Kevés maszkulinabb megjelenésű BMW született az E34-esnél, az M5-ös ráadásul nem csak azért különleges, mert csak kicsivel több mint 12 ezer darab készült belőle, hanem azért is, mert ez volt az utolsó kézműves M-es modell. A dingolfingi gyárban lefényezett karosszériákat Grachingba szállították az M GmbH-hoz, ahol aztán kézi összeszereléssel fejezték be a gyártást.
Több limitált széria is készült belőle, melyek közül némelyik elegánsabb, mások pedig épp az M5-ös sportos oldalát hangsúlyozták. 1992-ben jelent meg a 20 Jahre Motorsport Edition, amiből nem nehéz kitalálni, hogy ezzel a Motorsport részleget ünnepelték. Ezekben Mugello piros autókban Alcantara kárpitozásúak a Recaro sportülések, karbon dekorbetétek és látványosan piros biztonsági övek vannak.
3,6 és 3,8 literes motorokkal gyártották a második generációs M5-öt, ezekbe az autókba már a nagyobbik, S38B38 kúdó, hengerenkénti pillangószelepes sorhatos van 340 lóerővel. A bő 1,7 tonnás négyajtós ezzel 6 másodperc körül gyorsul 100-ra, ha a vezető ügyesen bánik a 6 sebességes kézi váltóval.
Felnijei háromrészesek, alapvetően egyszerű rajzolatú, kovácsolt alumínium ötküllősek, de a rápattintható betétek aerodinamikailag optimalizáltak és így 25%-kal hatékonyabb a fékek hűtése. Minden másban elég konzervatív izomszedán az M5-ös BMW, nincs rajta semmi igazán kirívó részlet.
4300 kilométer van ebben a 450 ezer euróért kínált ‘92-es M5-ben (ennyi pénzből két darab, gazdagon extrázott és friss M5 Competition is kijön), ami egyértelművé teszi, hogy soha nem élvezték igazán, de így annál jobb befektetésnek bizonyul, ha továbbra is temperált garázsban tartják majd.
Visszapillantó
