És szólt a korhű zene, Havasi Balázs zongoraművész előadásában. Ennyire öreg, és pláne ilyen sok ennyire öreg járműről szó sem volt a tavaszi Expón, a zene sem volt ilyen ügyes. A hosztesszes fogás pedig különösen bejött mindenkinek, pláne, hogy a szalonok tipikus show-görljeivel szemben nem a vaku villanása után azonnal kihunyó kedvességű droidokat, hanem valódi lányokat kértek fel szereplésre. Csajok a galériában, gazdagon, kéretik a képekre kattintani!
Mondjuk tolongás, az egyáltalán nem volt, a nézelődők kényelmesen fotózgattak, ácsorogtak a kocsik előtt, ami a hangulatnak minden bizonnyal jót tett, ám a rendező pénztárcájának valószínűleg rosszat. Mindez szombat délelőtt, amikor egy ilyen hideg, borús novemberi reggel láttán minden épeszű családapa fedett szabadidős program után néz, tehát tömegnyomornak kellett volna lennie.
Pedig tényleg döbbenetes autók álltak a pavilonban, amilyenekről nem gondoltam volna, hogy Magyarországon bárki ismeri őket. Például: Alfa Romeo 2600 Sprint, Fiat 850 Vignale, Fiat 128 Moretti Coupé, Austin A135 Princess 1951-ből, Jensen 541 S, 1923-as Steyr 6 Sport. Aztán jött a BMW-szekció, a Mercedes-szekció, az amerikaiautó-szekció, a fenyegető fekete limuzin szekció – mi szem-szájnak ingere. A legtöbbet gazdag képgalériánkban is megtekintheti!
Az emeleti motorkiállítás láttán pedig még az asztmára kevéssé hajlamosak is előkapták a sziszegős belélegeztetőst. Magyarországon ennyi háború előtti Indiant, Harleyt, NSU-t utoljára talán Soczó Elek rég megszűnt múzeumában lehetett egy rakáson látni. Az ördögbe, még egy Opelt, egy boxer Douglast és egy soros, négyhengeres Hendersont is előtúrtak valahonnan! Szép meló volt. Nézzék végig a képgaléria motoros szekcióját is!
Aztán észrevettem, hogy a fekete Ponton-Mercinek nincs dísztárcsája. Majd megláttam, hogy az amerikai kivitelű W116-osnak sincs meg az első kettő. Meg a Rolls-Royce Phantom V-ösnek is pőre volt a kereke Eloszlott a rózsaszín köd, észrevettem a girbegurba küszöböket. A kittelt sárvédőket. A kráteres krómokat, a betört lámpákat. Galériánkban láthatja a show e sötétebbik oldalát is.
Pechjére (vagy az én pechemre?) a konferanszié ekkor ért egy Rolls-Royce bemutatásához. Százszor elismételve, száz decibeles hangerővel véste bele még jobban az emberek tudatába - „rojszrojsz így, rojszrojsz, úgy, rojszroszok ezt csinálták, rojszrojszok úgy voltak jók, rojszrojsz, rojszrojsz…” Abba ugyan kicsit belezavarodott, amikor külön Charles Rolls érdemeit kellett méltatnia, de utána azért eszébe sem jutott volna helyesen kimondania a márkanevet. Pedig még egy csaj is odament pampogni emiatt.
Ne higgyék, hogy ilyen piti dolgokon fennakadok. A köznyelvbe az óvodás „rojszrojsz” ugyanúgy befészkelte magát, mint a tudálékos „Rúzvelt tér”, a hungarikumnak is beillő „montenbájk” – mind hibás ugyan (helyesen „rollszrojsz”, „rózevelt tér, „mauntin bájk”), de egy egész országot nem lehet megváltoztatni, ez természetes. Viszont úgy gondolom, ha valaki sok ember elé kiáll, és nagy hangerővel konferál, legalább a szakszavakat, neveket meg kell tanulnia helyesen kiejtenie. Mert ha ő mondja rosszul, az népbutítás. Majd mindenkit a „jungtájmerekhez” invitált az emeletre.
Közben egyik-másik autó adatait is elolvastam volna, de rájöttem, az egységes táblarendszer a jó szándékban és néhány mintadarabban ki is merült, egy csomó kocsinál ugyanis a szabványosnak szánt, állványos, lézernyomtatott cucc helyett az oldalán volt valami cikornyás tabló, másoknál a hűtőmaszkra ragasztott cetliről lehetett információkat megtudni, egy csomónál viszont semmi sem szerepelt. Nyilván a későn nevezett példányok adták a kivételeket. Amelyik tábla a helyén volt, valamennyin rémes helyesírási hibák, zavaros műszaki szövegek, pongyola megfogalmazások ráztak egymással kezet. A darabszámot például makacs következetességgel „daradszámnak” írták több autónál is.
Az Oldtimer Show olyan volt, mint a szorgalmas, de kezdő veterános első autója. Csodás fényezés, illatozó bőrbelső, hófehér mandzsetták a gumikon, vagyonokért megvett gyári lámpák, közben meg az alvázvédő a küszöbdíszlécig ér, a motor csak betolásra indul, és empéhárom-játszó kéklik a műszerfalban.
Ha egy régebbi fajta, sötét hangáros rendezvényről lett volna szó, legyintenék mindarra, amit láttam és hallottam. Fillérekért megnézni néhány oldtimert jó kis bemelegítés lehet, mielőtt mondjuk kiautóznánk a szentendrei BKV-múzeumhoz hétvégi program gyanánt. De ha a belépőért súlyos ezreket kell kifizetni, és tudjuk, hogy jutott pénz alapos marketingre (mert jutott), akkor a részletekre való odafigyelést nem a csajok ruhájánál, a korrekt zenénél és az üvegcsarnok kibérelésénél kell kezdeni.
Az is mind szép, ha van, de emitt félkész, amott lepusztult, kishiányos autókat hibásan tálalt információkkal körítve prezentálni – ebből idén áprilissal kinőtt már az ország. Mert igaz, hogy a legszebb veteránjármű az eredetiben megmaradt, kicsit kopottas, kicsit dohos, de csillogó krómú, egészséges mechanikájú gépezet. Ilyen is volt a Show-n, azok miatt nem is szólok – nézzék csak meg a Douglas motorbiciklit, milyen gyönyörű rajta a patina! Viszont az az oldtimer, amihez egyszer már hozzányúltak, berhelgetéssel javították ki a hibáit, majd abból az állapotból még jobban lerohadt, nem való csillogó kiállításra. És ilyen sajnos szép számmal akadt.
Jó lesz, ha 2008. novemberében is megtartják az Oldtimer Showt, drukkolok a szervezőbrigádnak. Kiválóan elfér és kiegészíti a tavaszi Oldtimer Expót, mindenki megérdemli az elismerést, aki ilyen klassz rendezvényt képes összekendácsolni. De ha egy kiállítás nevében ott az „oldtimer” szó, kéretik oldtimeres szemmel, alaposan szűrni a tartalmat. Mind a hardvereset, mind a szoftverest. Nem árt ugyanis megtanulni az infraplatni kezelését. Máshogy melegít ám, mint a sparhelt.
