1887-ben alapította René Panhard és Émile Levassor az akkor még a kettejük neve után Panhard et Levassor-t, mely három évvel később adta el az első, Gottlieb Daimler licence alapján készült autót. A második világháború után aztán a Panhard rákényszerült, hogy acél helyett a drágább alumíniummal dolgozzon, így autóik roppant könnyűek lettek, ez az 1962-es CD kupé is kevesebb mint 600 kiló.
Aerodinamikus karosszériáját a témában jártas Charles Deutsch tervezte, aki már korábban is dolgozott Panhard alkatrészekkel. 1962 januárjában fogadta el a gyár az autó terveit, melyet a 24 órás Le Mans-i futamon is indítottak. Amíg a gyárigazgató, Etienne de Valance csapatot épített, addig a mérnökök az autón dolgoztak.
1962 júniusában négy autót CD Dyna versenyautót indítottak a Le Mans-i 24 óráson, amik közül az 53-as rajtszámú összetettben a 16. helyen végzett, de megnyerte az osztályát és a 11,4 l/100 km-es átlaggal fogyasztása is kiemelkedően jó volt. Guilhaudin és Bertaut leggyorsabb sebessége 160 km/óra feletti volt.
Markáns az orra, már csak a sárvédőkkal együtt felnyíló gépháztető miatt id, de az elvékonyodó farán és dupla buborék formájú tetején is látszik, hogy komolyan foglalkoztak azzal, hogyan halad körülötte a levegő. A Panhard CD légellenállási együtthatója ma is nagyon jónak számító 0,22. Költséghatékonyan gyártható üvegszálas karosszériája könnyű (40 kg) alvázra került.
Független felfüggesztése van, a dobfékek hűtőbordái pedig elég jellegzetes elemek, ahogyan a félig burkolt hátsó kerék is vagy az alacsony, 13 centis hasmagasság. A Panhard kupéjában 50 lóerős, 850 köbcentis, léghűtéses kéthengeres bokszermotor van, Zenith karburátorral, négysebességes váltóval és elsőkerék-hajtással.
Ezzel a restaurált, de azért nem makulátlan Panhard CD-vel már ötször járták meg a Le Mans Classic-ot és most 99 ezer euróért egy újabb ínyenc csöppenhet bele a ‘60-as évek világába vele.
Visszapillantó
