A legújabb koncepció a monomobile fantázianevet kapta. Lényegében egy szuperkönnyű elektromos autó, ami hosszú távú utazásnál a tetôre szerelt csatolóval egy speciális sínre kapcsolódik fel, a városban pedig a pályától függetlenül hagyományos (?) autóként önállóan közlekedik.
 |
|
|
|
|
A hosszú távú autózások unalmasak, a vezetô
elfárad, megnô a balesetveszély. A hagyományos elektromos autók az
akkumulátorok kapacitási korlátai miatt nem alkalmasak nagy
távolságok leküzdésére (általában városi kisautónak, másodautónak
szánják ôket), maximális sebességük kicsi (40-50 km/h). A
monomobile 160 km/h elérésére képes,
1000 kilométert kb. 600 forintnyi elektromos árammal tesz
meg (24 Ft/kwh átlagos energiaárral számolva - amerikai adat).
A speciális pálya 7 méter széles, áteresztési kapacitása ugyanannyi, mint egy 60 méter széles autópályáé, kb. 48 000 autó/óra (700 kg/autó+utasok súllyal kalkulálva). Megépítése egyhuszadába kerül az ugyanolyan terhelhetôségű 16 sávos autópályáénak (csak 4 millió dollár/mérföld, aminek felét az elektromos hálózat kiépítése adja). Megvalósulása esetén a városokban sem szükséges széles közlekedési utakat építeni, az új pálya beleolvadhat a városképbe, része lehet a modern városképnek.
A technológia 60 százalékkal csökkentheti a légszennyezést, télen nincs szükség hókotrásra, nem veszélyezteti a közlekedést az idôjárás, nincsenek balesetek. A galvanizált acél építôanyag 40 évre garantálja a biztonságos működést, nincs szükség folyamatos karbantartásra, az alkotóelemek modulárisan cserélhetôk, így a fajlagos fenntartási költség töredéke a hagyományos autóúténak.
|
|
|
|
|
A monomobilok
5-ös csoportokban közlekednek majd a pályán, minden csoport
között 30 méternyi távolságot tartva (a távolságot a GPS-rendszerek
pontossága alapján határozták meg). A pályákat a meglévô sztrádák
közepére is felhúzhatják, vagy éppen másra nem használható, pl.
mocsaras terület fölé, hiszen a közlekedés úgyis a levegôben
folyik.
A San Diegóban már tesztelt AHS (automata országúti rendszer) csoportokba tereli a járműveket, a GPS-re kapcsolt fedélzeti számítógép segítségével automatikusan a célállomáshoz képes juttani azt, így a sofôr pihenhet, vagy más hasznosabb dologgal ütheti el az idejét. A fedélzeten végzett pluszmunka az USA-ban az elôzetes kalkulációk szerint 200 milliárd dollár plusz bevételt hozhat. A számítógépes rendszer képes a pályaváltásra a sebesség csökkentése nélkül. (Az egymástól 60 centire haladó autók 160 km/h sebességgel válthatnak irányt, vagy hagyhatják el a rendszert.)
|
|
|
|
|
|
A sebességhatárt egy kis teljesítményű
egyenáramú elektromos motorral szerelt prototípus alapján lôtték
be, egy erôsebb váltóáramú motor esetén
csak a légellenállás szab határt a száguldásnak. Ráadásul az
egyébként így is alacsony üzemeltetési költség késôbb még kevesebb
lehet.
A monomobile-ba két motort építenek, az egyik a városban hajtja a járgányt, a másik a sínen. Mivel teljesen más felépítésű meghajtásra van szükség a kétféle közlekedéshez, nem lenne értelme egy motorral megoldani a feladatot. A karosszéria kompozit anyagokból készül, a tömeg még az akkumulátrokkal együtt sem haladja meg a 400 kg-ot, így képes 300 kg hasznos teher szállítására (mi lesz a páncélozott csodákkal?).
Az ötlet kiváló, a megvalósítására is jó esély van. Legalábbis Japánban. Nem valószínű, hogy az olajtól oly erôsen függô nyugati társadalmakban hamar felválthatja az eddigi, sokak számára jövedelmezô hagyományos - környezetszennyezô - közlekedést.
