Sűrű háló, mert van miből fenntartani: közösségi közlekedés Velencében
A földi járművekről beszélni nincs értelme; ugyanolyan buszok és vonatok, mint máshol. Szerepük a szárazföldi kiszolgálásra és a hosszú hídon az óváros és Marghera-Mestre gyors összekötésére korlátozódik. Azért megemlítem, hogy testvériesen megosztozva a híd szélességén, a bevezető út 2×2 sávos, a vasút pedig négy sínpárt kapott. Áraik is a szokásosak, 1 euróért 60 percig utazhatunk, a vonat pedig a 40 km-re fekvő Padovából olcsón, 2,90-ért hoz át.
Az igazi csemege a konzekvensen levaporettózott vízibusz. Azért mókás ezen a néven említeni őket, mert rég nem gőzzel hajtják (vapore = gőz). Különféle méretűt és formájút láthatunk, viszonylattól, útidőtől, időjárási körülményektől függően. A nagy forgalmú belvárosi járatokon fontosabb a gyors utascsere, mint a kényelmes elhelyezés. Ezért nagyrész nyitottak, ami az olasz viszonyok közt rövid nyár és csípős szél mellett kevéssé kellemes. Ahogy gyerekként három pokrócba csavartak, ha szüretkor a lovas kocsi bakjára kívánkoztam, szeptember-októberben itt is elállnám ugyanazt.
Hallatlan ügyesen manővereznek, féknek az irányváltót használják, akkora helyen fordulnak, amilyen a csatorna szélessége. Fürgék is, egyik megálló a csatorna innenső, a mások a túlsó felén. Kell is az oldalváltás, a Canal Grandén kevés híd ível át. Sűrűn járnak, a legfontosabbak csúcsidőben pár percenként, a Lidóra is hat 1-es indul óránként. Tülekedés persze van, már amíg a segédszemélyzet le nem zárja a megállóként működő mólót. Futni vaporettó után még senkit nem láttam.
A méltányos szárazföldi tarifa után mélyütésként ér a vízibuszok jegyára. Egy sima menetjegy 6 euró, azaz bő 1500 forint! És ez nem is átszálló, mint mindenhol máshol Itáliában. Hiába, a turistáknak semmi sem drága, így például ha második bőröndöt is cipel, ahhoz is jegyet kell vennie. És vajon mennyiért? 6 euróért. Napibérlet 13-15 euró (12-24 órára, míg Milánóban az érvényesítéstől számított 24 órára 3), másfél napra egy húszas, kettőre 25, háromra 30. Pont annyi, mint a havibérlet, csak ezt kevesen tudják, kevesen kérik.
Két lehetőség van a spórolásra. Ha visszatérő vendég lenne Velencében, érdemes 3 évre Cartaveneziát váltani. 40 euró, de onnantól egy út csak 1 euró, és tízes gyűjtőt is vehet 9 árán. Ha nem pár napra vizitál, a bérletek még jobbak. A teljes körű felnőtt 30 euró/hónap (5 sima út ára!), és ezzel már Mestrében is buszozhat. A helyieket felháborító módon külön kedvezmények illetik (vajon ombudsmanjaink keze elér idáig?), már eleve csak egy tízes a Cartavenezia, illetve rongyos 13 euróért vehetik a havi bérletet. Csodálkozhatnak, ha azt mondják a városukra, milyen pokolian drága.
Mert Velence még olasz mércével mérve is felettébb költséges. A turistasereg árfelhajtó tényező, kezdve a városszéli parkolás 19 eurós napidíjától (minden megkezdett nap számít - ha 4 óra múlva meguntuk, akkor is 19), a szállás költségén át egy vacsoráig. Az ajándékvásárlást inkább nem is említem, akik vásárfiáért mennek Velencébe, meg is érdemlik, hogy megfejjék őket. Mégis, a várost látni kell, és nem az egynapos cipőszaggató kutyagoláson keresztül fogjuk megszeretni.
Velencének külön varázsa a vízi közlekedés, nem is csak úgy önmagában, hanem szokatlan csendessége okán. Nincs motorbőgés, a kipufogó (ha egyáltalán van, mert sok teherbárka villamos hajtású) a halakat riogatja. Nincs vérlázító robogó- és motorkerékpár-üvöltés, a város szilárd utcáin csak gyalogolni lehet, a csatornákról meg kitiltották az előbbiek ártalmas vízi rokonát, a jetskit. Persze se fékcsikorgás, se eszeveszett kürtölés, de mi is indokolná utóbbit lépésben való haladásnál? És a városok elviselhetőségének megrontói, a bömbölő buszok és csikorgó villamosok helyi megfelelői, a vaporettók is egy villamos rokkantkocsi decibeljeit bocsátják ki.
Érdekes olvasmányok:
- interjú Velence polgármesterével
- regulák a helyi közlekedésben
- vasútbuzi indexes kolléga venetói-velencei hajókázása
- jegyárak angolul , olaszul .
