A W140-es S Merci, vagy ahogy beépült a köznyelvbe, a Bálna valamiért nagyon mélyre verte gyökerét a néplélekben, hiszen minden S Merci tulajdonképpen a világ mindenkori legjobb autója, de a W140 ezen is túlmutat. Most a Renntech modern technikával, de régi elvek mentén nyúlt az S600-hoz, és a végeredmény megint olyan lett, hogy nem a Merci gördül, hanem a világ forog alatta.
Könnyű lenne rámondani, hogy a kilencvenes évek vad keleti romantikája tette azzá, ami, hiszen idősebb rokonok még meséltek arról, hogy amikor három W140 állt egy étterem előtt, oda nem volt ajánlatos bemenni ebédelni. Megvolt persze a félelemmel fűtött tisztelet alapja, hiszen egy ország nézte a hírekben a Margit körúton szitává lőtt 600-ast, mert hiába volt kora talán legmasszívabb autója, az Agram 2000-es géppisztoly a Bálnának is sok volt: ilyenben lőtték le Fenyő Jánost.
Mégsem a kétes módon meggazdagodott médiavállalkozók miatt maradt meg egy korszak jelképének a W140, sokkal inkább arról lehet szó, hogy ez volt az első modern Merci. Az előd, a W126 bár nem kevésbé nívós műszakilag, azért még bőven az előző dizájn-éra termelte ki, inkább volt guruló katedrális, szemben a W140 egybecsiszolt monolitjával. Ennek fényében különös, hogy mind a két autó Bruno Sacco vezénylete alatt készült, mégis sikerült elszakadni az elődtől, és úgy alkotni valami újat, hogy megmaradt a merciség lényege.
Mára persze tudjuk, hogy nemcsak dizájn szempontjából volt ez már az új kor Mercedese, a műszaki szemlélet is változott, a mérnökök nem tudták (vagy nem akarták) már azt a fajta tartósságot és megbízhatóságot mint korábban, bár a szégyenteljes utód (W220) kicsit talán rendbe szedte a W140 renoméját. Akárhogy is, képzeld el, hogy 1992 van, az utcákat még vastagon a szoci autók töltik ki, a szerencsésebbek talán már F Astrában ülnek, de azért még a kétütemű szag és a króm lökhárító uralkodik. És akkor begördül ez:
A W140 tengelytávtól függetlenül rendes darab autó még ma is, akkoriban végképp érthetetlen méretű páncélszekrény benyomását keltette. Ráadásul pont akkor szabadult rá a magyar társadalomra, amikor megnyíltak a határok, hirtelen mindenki elhitte, hogy lehet belőle valaki, a W140 meg még sulykolta is a nyugati jólét ígéretét. Egy új világot jelképezett, ami bizonyos értelemben el is jött, habár nem a széles rétegeknek: a rendszerváltás után már nem csak a párt közeli erősemberek és gebinesek szedhették meg magukat, de még egy taxis is a pesti éjszaka ura lehetett.
Szóval valami ilyesmi lehet az oka annak, hogy a bálna egy korszak jelképévé vált, hiszen éppen átrendeződött a világ, a Szovjetunió ment, a vadkapitalizmus jött, és ezt a váltást elég jól szimbolizálta majd' két tonna stuttgarti acél. Meg vélhetően ez volt az egyik első prémium limuzin, amit pár évesen meg tudott venni az egyszeri autóbolond, a vérfoltok számától függően még akár egész olcsón is. Mostanra persze a lerúgott darabokat elbontották, kellemetlen körökben a presztízse tulajdonképpen megszűnt, az első Bálnákon pedig már össze is bogarazták az OT-rendszámot.
