Repülni? Autóval? De minek? És hogyan?

Fulton szövetkezett a Ling-Temco-Vought repüléstechnikai céggel, 500-as szériát terveztek. Ám mire a feltaláló összeszedett 250 megrendelést, a partnere felbontotta a szerződést. Végül összesen hat darab Aerocar készült, összesen három szériában. Az egyikkel egyszer még Fidel Castro öccsét, Raúl Castrót is vitték egy kicsit, majd gép a portlandi KISN rádió figyelőrepülőjeként szolgált pár évig. Azt a példányt most is meg lehet vásárolni, mert eladó. 3,5 millió dollárt kérnek érte, állítólag kis simogatással bármikor repülőképessé tehető és levizsgáztatható. Egyik Aerocarral sem zuhantak le, valamennyi repült. Az utolsó, amelyet 1960-ban készítettek, még most is röpköd néha.

Az Aerocarnál még ismertebb talán az AVE Mizar, egy autóelejű, repülőgép-hátuljú jármű, amelyből két prototípus készült 1971 és 1973 között. Ezt ugyanis igen erősen propagálták, még az árát is tudni lehetett (18-22 ezer dollár), tehát szinte megvehető volt. A prodzsekt szellemi atyja, Henry Smolinski (korábban a Northropnál, egy híres aviatikai cégnél volt mérnök) egy utaskabinjától megfosztott Cessna Skymaster repülőgépbe beleszerelte az amerikai mércével kicsinek tartott Ford Pinto autót. Felszálláskor az autó- és a repülőgépmotor egyszerre hajtotta a járművet, landoláskor pedig a Pinto négyfékes rendszere lassította, a használatához tehát elég volt egészen rövid kifutópálya is.

1974-ben indult volna a sorozatgyártás. Egy baleset - talán szerencsére - keresztülhúzta Smolinski számításait. 1973. szeptember 11-én (hát nem érdekes?), egy oxnardi (Kalifornia) repülés során a szerkezet lezuhant, megölve a fedélzetén hordott pilótát és magát Smolenskit is. Egyes szemtanúk szerint a szárny szakadt le a járműről, mások szerint a Pinto vált le a Cessnáról. Bár a Pinto könnyű autó volt, a teljes repülőgép még utasok és üzemanyag nélkül is kissé túlsúlyos lett. Egy megfigyelő szerint "a szárnyak támasztórúdjait lemezcsavarok fogták az autóvázhoz, és… minden olyan berhelt volt rajta."

Úgy látszik, a sok kudarc és baleset ellenére maradt elég fantaszta, aki repülő autóval kísérletezik, nem ritkán felfoghatatlan pénzeket ölve a próbálkozásokba.
A Strong Mobile cég Magic Dragon Aircarja (még nem igazán használható), a La Biche Aerospace FSC-1-ese (még csak modellben, illetve számítógépen létezik), a Haynes Aero Skyblazere (még csak modell), a Milner AirCar (az utcán közlekedni tudó prototípusát talán a napokban fejezik be, ám a repülés még messze van), az Urban Aeronautics X-Hawkja, amely inkább egy apró helikopter két, letakart rotorral, tehát utcai használatban nem veszélyes (talán 2010-re lesz belőle valami), illetve a Terrafugia Transitionje (működő prototípust 2008 végére ígértek). Sok színes szappanbuborék, milliárdokért.

Egy cég azért fel tud mutatni igazi eredményeket is mostanában, ez a Moller. Dr. Moller 1962 óta készít helyből felszállni képes légijármű-tanulmányokat, igaz, ezek autóként nem használhatók, úton közlekedni nem tudnak. Azóta a Moller viszonylag nagy céggé fejlődött, részvényesei vannak, meg igazgatótanácsa. 2007 júniusában a vállalat kiadott egy sajtókommünikét, hogy megkezdte az MX200G sorozatgyártását. Ez 10 lábnyi (körülbelül három méteres) magasságba emelkedni képes, autóméretű, repülő csészealj, amelyekkel a terepjárók által is leküzdhetetlen tájakon is lehet haladni.

Ám a fő prodzsekt, az igazán a légtérbe emelkedő, négymotoros, kétszemélyes M400 a videók tanúsága szerint még csak lebegni tud, számítógépes szimulációkon már csodásan repül, ez tény. Mindenesetre a különféle Mollerek repüléseiről több film is született már, érdemes megnézni őket, nagyjából ezt tudná egy modern repülő autó is a levegőben. Csak még bénábban. Az biztos, hogy egyetlen porcikám sem kívánja a tesztvezetést, inkább jöjjön az ernyő nélküli ugrás az Antonovból.

