Amerikának több Ferrari 550-es kellett, megoldották

Nagy volt a nyomás a Ferrarin, amikor sorra születtek a középmotoros sportautók, ezért a korábbi orrmotoros túrakupékat leváltották a 180 fokos hengerszögű V12-essel szerelt gépek. Az 550 Maranellóval több mint két évtized után tért vissza a blokk az utastér elé, amivel megszületett minden idők egyik legszebb kétajtós Ferrarija.

Ekkoriban a Ferrarik formáját még a Pininfarina rajzolta, akik remek arányérzékkel húzták a vonalakat, így az 550-es egy gyönyörű, lapos kupé lett, legalább annyira hangsúlyosan hosszú orral, mint a 250 GTO-é vagy a Daytonáé volt. Luca di Montezemolo ezzel világosan jelezte, hogy a Ferrari visszatért önmagához.

1996-ban mutatták be a Nürburgringen az 550-est, mely néhány elemén osztozik a korábbi 2+2 üléses 456-ossal, de azzal ellentétben a csúcsmodell szerepét kapta. 5,5 literes, 65 fokos hengerszögű V12-es motorja 485 lóerőt ad le 7000-es fordulaton és közel 570 Nm nyomatéka van. A 6 sebességes kézi váltó transaxle elrendezésben a hátsó tengelynél van.

4,4 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 320 km/óra a végsebessége. 1998-ban rögtön három rekordot is felállítottak az 550-essel: 100 mérföld 190,2 mérföld/órás (306 km/óra) átlagsebességgel, 100 km-es távot tett meg 304 km/órás sebességgel és 1 teljes óra 302-vel.

Luca di Montezemolo állítólag csak a gyártási kapacitás egy meglepően kis részét szánta amerikai piacra, ahol ennél nyilván jóval nagyobb kereslet bizonyult az olyan modellekre is, mint az 550-es. Pont ezért fordult elő gyakran, hogy európai specifikációjú autókat alakítottak át az Egyesült Államok szabályainak és kibocsátási előírásainak megfelelően.

Épp ilyen autó ez a klasszikus Rosso Corsa fényezésű, 1999-es 550 Maranello, melyet Dick Fritz (a NART korábbi tagja) alakított át. Piros színnel és fekete bőrbelsővel nem ez a legkülönlegesebb példány, de 21 ezer kilométerrel még szinte új, a csomagtartóban ott figyel minden tartozéka, és a nyitott kulisszás kézi váltó látványára is nehéz nemet mondani.