Se jogsit, se forgalmit nem kell már magunknál tartani, de mi van, ha összetörnek?

2023.03.10. 06:04

A vasárnapi húsleves mellett sok téma merülhet fel – családja válogatja, hogy szívműtétekről, szőlőmetszésről vagy madárgyűrűzésről folynak a diskurzusok - nálunk sok esetben autózással kapcsolatosak ezek a beszélgetések, sok esetben a generációs különbségek miatt is, több érdekes szempont előkerül ilyenkor. Édesapám 40 év sofőrködés után ment nyugdíjba, a sok millió levezetett kilométer miatt olyan szituációkat látott, ami az átlagemberben fel sem merülne - ő tett fel pár olyan kérdést, amire megmondom őszintén, én sem tudtam megnyugtatóan válaszolni.

Miről is van szó? Írtunk róla korábban, hogy 2023. január 1-től változik a jogszabály, és nem szükséges az autó forgalmi engedélyét és a jogosítványunkat magunknál tartani, mely elsőre egy, a kényelmünkért létrehozott lépésnek tekinthető. Alapvetően mindig mindent magamnál tartok, de vannak olyan ismerőseim, akiknek tudom, hogy tényleg könnyebbséget jelent ez az intézkedés (lóti-futi autó, feledékeny tulaj).

A rendőrség már figyelmeztetett, hogy igazolnia kell magát az autósoknak, ez azonban csak az igazoltatásokra tér ki. A fentiek pedig valóban jól működhetnek az igazoltatások során, az ördög  azonban nem alszik.

„Az igazoltatott köteles a személyazonosító adatait hitelt érdemlően igazolni. A személyazonosságot - a személyazonosító igazolványon túl - minden olyan hatósági igazolvány igazolja, amely tartalmazza a személyazonosításhoz szükséges adatokat.” – (1994. évi XXXIV. törvény 29. bekezdése).

Azokra az esetekre szeretnék azonban kitérni, amikor káresemény is történik. Egy nagyobb baleset következtében, főleg ha személyi sérülés is történik, egyértelmű a dolog, jönnek a rendőrök, az autó rendszáma alapján, a saját központ nyilvántartásukból elektronikus úton le tudják kérdezni az információkat.

De mi történik abban az esetben, ha kisebb koccanás áldozatai leszünk, esetleg a bevásárlóközpont parkolójában meghúzzák az autónkat, a másik fél pedig ott áll velünk szemben egy szál személyi igazolvánnyal? Ártatlan történés, ilyen apró malőr esetében nem kellene feltétlenül rendőrt hívnunk, viszont mivel a leleményesség országában élünk, a szituációval kapcsolatban felmerült néhány kérdésünk - főleg olyan esetekben, amikor nem rendelkezünk okostelefonnal és internet hozzáféréssel, hogy ellenőrizzük a másik fél gépjárművének adatait, gondolva itt az idősebb generációra is.

  • Honnan tudjuk, hogy forgalomban van az autó, rendelkezik-e érvényes forgalmi engedéllyel?
  • Saját autója-e a károkozónak?
  • Tudja-e igazolni, hogy nem lopott a gépjármű?
  • Van-e érvényes műszaki vizsgája az autónak?
  • Saját rendszáma van-e felszerelve az autóra?
  • Van-e érvényes jogosítványa a károkozónak?
  • Rendelkezik kötelező biztosítással (biztosító neve, kötvényszáma)?
  • Ha esetleg valakinek ezek az információk a telefonján érhetőek el, jegyzetszerűen, abban mennyire bízhatunk meg? Ha fotón bemutatja az iratokat, azokat hivatalos okmányként elfogadhatjuk?
  • Abban az esetben, ha nem vagyunk biztosak a másik fél adataiban, hívhatunk-e minden esetben rendőrt?

A fentieket végiggondolva látszik, hogy ezáltal nagyobb tere lehet a visszaéléseknek – azt gondolom, hogy a kérdések egyaránt érintik a biztosítókat, illetve a rendőrséget is. A nem megfelelő adatok megadása a kárbejelentőn, utólagos plusz munka és nyomozás lehet, illetve az emiatt megnövekedett rendőri kapacitással is számolni kell.

Írjátok meg Ti is a kérdéseiteket, összegyűjtjük őket, és felkeressük az illetékes szerveket ezzel kapcsolatban.