Látták hogyan repül? Úristen! Pedig ha jobban megnézik az M200X reptetéséről készült hosszú videót, látszik, hogy a szerencsétlen repülő dodót egy óriásdaruról drótkötéllel is biztosítják akció közben. A Moller szerint erre csak az abszolút biztonság miatt van szükség, az M200 anélkül is jól repülne, csak a biztosító ezerszeresére emelné a tarifáját. Hát, a biztosítók úgy látszik, kevésbé szeretik a kockázatokat. Képzeljék el, amint 2020-ban M200-asok sora tart este hazafelé a Szentendrei úton… Mindenfelé daruk, összegabalyodott drótkötelek, a végükön pörgő repülő autókkal, áttételes fogóval a helyszínre siető, alkalmi segélyszolgálatosok. Csupa móka és kacagás.

A repülő autó alapvetően rossz ötlet. Hiszen már a Citroëneken is sokan mulatnak, mondván, minek a motor erejét, meg persze benzint pazarolni arra, hogy a karosszéria le ne essen a földre. Elég arra a tekercsrugó is. Pedig a Citroënnél csak szinten kell tartani a vasat, és a finom rugózás oltárán azért megéri feláldozni néhány csepp benzint, itt viszont az autót több tízméteres magasságba kell emelni. Képzelhetik mennyi zajjal, micsoda üzemanyag-fogyással járna. Szakemberek szerint a technikai problémák még komolyabbak, hiszen ugyanazzal a motorral és a repüléshez kikönnyített kasznival egy ilyen jármű túlságosan erős és törékeny autó, viszont nagyon lassú és béna repülőgép lenne.

Aztán kattintsanak csak ezen az oldalon a "Skycar Hover Test" sorra, és nézzék meg a videón, mi röpül ki a jármű alól: falevelek, sártörmelék, fű, szarvasgomba… minden. Pedig viszonylag tiszta placcról indítják. Képzeljék el, amikor egy ilyennel fel kellene szállni a Bosnyák térről, szombat délután, az MDF-piac után. És mi lenne a jogsi nélkül próbálkozó tízévesekkel, az ittas vezetőkkel, a péntek délután szívinfarktus elől hazafelé száguldó, agyonstresszelt üzletemberekkel? Mindenki meghalna? Egyébként is épp elég a figyelmetlen autós, agresszív hülye az utakon, kérnék ezt három dimenzióban, a lakásuk fölött?

Most már örülök, hogy nem vettem meg a Sky Commutert. Elméletileg van neki civil repülési engedélye (N2001C), tehát akár használni is lehetne, mégsem ülnék bele soha, legalábbis akkor nem, amikor működik. Ennyire én sem vagyok hülye. Pedig van neki gázrugós plexibuborék-teteje, repülési világítása, szénszálas váza, kétszázvalahány kilós súlya (könnyűsége), elektromos joystickje, két-két pedálja a két utasnak.

Hogy miért nem kéne? Elsősorban azért, mert a két példány, amivel repülni is próbáltak (akár két-három méteres magasságban), konok rendszerességgel, minden egyes bemutatón lezuhant. Azokat néhány év próbálkozás után bezúzták, a kísérleti központot bezárták, eladták, ez az egy példány állítólag azért maradt meg, mert a megsemmisítési akciók idején túl messze volt. És azért is konzerválódott ennyire épségben, mert nem fejezték be, tehát konkrétan soha nem repült. A többi sem sokat. Szép is lenne repült órákra levetíteni a Boeing és a másik ötvenkilenc gigabefektető 1 050 000 000 (azaz egymilliárd) forintnyi dollárját.

Nem, egyáltalán nem fáj érte a szívem, inkább repkedek tovább a számítógépen, amikor akarok. Élni jó. Meg egyébként is. Miután átolvastam az ebayes levelezést, rájöttem, hogy ennek a Sky Commuternek soha nem volt motorja. Akkunak is csak azért volt benne hely, hogy a kiállításokon menjen a világítás, működjön az elektromosan záródó plexibuborék. Szép játék huszonkétmillióért, semmi több. Sok sikert hozzá prattesgirlnek, a 28. licitálónak! És a szőlő igenis édes. De mennyire!