Shell Ecomarathon - 2024

Abban sok újdonság nincs, hogy ha elkerülnénk az armageddont és a mad maxi világnál komfortosabb jövőt szeretnénk, akkor az élet minden területén törekedni kell a fenntarthatóságra. Nem kivétel ez alól a közlekedés, ahol egyszerre küzd egymással az élhető jövő iránti vágy és a fogyasztó kényelme, a fejlesztésbe ölt dollár milliók és a gyártók rövid távú érdekei. Nem könnyű ez, ezért jó, hogy van egy olyan versenysorozat, ami kifejezetten arra ösztönzi a fiatal kutatókat, hogy minden mindegy alapon, egyetlen célt tartsanak szem előtt: az autó legyen takarékos. 

Az idén a franciaországi Nogaroban tartott Shell Ecomarathon lényege és az induló csapatok célja. Nem is dedikált mérnökök, hanem hallgatók, diákok fejlesztenek itt  takarékos autókat, ami azért is király, mert egy csapat tulajdonképpen megfelel egy komplett vállalat kicsinyíttet  másának. Együtt dolgoznak a különböző területen tanuló mérnökhallgatók, sőt egy csapatnak kell, hogy legyen menedzsmentje, marketing és PR részlege is. Mindent megtapasztalnak élesben, amiről azelőtt csak a végigpörgetett slideokon olvastak és előfordul, hogy ezek a fejlesztések végül komoly gyártókhoz is eljutnak. Abszolút win-win szituáció.

A takarékosság nem üzemanyagfüggő

Az idei eseményre 108 csapat érkezett 23 országból az európai és afrikai kontinensről egyaránt. A csapatok sokféle fejlesztést hoztak magukkal, hiszen az Ecomarathon nem szabja meg, milyen üzemanyaggal legyen takarékos a jármű. Szerelhető a versenyautót belsőégésű motorral (benzin, dízel, etanol), hidrogén üzemanyagcellás vagy elektromos hajtással, ezek mind külön kategóriát képeznek.

Az autó kialakítását tekintve két fő csoport van, az urban és a prototype. Utóbbinál minden mindegy, a lényeg, hogy minél nagyobb távot teljesítsen egységnyi energiamennyiséggel. Nem véletlen, hogy egészen elvetemült, kapszula formájú, virslikerekes apróságok vannak, amelyekbe úgy paszírozzák be a pilótákat. Az urban kategória más, abban autószerű jószágot kell összerakni. Legyen négy kereke, klasszikus értelembe vett kormánya, függőleges üléspozíciója, ajtaja, csomagtartója, világítása, és így tovább.

Magyar sikerek mindenhol!

Ezek jellemzően testesebb és nehezebb gépek, bár a győri Széchenyi István Egyetem versenycsapatának a SZEnergynek az autója így is csupán 96 kiló volt. Rájuk egyébként külön büszke lehet egy kicsit mindenki, hiszen két kategóriában is elsők lettek. Nem csak az önvezető autók között domináltak toronymagasan – csak az ő autójuk tudta teljesíteni a pályát végül –, de urban kategóriában az elektromos autók között is az ő alkotásuk volt a legjobb. Egy kWh energiával 309 kilométert tettek meg, ami hihetetlen szám, sőt, jelenlegi tudásunk szerint ez világrekordnak számít. Annyira jól tolják, hogy korábban még 2022-ben, majd 2023-ban is ők nyerték a kategóriát és akkor is rekord távot futottak.

Nem egyszerű elhelyezni egy ilyen fogyasztást, főleg, hogy az utcai autóknál gyakran kWh/100 km-ben adjuk meg. Ha egy jobb elektromos autónál, ami 15 kWh/ 100 km-es fogyasztást produkál, akkor az 0,15 kWh árammal tesz meg egy kilométert. Ha megfordítom a dolgot, akkor az jön ki, hogy egy kWh felhasználásával 6,67 kilométert megy el. A győriek autója meg 309-et. Sőt! Prototype kategóriában a rekordot anno egy hibrid autó tartja egy körpályán, ahol mindössze egy liter benzinnel 3771 kilométert futott. Az idei Shell Ecomarathon nyertese ebben a kategóriában egyébként 2336 kilométer fölött futott egy liter üzemanyaggal.

A versenynek otthont adó nogaroi pálya egyébként nem olyan egyszerű, mint amin a rekord megszületett. Az itt kialakított körön vannak kanyarok, visszafordítók, lejtők és emelkedők. Utóbbi kifejezetten megnehezíti az alig pár lóerős autók dolgát, akkor is ha a szerkezet és a pilóta könnyű. A legtöbb autót egy kicsi és könnyű lány vezette, de itt van egy olyan szabály, hogy a pilóta nem lehet könnyebb 50, az urban kategóriában 70 kilónál.

Szuperkönnyű dízel-hibrid Magyarországról

Egészen meglepő volt, hogy mára már a villáskulcs és csavarozógép mellett általános szerszám a 3D nyomtató, de hát a legtöbb autó szerkezete karbon monocoque, az alkatrészek pedig alumíniumból vagy műanyagból készültek. A cél a minél alacsonyabb önsúly, ezt a Budapesti Műszaki Egyetem csapata elég komolyan vette. A BME SharkTeam prototype kategóriában indított autója mindössze 36 kiló volt.

