Porschéval csapattuk, de nem tudjuk, milyennel

Két általánosan relatívként elfogadott fogalomról voltak egész más sejtéseim első Le Mans-om előtt: távolság és idő. Mármint nem az életben, kimondottan Le Mans viszonylatában, mert a La Sarthén nem normál mércével mérik a távolságot. Ezzel nagyrészt összefügg, hogy az egész napnyi versenyidő nem elég mindenre, ha a minden alatt a pálya összes legendás kanyarjának-zugának felkeresését értjük. Azaz lényegében mindet, amerre folyik az aszfalt. Sok az induló, sok a lekörözés és a kényes pillanat, röviden: gyorsan történnek itt a dolgok, miközben két kanyar közt a távolság kilométerben indul.

3:41. Túl voltunk egy 18 kilométeres közös éjjeli sétán az Arnage felé (és vissza, útszélen, porban, sötétben, centikre elhúzó franciák között), egy félidei zuhanyzáson a Nissannál, Pista egy eurosportos bejelentkezésen és a Porsche központjában készültünk a Les Hunaudiéres sikánjaihoz. Izzó féktárcsa-vadászat, részeg dánokkal iszogatás a könnyű rocktól hangos kempingekben, és a hajnali napébredés, ami valahol a Mulsanne környékén érhet, de mindenképp a korlát mellett – ez mind csak a hideg víztől frissült elménk és a Porsche villanysegédhajtásos bringáiba vetett bizalmunk szülte remény volt.

A történet, mármint a hajnalt megelőző szopótúra ugyanis ott indult, hogy optimistán berendeltük a bringákat fél háromra. A kialvatlanság és a fizikai fáradtság közös hatása egyenes arányban áll a teljesítőképesség romlásával. Régi lecke, nem számoltunk vele, amikor fél négykor még a félidei nagyképes anyagot heggesztettük a cikkszerkesztőbe. Innen még tíz perc telt el a katasztrófális hatásfokú tartalomgyártással, majd nekiindultunk újra a pályának, ezúttal némi elektronnal támogatva.

Sosem fogom megérteni, hogyan képes évről évre megrendezni a világ top5 legnevesebb autóversenyének egyiket az az ország, melynek állampolgárai felesküdtek az angol nyelv ellen. Merthogy ez az a verseny, amire Új-Zélandtól Kazahsztánig érkeznek a nézők. Az ilyen-olyan beléptetőkapuknál, parkolóknál vagy útelágazódásnál strázsáló biztonságiak pedig a leghatározottabb természetességgel küldenek rossz irányba bárkit, aki a parkoló, kemping, jegyvásár hármasán túl érdeklődik a helyi épített környezet viszonyáról. Első tesztünk a media shuttle (melynek a dolga az lett volna, ami eddig mindig is: újságírókat visz egyik helyről a másikra és nem azért, mert az újságíró úr, hanem azért, hogy meggyorsítsa és hatékonyabbá tegye a munkáját, ami abból áll, hogy ezt a helyet minden oldalról körbenyálazza, mert nem is lehet mást) volt, de hamar feladtuk, ezért is jöttek a bringák a második körre. A beugrókérdés ezúttal – elegáns francia kiejtéssel – annyi volt: Mulsanne, a lehető legrövidebb utón.

Még feltöretlen seggel, gyenge helyismerettel, narancssárga mellényes natívok által ide-oda terelve jártuk be a környék legutolsó szervizútját is. Az éjszaka közepén kiábrándítóan visszafogott arcát mutatja a pálya környezete. A részeg, félpucér fehérbálnák (többnyire angol fiatalok, vörös szőrrel borított hátú skandinávok) már péntek este elérték a Nirvánát. A pénteki arcokra emlékezve úgy sejtem, legtöbbjük számára a hétvége már a józanodással telt, erős alkoholundorral, így ők nem lettek meghatározó kellékei a sötét óráknak. Csendes, alvó kempingek mellett tekertünk oda-vissza, mígnem egy heroikus pillanatban Pistából előjött a vezérhím, és egy leszarom, arra megyünk kiáltással célba vettük újra az Arnage-t, és onnan a Mulsanne-t. Itt dőlt el: nem vágunk át a pálya közepén, megkerüljük magát a pályát.

Próbáltak már spontán downhillezni 20 óra ébrenlét után, fátyolfelhők mögött kelő nap fényében, ismeretlen környezetben, apró fenyők gyökereivel tűzdelt domboldalakon? És a legfontosabb: egy minimum egymillió forintot érő kerékpárral? Ne tegyék, nem jó móka (már hogy ne lenne az? végig sikítottam a gyönyörtől és pláne, hogy nem kell tekerni! - Pista). A történet ezen eleménél már Mulsanne-ban voltunk, fotózkodtunk is a településtábla mellett, csak hát tábla az azonos nevű egyenes mellé, az nem volt sehol. Alkalomadtán a pályától 1-1,5 kilométerre, kis falvakon keresztül tekerve értünk Le Mans legendás, erdő mélyi pályaszakaszának közelébe. Két és fél óra bringázás után, valamikor hat óra után, gránitkemény üléseken. És ha azt gondolják, hogy a rásegítős bringa ehyenlő azzal, hogy nem kell tekerni, hát tévednek. Egy ilyen darab nem igazán könnyű még Porschéból sem, ráadásul a hegyekbe felfelé bele kellett állni a pedálokba nem egyszer. 20 óra ébrenlét és folyamatos mozgás után erre már nem igazán állna fel senkinek.

Kétharmad Le Mans-nal a hátam mögött mondom, a józan logika itt is működik. Annak a 2-3 százezer köbcenti hengertérnek nem gyenge hangja van, ha egyszerre dolgozik. Tökéletes iránytű a futam alatt, de bő fél nappal a rajt után a már egybefüggő szemét is jó ómen a lelátó közelében.

A verseny ilyenkor hétből négy nézőnek éppen háttérzaj az alváshoz. A Mulsanne egyenes menti földkupac hálózsákba bújt emberekkel volt kirakva. Mögéjük állva néztük, milyen amikor lendületet vesz egy LMP1-es, hogy egy kilométerrel arrébb, már az erdő mélyén 300 fölött hasítson. Nagyjából tíz percig, aztán visszafordultunk, hogy újabb 2,5 óra tekerés után hazaérjünk a paddockba. Az élet még küldött egy nagy adag adrenalint a zsibbadt agyunknak, és hazafelé felterelt az autópályára, ugyanis plüssnyúl-tekintettel valahogy csak mentünk előre és az sem zavart minket, hogy odafelé menet nem emlékeztünk ezekre a helyekre. Így nem a pályán, hanem Mulsanne és Arnage valamint egy harmadik falun át kerültünk a Le Mans-i reptér felé vezető autópályára.

Még reggel volt. A levegő hűvös, de friss; az árokparton vadnyulak szaladgáltak. A megye összes rendőre a pálya kapuinál vigyázott a rendre, csak magunk voltunk, és egynéhány autós, motoros tartott valamerre, ami nem a verseny volt. Tekertük, amit bírt a technika, kihajtottuk belőle a villanyrásegítést a harminc kilométer/órás határig. Ha nincs a rásegítés, már odafelé bedobtunk volna az árokba, így a végére csak fejben voltunk halottak. Az éjszaka mérlege 18 kilométer séta, 36 kilométer bringa. De öt óra tekerés árán láttuk a Moulsanne-t! Ide 24 óra nem elég.