Pete Larsen már több mint 10 éve gondozza a Liberty Ace projektet, melynek első fontos állomása eg 13 darabos széria volt, amelyet a Morgan 3 Wheeler modern inkarnációjának hívott, majd miután volt némi kellemetlen ütközése a Morgannel - mely végül per helyett a dizájn elasdásával végződött, ami alapján a Morgan pár évvel később újra elkezdte gyártani a 3 Wheelert -, Larsen új irányba indult el a háromkerekűjével.
Miután a saját háromkerekűjének a jogait eladta, és a Morgan pár éven belül előállt a saját változatával, jöhetett az újabb projekt, melyhez új múzsa is tartozott, az 1938-as Auto Union Type D GP versenyautó. Ahogy jött a Type D inspirációja, úgy tűnt el az orrba épített V2, Larsen helyette egy középmotoros felépítést képzelt el egy folyadékhűtésű hathengeressel. Ennek megfelelően a vezetőfülke is előre került, nőtt a nyomtáv, faragott a tömegből és növelte a teljesítményt.
Az új Ace így 241 centis tengelytávval 162 centis nyomtávval és kb. 450 kilós önsúllyal rendelkezik, amelyhez egy 135 lóerős motor tartozik. A formaterv is rafináltan nyúlja az Auto Union versenyautójának a vonalait és íveit - eléri a kívánt hatást, az ember már venné is a bőr sofőrkesztyűt és a selyemsálat egy jóízű menéshez.
A közel tízéves projekt egy kis agyagmodellel kezdődött, majd jött a prototípus, melyhez Larsen régivágású fickóként kézzel, papíron tervezett meg minden alkatrészt, amiket később a munkatársai vittek fel számítógépre. A Rhino 3D-ben újrarajzolt alkatrészeket aztán Solidworks-re konvertálták, és úgy küldték el őket a lézervágóhoz és a CNC-shez. A kész elemeket aztán AWI-val hegesztették. A váz és a karosszéria elkészítése után jött a blokk, melyet egy Honda Gold Wing 1800-ból szereztek be - ahogyan a lengőkart, a kardánhajtást és az üzemanyagtankot is. Ahhoz, hogy a hathengeres bokszermotor a legjobb arcát mutassa, egy programozható Haltech motorvezérlőt használtak.
Larsen szerint a Honda blokk szuper választásnak bizonyult, már lentről remekül húzott, rendkívül jó karakterrel bírt végig, és az ötös váltó kiosztása is megfelelő volt. Az első működő prototípust egy évig csiszolgatták, fejlesztették, például egyedi hűtőt és nagy ventilátort tettek rá, finomítottak a csillapításon és a futóművén, és a végére összeállt a várt vezetési élmény. Állítólag olyan lett, mint egy versenyautó. A 0-100 olyan 4 másodperc körüli, és van elektromos hátrameneti fokozat, igaz, az a prototípusból kikerült, de a hétköznapi használatnál jó jöhet.
Pete Larsen kész a gyártásra, úgy számol, hogy az Liberty Ace ára az Ariel Atom, a Morgan 3Wheeler és a Caterham 7 szintjén lesz - amennyiben a megrendelő szállítja hozzá a Gold Wing blokkot. Kitként viszont nem lesz kapható, a tervező ragaszkodik hozzá, hogy ő szerelje össze és végezze a minőségellenőrzést. Nagyszériás gyártástól tehát nem kell tartani, illetve a legtöbb országban forgalomba sem lehet helyezni csak úgy egy ilyen modellt, így nem lesz sehol az utcakép szerves része.
