A világ legmenőbb Lotus Elan gyűjteménye héttagú, és épp eladó

Nehéz megmagyarázni, hogy olyan egyszerű elemekből, mint amikből az 1962-től gyártott Lotus Elan áll, mégis hogyan sikerült létrehozni egy olyan autót bő hatvan éve, melynek kormányzása Gordon Murray szerint túltesz a McLaren F1 érzetén is. Persze hozzá kell tennem, hogy Murray professzor lelkes Lotus Elan felhasználó, mint ahogy az a McLaren korábbi vezére, Mike Flewitt is az. Nem véletlen ez, hiszen a Lotus legendás DOHC motorjával, vagyis a Twin Cammel szerelt Elan a Mazda MX-5 spirituális elődje is egyben. A veterán, mely örök etalon.

Virsligumik, üvegszálas váz egy könnyű, de kellően merev acél alvázon, független felfüggesztés, 680 kiló. Tárcsafékek, fogasléces kormányzás, versenyre kész futómű, mely az utcán sem hagy cserben. Az Elant 1975-ig gyártotta a Lotus, így bár sok készült, hat évtized alatt fel is adta épp elég. Az utóbbi húsz évben pedig már kifejezetten jó ötletnek számított Elanokat gyűjteni.

Így tett Deryck Norville is, aki korábban a Cosworth mérnökeként dolgozott. Ebből a szenvedélyből született a Piddington-kollekció, melyet februárban a Silverstone Auctions árverez majd el, többek közt a királyi Land Roverrel együtt.

Ennél könnyebben történelmi szempontból jelentős Elanokhoz jutni nem egyszerű, bár tény, hogy nem lesz olcsó játék a színészek, tervezők és versenyzők egykori Lotusainak megkaparintása. Cserébe van miből válogatni.

A humorista és színész Peter Sellers leginkább a Rózsaszín Párducból lehet ismerős, bár az biztos, hogy a britek számára sokkal többet jelent a munkássága. Civilben kedvelte a szép nőket és a hasonlóan kívánatos autókat is, így nem csoda, hogy 1966 nyarán rendelt magának egy nyitott Lotust is londoni lakása garázsába.

Az S3-SE azóta átesett egy elég komoly teljes restauráción Neil and Ken Myers műhelyében, úgyhogy most 65 ezer eredeti mérfölddel, ám ezen túl jobb, mint gyári állapotban várja következő tulajdonosát. Kívánatos és ritka autó, S2-es alvázon.

Haladjunk tovább időrendben. A második Elan egy szintén 1966-os S3 Drophead Coupé, melyet a stúdiótól kapott ajándékba a Bond-lányként is jól ismert Diana Rigg, miután a produkciónak már nem volt rá szüksége.

A magas felszereltségű Elant a Lotus küldte a kamerák elé, Diana Rigg pedig az ötödik és hatodik évad forgatása után kapta ajándékba, mivel 51 részen át volt a műsor sztárja Emma Peelként. 

Ezt még a négy helyen csapágyazott motorral szerelték, mely kék szelepfedéllel hagyta el a gyárat. Az SE kerekeivel és króm elemeivel szállították, és a Jaguar opálkék árnyalatában lett Diana Rigg promóciós ajándéka.

Miss Rigg egyébként csak a sorozat kedvéért tanult meg vezetni, így az Elanja is egy barátjánál kötött ki viszonylag hamar.

A következő tétel, a zöld Elan azért a Duckworth munkacímen fut, mert a Cosworth Engineering társalapítója, Keith Duckworth hangolgatta üres óráiban.

Végre egy rendes coupé. A Lotus Cars, vagyis Colin Chapman azért ajándékozta az 1968-as Elan S4 Coupét a Cosworth egyik fejesének, mert 1967-ben nyertek először Cosworth DFV-motoros autóval a Forma-1-ben. A Holland Nagydíj épp ezért sokat jelentett a Fordnak és a Cosworthnak is, hogy a Lotusról ne is beszéljünk. Persze Jim Clark sem volt épp boldogtalan.

Mikor végül eladta, Ken Duckworth azt írta az Elan második tulajának, hogy ő úgy tudta, majd egy S3-as Elant kap 1968-ban, így meglepte, mikor a Lotus inkább egy S4-es prototípust ajándékozott neki. Persze előfordul az ilyesmi. Mellesleg ezt is Ken and Neil Myers restaurálta, nem is akárhogy.