Márpedig ha valamiből veterán lesz, az nem kerülheti el a restomod-faragást sem, vagyis amikor egy öreg, de patikára restaurált bódéba modern technikát lógatnak. Az 1992-es S600 alapjaira épített Renntech S76R persze nem tesz eleget a restomodság követelményének, hiszen még a motorja is az eredeti M120, épp csak megnövelték a lökettérfogatát, 6-ról 7,6 literre. 1600 köbcenti pár éve egy négyes Golfot is kulturáltan elmozgatott, itt meg csak ennyivel nőtt a lökettérfogat, ami elég súlyos érték. Ebben a formában az autó különösebb erőlködés nélkül tud 605 lóerőt és 960 Nm nyomatékot, habár utóbbi értéket érdemes fenntartásokkal kezelni. Hiába 2,2 tonna, azért megelőlegezhetjük neki, hogy rendesen arrébb megy.
Bár itthon talán az AMG-t és a Brabust ismerik a legtöbben mint Mercedes-specialista tuner, a Renntech szakmai háttere is túlmutat az egyszerű csiptuningon. Az alapító, Hartmut Feyhl 12 évig irányította az AMG észak-amerikai részlegét, többek közt a legendás Hammer megépítését is ő járta ki, ez volt az a W124-alapú szedán, ami már 1988-ban megfutotta a 300-at. Sejthető tehát, hogy az S76R-nél is könyékig nyúltak a mechanikába: könnyített dugattyúkat és titán hajtórudakat építettek be, felbővítették a hengerfej szívó- és kipufogó csatornáit, és az agresszívabb profilú vezérműtengelyek sem maradtak el. Klasszikus szívótuningról beszélünk tehát, csinált ilyet a Renntech már a kilencvenes években is, akkor 7,4 literes motort építettek, de mostanra a fejlődő anyagtudomány még többet enged.
Érdekes, hogy hiába létezik mára rengeteg önálló, szabadon programozható motorvezérlő, a Renntech az 1996-ban is használt, gyári Bosch ME-1-et programozta a megváltozott hardverhez. Szintén átvették az 1996-ban bemutatott 5G Tronic 722.6-os automata váltót, habár hozzáigazították a drasztikusan megnövelt teljesítményhez. Érdekes, hogy a Mercedesnek már évek óta létezett modernebb váltója, de az igazán erős biturbó V12-esekben még 2010 után is ezt használták, tehát akad benne mechanikai tartalék rendesen. A hajtáslánc vége egy OS Gikes sperrdiffi, hogy legalább valami halvány remény legyen a teljesítmény útra juttatására.
A W140 fejlesztése során a legfontosabb szempontok között szerepelt a biztonság, és bár a Bálnára fék is jutott, de ilyen téren akkorát lépett előre a technika, hogy kár is lett volna a gyári négydugattyús rendszert fejleszteni, a Renntech inkább felpakolta a mostani AMG-k karbon-kerámia rendszerét, nem is hagy sok helyet a 19-es felnikben. Az első tárcsák 406 milliméteresek hatdugattyús nyergekkel, viszont a teljes cájg súlya így is csak háromnegyede az eredeti fékrendszerének. Hogy teljes legyen a kilencvenes évek érzés, az S76R-t a korabeli AMG küszöbtoldatokkal rakták körbe, és tettek rá négy olyan felnit, ami legalább annyira tömbszerű, mint az autó maga.
Egyedül a beltérnél kellett volna elengedni a korszak esztétikáját, mert hiába állították tökéletesen helyre a ma is baromi kényelmesnek számító belsőt, a piros cérna elég bazárinak hat. Ugyanez a bajom a szénszálas betétekkel is, egy Bálnához egyszerűen nem illik. Ettől eltekintve viszont talán ez a legsúlyosabb W140, minden értelemben, mert nemcsak a valaha volt legnagyobb szívó V12-es Mercedes motorja van benne, de az átépítés jellege is illeszkedik a Bálnáról kialakult képbe. Nyilván turbóval még többet is el lehetett volna érni, de az már kilógott volna a korszellemből. Gyilkos bálna lett ez, csak most nem a padlólemezre ragasztott plasztikbomba miatt, hanem a nyers erőtől.
Csikós pár éve kipróbált egy Magyarországon épített W140-est, az is elég vad, kattints érte:
