A Where’s Willy/Finding Waldo/Hová tűnt Vili közismert képregény/játék, amiben egy piros-fehérbe öltözött bölcsész karaktert kell megtalálni a tömegben. Hasonló elvre építenek azok a készségfejlesztő könyvek, amelyekben dupla oldalas esőerdős képeken kell megtalálni három csíkos pampamacskát, tizenhét vastagcsőrű andokpapagájt, négy lajhárt és a háttérben meghúzódó David Attenborough-t. Ugyanezt Mongóliában is el lehet játszani, csak épp autókkal – becslések szerint az ország gépparkjának több mint tizedét egyetlen típus adja, a Toyota Prius.
Belső-Ázsiában változatos utcaképet rajzolt a történelem, a buszok és a teherautók nagyrészt szovjet fosszíliák, elvétve látni egy-két gyanúsan új Mercedest, Grúziában a Ford révén az amerikai jelenlét erős, de a térség jobbos közlekedése ellenére jobbkormányosból is rengeteg van. Ahogy az édesvízi doktorhal leeszi az elhalt hámsejteket az ember lábfejéről, Belső-Ázsia is úgy fogyasztja az öreg, főleg japán exportot. Ennek hátterében főleg a szigetország belső piacának szabályai állnak, a szigorú és drága shaken (műszaki vizsga) az autópark fiatalon tartását, ezáltal a helyi autóipar pörgetését célozza.
Ezeket a még teljes értékű, de Japánban már nem értékesíthető használt autókat többnyire fejlődő országokba, köztük Mongóliába exportálják, ahol a fizetőképes kereslet és az autókkal szembeni szabályozás is mérsékelt. A szocialista felhőket náluk is a 90-es években kezdte oszlatni a nyugati szél, de a kapitalizmus az erős tradíciók és a népritkaság miatt csak nehezen bírt a sztyeppével: az állatok tereléséhez használt lovak szerepét lassan átvették a motorok, a nagyobb vándorlásokkal járó költözködést pedig tevék helyett ma már jobbára autókkal bonyolítják le. Szilárd úttest híján a járművek ugyan felszabdalják a talajt, ezzel elősegítik az eróziót, de a helyiek szerint így is többet használnak, mint amennyit ártanak.
A jövedelmezőbb munka reményében rengetegen adták fel a hagyományokat, és indultak meg a főváros felé, ami ha lehet, még a miénknél is orrnehezebb országot eredményezett: a 3,2 millió lakosból 1,4 millió Ulánbátorban lakik. A hirtelen felduzzadt fővárosok sorsát sem kerülte el: Teheránról például azt tartja a legenda, hogy a levegőbe pöfögött/párolgott benzin miatt bizonyos utcákon cigarettára gyújtani sem volt szabad; Ulánbátor légszennyezettsége ugyanígy megszaladt. A kormány többek között a környezetbarát (elektromos, hibrid, gázüzemű) járművekre vonatkozó adókedvezményekben látta a megoldást, ez összességében egy 10 éves Prius és egy vele megegyező hengerűrtartalmú hagyományos autó között akár 1,3 millió forintnyi különbséget is jelenthetett, ami komoly érv volt a 800 ezer - 2 millió forint között forgalmazott Priusok mellett.
Ennek tetejében Ulánbátor a nemritkán -40 fokos téli napjaival a világ leghidegebb fővárosa, ilyen hőmérséklet mellett pedig az autók indítása sem egyszerű: az üzemanyagok tulajdonságai megváltoznak, különösen a rossz minőségű dízel sűrűsödik be, az öngyulladás is nehezebb. A mongolok azt tapasztalták, hogy a hibrid erre is megoldást jelent, mivel nemcsak egy nyamvadt 12 voltos akksira támaszkodik, az indítást a hajtás elektromos része is segíti. Még magasabbra tornázta a modell népszerűségét, hogy köztudottan strapabíró és keveset fogyaszt, ami az óriási lakatlan területeken (és a 90 százalékban nem aszfaltozott közutakon) szintén nem elhanyagolható szempont. Még akkor sem, ha a nyers mongol valóság jóval előbb tönkrevágja őket, mint azt a japán és nyugati priusos várná.
Összességében Mongólia autóparkjának 13 százalékát adja a négy generációnyi Prius, 2015-ben az autóimport felét, vagyis 19 ezer darabot a tojás-Toyoták tették ki. Ez Magyarország esetén olyan, mintha a hét legnépszerűbb importmárka számait egyetlen típus produkálná. Az eltolódott arány a Merkur-telepek mellett felnőtt generációnak persze nem nagy dolog, a modern, szabad piacos időkben mégis páratlan. Az autóba vetett hit igazolódni is látszik, a tanulmányok szerint mind a hagyományos üzemanyaggal hajtott típusokhoz, mind a többi hibridhez képest hosszabb élettartamot bírnak a helyi Priusok – bár ez valószínűleg a típusra specializálódott szervizek nagy számának is köszönhető.
Egyszer persze a hibridek is élettartamuk végére érnek, ami váratlan problémát jelent. Mongólia nincs felkészülve az akkumulátorok újrahasznosítására, így a leselejtezett darabok többsége hulladéklerakóban, pontosan olyan komoly szennyezőként végzi, amilyennek a tengerbe dobált villanyautó-pakkokat tartják a szkeptikusok. A mongol Prius-láz tehát önmagában egy érdekes makrojelenség, a Toyota sem az országból gazdagszik meg, mivel új Priusból évi 10-15 darabot értékesítenek, abból a szempontból azonban tanulságos példa, hogy rávilágít a fejlődő országok és az akkukezelés problémájára.
Ha olvasnál még Mongóliáról, itt egy 45 éves opeles útról szóló anyagunk, itt Winkler csodálkozik rá az országra, itt pedig egy magyar házaspár Ázsia-túrájának vonatkozó etapját találod.
