Csokis roládokkal okított Hagrid, az autók megszállottja
Robbie Coltrane halála normál esetben nálunk aligha kapna figyelmet, inkább Index-matéria. Rowan Atkinson képvisel valami hasonlót a magyar köztudatban, az átlagnézőnek egyetlen karakterként van meg, ő Mr. Bean, Coltrane pedig az óriás fickó a varázslós filmekből. Holott mindketten elismert színészek komoly szerepekkel (karrierjük közös pontja a Fekete vipera), de nyilván nem a szerepeik miatt kerültek ide, hanem mert kifinomult ízlésű autóbuzeránsok mindketten. Íme, a nemrég elhunyt Coltrane autós öröksége.
A hírességek könnyen fickándoznak a drága és jobb esetben eszmei értéket is képviselő autókban, de Coltrane jóval közelebb állt hozzájuk, mint a szalonokból és aukciókról százezer fontos ritkaságokat garázsba gyűjtő sztármogulok: szerelte, ismerte és vezette is őket. Az első autója egy 1936-os Austin Ruby volt, amit a skóciai St. Andrews melletti tengerpartról mentett meg, és újított fel. Az első Totalcar-faktorral rendelkező munkája rögtön a film és az autók közibe vágott: az Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztiválon sofőrködött, ahol hírességeket kellett utaztatnia a városban, főként a fesztivál és a reptér között.
A gépszeretet ennél persze konkrétabb élményből jött neki: az apja nem volt nagy autórajongó, de szeretett a Clyde folyó partján gőzhajókat szpottolni, ez a fiúra is óhatatlanul átragadt: “Az ‘50-es években egyszerűen le lehetett ülni [a partra], és bámulni a gépeket. Pontosan lehetett látni, hogy mi hogy működik. Imádtam. (...) Bármelyik érdeklődő kisfiúnak olyan volt, mintha a paradicsomban nőtt volna fel. Bemehettél a dokkokba és nézhetted az embereket, amint mozdonyokat pakolnak az Afrikába, Kínába és a világban mindenfelé induló hajókra.”
Több mint 20 év színészi pálya kellett, hogy a saját érdeklődéséről szóló műsort vezethessen: nagyjából köztudott volt, hogy az amerikai V8-asok felé húz, 1993-ban az ITV nevű csatorna szervezésében le is forgatta a Coltrane in a Cadillac című doku-sorozatot: egy 1951-es Cadillac Series 62 kabrióban utazta keresztül az Egyesült Államokat egy hónap alatt, hogy közben az autókról és egyebekről sztorizzon. Jeremy Clarkson's Motorworld; Grand Tour; hey Bim, guess what: a doku-sorozat a legbritebb zsánerek egyike.
Ezt követte 1997-ben a Coltrane's Planes and Automobiles, ami hat epizódot szentelt a különböző hajtásformáknak egészen a gőzgéptől a sugárhajtásig, ilyen lehet egy rajongót szabadon engedni közel végtelen büdzsével. Szerencsére elkerüli a sablonosságot, a témában avatottaknak is képes érdekeset mutatni, kiragadott példákkal csinálok hozzá étvágyat: a dízel kapcsán felül az első Caterpillarok egyikére, majd a történelmi kiegészítések után Rudolph Diesel szomorú halála a befejező akkord.
A kompresszornak szentelt részben a korai Bentley-Mercedes harcok kapnak nagy hangsúlyt; a V8-asokról szóló epizódban sörösdobozokon és csokis roládokon mutatja be a hengerszámok/elrendezések közti különbséget; a kétüteműek pedig szintén történelmi kontextusban jelennek meg, saját kezével ki is szereli/emeli egy Trabant kéthengeresét. Coltrane műsorvezetőként a megbízható narrátor és az olajoskezű rajongó kellemes keverékét nyújtja, egyszer sem érződik mesterkéltnek, ha szerszámhoz nyúl.
A Robbie Coltrane's B Road Britain már bőven a Hagrid-korszak közepén, 2007-2008 között került a képernyőkre. Itt is az élet császára: Londontól Glasgow-ig egy piros Jaguar XK120-ban utazza be az Egyesült Királyságot, gondosan ügyelve arra, hogy mindig sokadrangú utakra forduljon, és az ország ismeretlen arcát mutassa meg.
Nehéz lenne az összes valaha birtokolt autóját felkutatni, de néhány érdekesebb típusról azért tudunk. 2000-ben, Kaliforniában vett egy 1972-es, 4750 köbcentis Buick Le Sabre Convertible-t, amit évek alatt lassan felújítgatott, hogy aztán az eBay-en adja el potom pénzért. Az 1988-as Chrysler Jeep Grand Wagoneerjét a Glasgow-i ex-közlekedési múzeumnak ( Riverside Museum) adományozta: “Ez az autó az igazi amerikai pofátlan önbizalomról szól. (...) A legjobb 4x4, amit valaha vezettem. Az amerikai hadsereg terepjárójának egy lebutított változata, gyakorlatilag elpusztíthatatlan.“
Legtovább egy 1964-es Jaguar Mk2 3.4 Saloon mellett tartott ki. Az autót 1998-ban vette, az évek során legalább 32 ezer fontot költött rá: a motor egy tűzeset után kapott teljes felújítást; a fékek és a kormánymű típusidegenre cserélése alapján viszont jobban ügyelt a vezethetőségre, mint az eredetiségre. A Bonhams aukcióján a minimum becsült áron, 28 ezer fontért adta el ugyanannak a kereskedésnek, amitől 22 évvel korábban vette – most már biztos jóval többet ér, hisz Robbie-t időközben többszörös szervi elégtelenség vitte el. A fenti videókkal emlékezünk rá.
