Vissza a kátyúba

2001.07.09. 10:46

A Newsweek e heti számában érdekes összeállítást találunk a szabadidő-terepjárók (SUV) piacáról és lélektanáról. A folyamatosan emelkedő üzemanyagárak és a biztonsági megfontolások ellenére a SUVok piaca egyre bővül és új tagokkal szaporodik. Az egykori feltaláló, Detroit nemhogy nyerne, de egyre többet veszít a bolton az ismét csak Japánból és Európából érkező, az eredeti koncepciót ésszerűbben, ember- és Földbarátibb módon, nem utolsósorban pedig olcsóbban megvalósító klónoknak.

 
   
    Acura MDX

A SUV-piac minden "alávágás" - benzinár-emelkedés, kongresszusi vizsgálatok, globális felmelegedés és felboruló, életveszélyes Ford Explorerekről tudósító szalagcímek ellenére idén 5.6%-kal nőtt, a teljes autó eladások ötszázalékos visszaesése mellett. Négy megvásárolt autóból egy legalább ebbe a kategóriába tartozik, és a várakozások szerint 3.5 millió amerikai lesz idén egy ilyen autó boldog tulajdonosa.

A SUV kicsit többet jelent, mint egy új autóipari kategória: mindössze 5 százalékuk kap bizonyítási lehetőséget a vadonban, ezzel szemben roppant magabiztosan lehet velük közlekedni városban és autópályán, hiszen ütközésnél a több vas látszólag nagyobb biztonságot nyújt.

 
   
  Jeep Cherokee

Egy tanulmány szerint a SUV-ot vásárlók átlagosan negyven körüli, jól képzett, jól kereső, gyermekes, kertvárosokban élő párok, akik leginkább saját igényeik kielégítésére törekszenek, és szeretnék magukat lazának és fiatalosnak láttatni. "Van egy image, amit szeretnék kifejezni a többiek felé, arról nem is beszélve hogy egy egyterű soha nem lesz kúl."- mondta egy 37 éves Cherokee-tulajdonos. Elég egyszerű, ami azt illeti. A tanulmány kimutatta azt is, hogy a hasonló egzisztenciával rendelkező, de egyterűt vezető sofőrök általában sokkal érzékenyebbek szociálisan, szívesebben segítenek másokon.

Ennek ellenére van ráció is a SUV-osok érvelésében. Ők azt állítják, sokkal nagyobb biztonságban érzik magukat a nagy járművekben, pedig a szövetségi biztonsági testületek megállapították, hogy kb. háromszoros gyakorisággal végződnek halálos kimenetellel a borulásos balesetek terepjárósokkal, mint a sima személyautókat vezetőkkel. Ezzel együtt a biztonsági övet viselő SUV-os túlélési esélye nagyobb, a több tonnás karosszéria miatt.

 
   
    Ford Excursion

A SUV népszerűsége töretlen, Detroit mégsem boldog. Amit egyszer már átéltek a hetvenes években, amikor az olajválság miatt az amerikaiak rákaptak a kicsi, takarékos és jó minőségű japán autókra, most megismétlődni látszik. A BMW, a Mercedes, vagy a Toyota szabadidő-terepjárói egy pillanat alatt meghódították a csalfa amerikai vásárlókat. Sokkal kihívóbb dizájnjukkal, magabiztos teljesítményükkel, és nem utolsósorban kedvezőbb fogyasztási mutatóikkal.

Az egykori nagynevű típusok eladásai zuhannak. Puff Daddy kedvence, a Lincoln Navigator 18,3, míg a hazánkban elsősorban P. J. által kedveltté tett vállalkozóautó, a Jeep Grand Cherokee 19 százalákot esett a listákon tavalyhoz képest. Összesítésben a Motown szelete a SUV-tortából öt év alatt 81-ről 66%-ra csökkent. Legrosszabbul a Ford járt: a Firestone-nal koprodukcióban rendezett szappanopera folyamatosan rontja a nyereségességi mutatókat.

 
   
  Grand Cherokee

Különösen igaz ez, mivel a Big Three (Gm, Ford, Chrysler) csak a SUV-okon és pick-upokon keres, személyautóikat gyakorlatilag veszteséggel értékesítik. A visszaesés még a teljes amerikai gazdaságot is nehéz helyzetbe hozhatja, mivel az USA össztermékének 3%-át az autók adják, az ágazatban dolgozó négymillió emberről nem is beszélve.

