.

Shanghai Automotive

Az öt nagy gyártó egyike. A General Motorsszal van közös vállalata, illetve övék a SsangYong fele. Az összedőlt MG Rovernek ők a Rover felét vették meg, de a neve nélkül: Roewe néven élesztik majd újjá. A Rovert könnyű volt kimondani, ennek vége: roo-eevey.

Próbálja meg kimondani helyesen:

A (Roewe) logóról

Roewe logó

Egyszerű Rover-remix.

Zhongxing

Próbálja meg kimondani helyesen:

SUV-okat és pick-upokat gyárt. Mindegyiket nagyszerű névvel. A nagymacskakedvelőkre (Gold Lion, Tiger, Grandtiger), a hadseregfetisisztákra (Admiral, Cruiser) és a kerekekre vágyó Madonna-rajongókra ( Lucky Star) egyaránt gondoltak.

A logóról

Zhongxing logó

Határozottan mazdás, tükrözős csellel.

Ezek az autók egyelőre nemigen léteznek Európában. Persze ebben valószínűleg a rengeteg másolt dizájn és logó is közrejátszik. Európa és Amerika szerzői jogai egyáltalán nem érvényesíthetők Kínában, de egészen más a helyzet, ha európai vagy amerikai bíróságok előtt kell ezzel elszámolni. De ne gondoljuk, hogy ez akadályt fog jelenteni a kínai autóiparnak: Hollywood is azért épült a nyugati parton, hogy a keleti parton élő Thomas Edison szabadalmait megkerülhessék. Ha túlesnek a gyerekbetegségeken és a nyilvánvaló másoláson, a világ nagy autógyártói hideg verejtékkel a homlokukon ébredhetnek minden reggel. Mert a kínai munkás nem kér sok pénzt, viszont nagyon, nagyon sok van belőle.

És külön fejezet a Hongqi HQD. Mert egy dolog lenyúlni valami teljesen érdektelen szedánt vagy SUV-ot, a Rolls-Royce Phantom indigózásához bizony attitűd kell. Pláne ha a másolat szélesebb és hosszabb, mint az eleve birodalmi csillagrombolónyi eredeti. És az attitűd messzire visz.

Nekem azért változatlanul a Geely Beauty Leopard kéne. Merész, határozott név, és még jól is néz ki. Mondjuk remélem elfér benne egy Nissan 300ZX Twin Turbo motorja. Na jó, legalább egy Golf GTI-é.

Köszönjük Ye Zi Qiangnak, hogy magnóra mondta a gyárak nevét.

Már a Smartot sem kímélik

– Csikós Zsolt

Shijiazhuang-féle smart

Utolsó pillanatban kaptuk a hírt. A korábban Kínát már egy Honda CR-V klónnal és a sokféle közül az egyik BMW X5-koppintással megajándékozó Shijiazhuang nevű cég a pekingi Auto China 2006 kiállításon bemutatta az új Smart Fortwo-hoz kísértetiesen hasonlító másolatát. Nézzék csak meg az ajtónyitó kilincset, a Tridion utascella-jellegű fényezést, meg egyáltalán, az egészet. A kocsit 0,8 literes, háromhengeres benzinmotor hajtja, a hossza 25 centiméterrel haladja meg a német példaképét. Ez különben a nyújtottabb orr-részen látszik is. A kis hátsó üvegrész azonban még inkább a régi Smartéra hasonlít. Az 1988-ban alapított kínai vállalat évente 30 ezer autót állít elő.