A Stilo-n a világ szeme

Mivel a tulajdonos Agnellik nem sokat beszélnek arról, hogy további tőkeáldozatra készek, a Fiat autógyári részlegénél - jogosan - borulátás uralkodik. Sokan még azt is el tudják képzelni, hogy az olasz ipar csillaga részekre esve mások prédájává válik. Ezt persze a főnökség keményen tagadja.

A Fiatnál uralkodó pesszimista hangulatban nem osztoznak a piacelemzők. Úgy látják, a nem éppen magas termelékenységi szintet leszámítva az áralakítás terén nem rosszak a lehetőségek, a termékek többsége nívós (az Alfa és a Lancia biztos sikerre számíthat). Máskülönben a padlólemezek egységesítése jó úton halad, hiszen még a GM-mel is összehozott ezen a téren egy megállapodást, aminek előbb-utóbb hasznát is láthatja.

A Fiat emberei szerint viszont ezen előnyök eredményre fordulásához elsősorban az kell, hogy takarékosabban termeljen és termékei iránt az olasz (mint legfőbb) piac lelkesedése minimum töretlen maradjon. Ma nagyon sokban a Punto 2 jó eladásaira épül üzletük, és sajnos nem lesz sokkal jobb a helyzet egy fél, vagy egy év múlva sem. Azzal a különbséggel, hogy akkor a Stilo venné át a Punto húzószerepét.

Ez azonban nem olyan biztos. A Brava-Bravo páros nem volt üzleti kudarc, de ez sokban írható a kategóriában velük versenyzőkhöz képest előnyös árukban. Mára azonban ez az előny az adott modellek esetében nem sokat jelent. A Stilo-t viszont nem lehet az elődök árszintjére belőni, mert magasabb piaci igényekhez alkották, hogy valóban versenyezhessen a kategória "európai uraival", a Golfokkal és az ugyanide elképzelt, és előbb megjelenő Peugeot 307-tel. A Stilo azonban a Fiatosok véleménye szerint sem ad többet az említett két vetélytársnál.

Márpedig akkor nem csinál majd olyan sikert, mint a Punto, amelyik igen-igen versenyképes a kisautók kategóriájában. Ennél nagyobb baj, hogy a Stilo egyelőre egyetlen fecskéje a Fiatnak, a márka más újdonsággal, nemrég kihozott egyterűjét, a Doblo-t leszámítva nem dicsekedhet. A többi nagy európai gyártónak van még néhány új modell a tarsolyában. A Fiat Seicento-ja sem nevezhető már piaci sikernek, aztán nincs is tovább. Ez a lehetetlen helyzet láthatóvá vált a 2000. Év üzleti eredményén, a veszteségen, mely nem újság: 1998-ban és 1999-ben is veszteséges volt az autógyártó.

Egyetlen újdonság nem tud piachódító versenyben maradni más olyan gyártókkal, akiknek számos új modellje van a piacon. Ezek révén ugyanis részesedést nyerhetnek, a Fiat pedig folyamatosan veszíti ezt. S akkor csak úgy haladhat előre, ha egy biztosabb piaci szereplő szekerét tolja majd, azaz le kell paktálni egy másik gyártóval.

Ez lényegében már elindult a General Motors-szal. Egy keresztulajdonosi megállapodás ugyanis már létrejött, aminek értelmében a nagy GM 20 százalékot kapott az olaszból, míg az beérhette a GM bő 5 százalékával. Elég valószínű, hogy a GM részesedése nem áll meg itt.

A Fiat, egyedül talán Brazíliát leszámítva, mára gyakorlatilag csak a saját hazájában tudott meghatározó gyártói szerepet szerezni. Lengyelországban még tartja magát, de piacilag itt sem terem sok babér mostanában számára. A korábbi külföldi gyártóországok elvesztek. Emlékezhetünk: volt idő, amikor a Fiat kezében volt a szovjet autógyártás és a spanyol is, amíg el nem vette tőle a Seat-ot a VW.

Vége annak az időszaknak is, amikor egész Olaszország, de még Nyugat-Európa is a legversenyképesebb kisautókként Fiatokat vehetett, Pandát, Unót. Ilyen csodabogara már nincs a Fiatnak.

2002-ben lehetett volna egy újabb dobásuk, az Alfa új spiderje, de ezt a GM-mel közös(Omega-Vectra) platformra készítik, azaz késni fog egy évet. Az Alfa 147 jelenleg - a Fiat Multipla mellett - a Fiat csoport említést érdemlő különlegessége, a személyiséggel bíró autó.

A többiről ezt nem lehet elmondani, félő, hogy a Stilóról sem. Más gyártók véleménye szerint azzal, hogy az olaszok nem ruháztak be igazán egy, a 21. század korszerű igényeinek maximálisan megfelelő gyártókapacitás létrehozásába, arra kárhoztatják majd az új piaci jövevényt, hogy viszonylag elavult gyártóbázisa miatt elmaradottnak érződik.