Annak idején épp a SUV adta vissza Detroit reményeit. Az 1984-ben megjelent négyajtós Cherokee, mely tulajdonképpen a második világháború óta népszerű Jeep családiasított változata volt, indította el a szabadidő-terepjárók uralkodását. Az 1990-es Ford Explorer volt a csúcs: a bárhol közlekedni képes SUV kiválóan megfelelt a kilencvenes évek fogyasztási szokásainak, melyek minden terméktől sokoldalúságot és professzionális kivitelt követeltek. A japán konkurenciától sem kellett tartani, mivel a SUV-ok nagy része az Amerikában hatalmas népszerűségnek örvendő pick-upok alapjaira épült.

 
   
    Lexus RX 300

Ám nem véletlenül született a vicc, miszerint hifitorony, na jó, de mennyi. A japánok rájöttek, hogy személyautóra is lehet SUVot építeni, így hozták létre a Toyota RAV-4-et és a Honda CR-V-t. A vásárlók fiatalabb generációi rögtön rákaptak a különleges külsejű, és 20.000 dollár alá árazott mini SUV-okra. Most, hogy az újonnan született mini SUV piacot szinte 100%-ban uralják, a japánok megkísérlik a nagy kategóriát is maguk alá gyűrni. A hét ember befogadására képes 32.000 dolláros Toyota Sequoia, és a szintén hétszemélyes, 35.000 USD-be kerülő Acura MDX az első próbálkozások. Jövőre várható az utóbbi, tízezer dollárral olcsóbb Honda változata, aminek a szakértők nagy jövőt jósolnak.

 
   
  Lincoln Navigator

A GM szakemberei elkeseredetten próbálják kitalálni a jelen és a jövő fiataljainak elvárásait. Már sikeresen megállapították, hogy a helyes út a svájci bicska autóipari megfelelője lenne, a közeljövő modelljei mégis a nagyobb-több-jobb elv alapján készültek. Az idén megjelent Chevrolet Avalanche hossza majd' hat méter, és egy gallon benzinnel csupán 13 mérföld megtételére képes városi forgalomban (20 l/100 km). Jövőre pedig a Hummer H2-es változatával jönnek ki, melynek 50.000 dolláros ára magába foglalja az infravörös éjjellátó készüléket, ami nagyon hasznosnak bizonyulhat a bevásárlóközpont elleni felderítési akciókban. A Ford is próbálkozik: ők az Expedition elnevezésű szörnyeteg DVD lejátszóval és a Lakers sztárja által kiválasztott olasz bőrülésekkel szerelt "Shaq SST" modellel.

 
   
    Mercedes M

Az emberi hiúság és kitűnni vágyás tehát magyarázatot adhat a SUV-ok hallatlan népszerűségére, sokkal nehezebb az általuk okozott környezetvédelmi problémák megfejtése. A SUV széleskörű elterjedése révén az átlagos üzemanyag-fogyasztási adatok húszéves mélypontra kerültek. Míg Európában az autók körülbelül 30 mérföldet tesznek meg egy gallon benzinnel, ez az adat Amerikában 20.4 mérföldre csökkent. Még a Ford vezérigazgatója is elismerte, hogy autóik jelentősen hozzájárulnak a globális felmelegedés erősödéséhez, egyben ígéretet tett a SUV-ok fogyasztásának 25%-kal történő csökkentésére. 2003-ra ígérik az első "zöld" modell megjelenését, mely az Escape SUV benzin-elektromos kombinált hajtású változata, és gallononként 40 mérföld megtételére lesz képes.

 
   
  Toyota RAV4

Lehet, hogy a "zöld" modellek fogják megmenteni Detroitot a csődtől. Az is lehet, hogy nem. Mindenesetre egy ilyen típus kihozatala jelentős PR értékkel bír. A SUV-piac pedig, örülünk neki vagy sem, nőni fog. Vásárlóinak nem az úttorlaszok, hanem a folytonosan emelkedő üzemanyagárak okoznak fejfájást. A Fehér Ház sem arról híres, hogy a kőolaj felhasználásának mértéke ellen környezetvédelmi határozatokkal küzdjön. A csata tehát nem arról szól, hogy van-e jövője a SUV-nak, hanem hogy ki fogja uralni a piacot, Amerika vagy kihívói.