Ehhez alapnak szénszálas vázat használtak és szuper könnyű futóműelemeket. Szépen kidolgozott minden, a küllős biciklikerekeken szénszálas burkolat van és már dolgoznak a karbon felniken is. A hajtás hibrid, saját fejlesztésű dízelmotor dolgozik amikor a rendszer megköveteli és csupán 30 milliliteres tank tartozik hozzá, nem is kell több. A blokk egyedi fejlesztés és külső cégek – illetve az egyetem – támogatásával készültek az alkatrészei. Nagyjából 80 köbcentis, ötszelepes, négyütemű, nyomórudas dízelmotor ez, a csapat szerint 1 kW körüli teljesítménnyel. A hengeren még csak hűtés sincs, alkalmanként 3-4 másodpercre indul be, ahhoz meg minek? Sőt, szivacsokkal még melegen is tartják, így nem hűl ki annyira két start között.

Az energiával ügyesen gazdálkodnak, az utolsó csepp elektronokat is kifacsarják a rendszerből, csak hogy minél messzebb jussanak. A csapat szerint nagyon potens gépet hoztak össze, mindenkit megvertek volna, de sajnos nem tudtak elindulni. A gépátvétel során nem indult be a dízelmotor és a csapat tisztában volt ezzel kockázattal. Rengeteg újdonságot hoztak el az autójukon és annyit dolgoztak vele, hogy elmaradt a tesztelés. A gépátvételen nem jutottak át, de nem adták fel és mielőtt összecuccoltak volna, egyszer beröffentették a kis egyhengerest, ez valamennyi lelkesedést nyújtott a kiesett csapatnak.

Ha nem vagy benne, egyszerűen nem érted

Maga a verseny unalmasnak tűnhet külső szemmel. A versenyistállók nyilván feszült figyelemmel követnek minden métert. De a legveszedelmesebb tempó is legfeljebb 40 km/h lehet és alsó határ nincs. Csak azért nem 5 km/h-val mennek végig a pályán a versenyautók, mert minimum 25 km/h-s átlagsebességet kell produkálniuk a futamok végére. Hogy a csapatok a taktikát hogy alakítják ki, az már az ő dolguk: hogy hol lassítanak, hol gyorsítanak és milyen szakaszokon rúgják el neki, az csak rajtuk múlik.

A diákok látszólag mind lelkesek, hiszen nem csak az egyetemükért, de magukért is dolgoznak egy ilyen rendezvényen. Az autó, amit fejlesztenek egyáltalán nem gyerekjáték, de még csak nem is egy sufnimunka. Rengeteg pénzt locsolnak bele egyetemek, szponzorok amellett, hogy gyártják nekik az alkatrészeket, együttműködnek és közösen fejlesztenek. Ez jól néz ki egy diploma mellé csapva, az ilyen csapatok tagjai szinte mindig találnak későbbi állást egy körülöttük mozgó szponzornál.

Erről maga Norman Knoch, az Ecomarathon globális menedzsere és technikai vezetője is beszélt nékünk egy sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy persze vannak pénzbeli díjak a Shell Ecomarathonon, de az itt jól teljesítő diákok gyakran a Shellel vagy a program szponzorjaival is kapcsolatba kerülnek akár egy későbbi munkahely reményében.

Mi is kipróbálhattunk egy takarékos versenyautót

Gyakran felhúzott szemöldökkel figyeltük, ahogy a versenyzőket belepréselték egy ilyen apró kapszulába, aztán végül nekünk is kijutott az élményből. Egy prototype kategóriás autóba fekhettünk be, amit a Shell próbajelleggel épített. Kaptunk versenyruhát, hajhálót és sisakot, majd becsomagoltak minket és ötpontos biztonsági övvel rögzítettek, ami meglepő eljárás ahhoz képest, hogy a 40-et sem lépjük túl. Mélyen feküdtem az autóban, az ülés is csak egy fél kübli és előreszegett fejjel próbáltam kilátni a plexi ablakokon. A botkormány közvetlenül a combjaim felett van és a gázt egy elektromos rollerekéhez hasonló potméterrel nyomom. Volt előttem egy kis kijelző a sebességhez, de nem sokat tudtam foglalkozni vele, lekötött a taktikázás.

A kanyarok külső ívére felgurultam egyre enyhébb gázzal, majd lefelé kis rásegítéssel lendületet vettem és kigurultam. Az egyenesekben lehelet finom gázadásokkal tartottam a tempót, míg a kanyarokat nagy ívben húztam, hogy ott se vesszen el mozgási energia. A nagy küzdelem során 113 kilométer/ kWh fogyasztást értem el, ami nem rossz ahhoz képest, hogy 85 kilóra mérlegeltek. Persze van hova fejlődni és így sem volt egyszerű, nem irigylem a hallgatókat akik akár 10 körön keresztül fekszenek egy ilyen szellőzetlen koporsóban.

Nem a fődíjért, hanem magadért dolgozol

De az a rengeteg befektetett munka végül vagy így, vagy úgy de megtérül. Egyfelől maga a fejlesztés egy baromi tanulságos és hasznos folyamat. Egy ilyen verseny remek motiváció és belövi a csapatok helyét, fejlettségi szintjét, esetleg ellesnek, eltanulnak egymástól néhány trükköt. Persze biztosan örült mindenki a 3000 és 1500 dolláros nyereménynek, de a lényeg a papír, ami akár egy jól fizető állást is jelenthet később egy nagynevű vállalatnál. Az Ecomarathonon végül mindenki nyer és igen, kívülről kicsit furcsának tűnik az egész, de ha az ember belülről éli át, akkor ez is egy baromi izgalmas megmérettetés.