A Mazda már a tavaly novemberben közzétett bejelentésében jelezte, hogy hosszú távon Európába helyezi át termelését, amivel növelni szándékozik versenyképességét és az árfolyamváltozások elleni biztonságát. A cég akkor megállapodott a részvénycsere formájában résztulajdonos Forddal, hogy a Demio következő generációját a Ford egyik európai gyárában fogják készíteni.
Arról még nem született döntés, milyen néven fut majd a kisautó, melynek gyártását a spanyolországi Valenciában 2003 elején indítja el a Mazda, de korábbi közlemények alapján - s ezt Bodor Csaba, a Mazda Motor Hungary PR-igazgatója is megerősítette - ez a modell a Demio európai változata lesz.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Az együttműködés a Ford számára is hasznos
lehet, hiszen, miként a Tribute esetében, elképzelhető, hogy a
termékpalettájáról hiányzó kis egyterűt saját márkanév alatt
forgalmazhatja. Ezen kívül
2003-tól a 323F ötajtós modelljének gyártása is Európába
kerül - az összeszerelés pontos helyét akkor még nem hozták
nyilvánosságra. Mint az a napokban kiderült, a Mazda a spanyol
Almussafes városban működő Ford üzemet választotta az európai
piacra szánt kisautója gyártásának színhelyéül.
Ezzel egyidőben a Ford is bejelentette, hogy a következő generációs Fiesta szintén itt készül majd. A jelenlegi Fiesta egyébként is elavult modell, a szintén Spanyolországban gyártott Ka pedig divatautóként nem tudott megújulni.
A két cég közös döntése értelmében a Mazda kezdeti kapacitása évi 40 ezer gépkocsi lesz, amelyek elsősorban az európai piacot szolgálják ki és várhatóan segítik leküzdeni a valutaárfolyamok ingadozásai okozta nehézségeket. A cég számára egyre jelentősebb piaci hátrányt okoz, hogy az összes, európai piacra szánt Mazdát jelenleg Japánban gyártják.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Az euro-zónából fakadó problémával egyébként a
Mazda nincs egyedül, nem véletlenül hoznak létre a nagy japán
autógyárak mind nagyobb számban európai szerelőüzemeket. A Nissan
Spanyolországban és Nagy-Britanniában gyárt személy- és
teherautókat. A spanyolországi Nissan Motor Iberica szalagjairól
legördülő
Almera Tino egyébként a Nissan első olyan európai gyártású
modellje, amely a japán óriáscég egységesített padlólemezei közül
az elsőre - a kis-közepes méretűre - épül.
A Toyota 2001-től a franciaországi Valenciennes-ben épített üzeméből kívánja kielégíteni a Yaris iránt megnyilvánuló mintegy évi százezres keresletet, de épül már Lengyelországban az az üzem is, ahol 2002-től évi 250 ezer sebességváltót gyártanak majd. A tavaly hivatalba lépő új elnök azt tűzte ki célul, hogy az Európában értékesített összes Toyota körülbelül 50 százalékát itt is állítsák elő. Ezek után érthető, hogy a Mazda mostani döntésével Demio modelljét kívánja Európában a Yaris-szal versenyeztetni.