Ettől függetlenül, ha esetleg a British Racing Green nem jön be az 1968-asok közül, van nyitott tetős alternatíva, hiszen eladó Rob Walker Lotus Elan SE-je is, mely tényleg egy S3.

Rob Walker Johnnie Walker örököseként létrehozta a világ akkor egyik legnagyobb privát versenycsapatát. A Rob Walker Racing Team 124 versenyen indult, többek közt olyan nevekkel, mint Stirling Moss, Jack Brabham, Graham Hill és Jochen Rindt. Rob Walker természetesen sportautókkal is kereskedett, így ezt a Lotust is a Rob Walker Garages rendelte.

Elan S3 DHC, melyet azért festettek Ford Midnight Blue-ra, hogy biccentsenek egyet Stirling Moss legendás 1961-es monacói győzelme felé a Lotus 18-cal. Ami biztos, hogy a szín stimmel, és a 20-as rajtszám is visszaköszön a rendszámon, mely nem véletlenül lett JXF 20F.

Ha már szóba került az osztrák Jochen Rindt, mit is mondhatnék az ő 1969-es Elan S4-éről? Mondjuk azt, hogy sajnos nem sokáig élvezhette, mivel 1970-ben utolérte a halál Monzában.

Szegény Colin Chapmantől kapta ajándékba utolsó győzelme örömére, melyet a Német Nagydíjon szerzett a Lotus 72-vel. Rindt mérlege így 62 verseny, tíz pole pozíció, hat győzelem és egy világbajnoki cím. Valamint ez a fantasztikus, balkormányos, French Blue S4 coupé a piros szelepfeles Twin Cam motorral.

Ezen a ponton senkit sem fog meglepni, hogy ezt is Ken and Neil Myers műhelyében hozták újra tökéletes állapotba, és ennek is hála kéne, kéne és kéne. Haladjuk is tovább, mert sok lesz ez így.

Az Elan Sprint nevéből adódik, hogy akár piros, akár nem, gyorsabb. Hiszen sprint. A sprint egy tempós műfaj. A hetvenes évekre az Elannak is tempót kellett váltania, ezért jött hát létre a Sprint. Nagyobb szelepek, egyéb varázslat és rögtön 126 lóerő az addig megszokott 93 helyett.

Ha kíváncsi vagy, milyen Elant vett volna az ember, aki megtervezte a Lotus akkori slágertermékeit, itt a válasz. Ron Hickman Dél-Afrikában született, Jersey-szigetén élt, majd Colin Chapman oldalán levezette az Elan, az Elan +2 és az Europa fejlesztését.

A Sprint Drophead már akkor is jó választás volt, Ron Hickman pedig azt is tudta, hogyan tovább, hiszen ő tervezte a Black and Decker Workmate munkapadját is. Valóban egy sokoldalú tehetség.

Amennyiben viszont tényleg csak egy kései Elan vonzó a gyártás utolsó évéből, nincs más hátra, mint megvizsgálni a hétdarabos Piddington-kollekció legfiatalabb tételét, az 1975-ös Elan Sprintet. Ez még piros is.

Ahogy kívül, úgy a motortérben is. Mi több, ezt az Elant regisztrálták utoljára Nagy-Britanniában. A történet szerint Ken Myers a fia, az akkor épp tizennyolc éves Neil születésnapjára szerette volna összeszerelni a piros Sprintet, ám ez végül nem valósult meg. Helyette egy orvos házaspárnak adta el, akik rég vártak már egy Elan Sprintre. 39 évig volt náluk, úgyhogy valószínűleg megszerették.

Végezetül bárhogy is hozza a sors, ne feledjük, hogyan kell bejáratni egy új Lotus Twin Cam motort. Az első 800 kilométer alatt háromezer fölé sose forgassuk, ami annyit jelent, hogy negyedikben maximum 80 km/h, hármasban 56 km/h, kettesben pedig 33 km/h. És csak semmi versenyzés.

A Silverstone Auction február 24-26 között nem tréfál az ajánlatokkal, ilyen Lotus Elan kollekció pedig aligha lesz még egy. Illetve lehet, ha valaki úgy dönt, hogy hazaviszi az egészet. Nekem egy is elég lenne. Kitalálhatjátok, melyik.