Ott állt előttem sporttáskával, benne egy rakat lóvéval, meg a munkaruhájával, közepesen beszarva a folytatástól. Ebben a történetben nem halt meg senki, nem tört össze semmi, nincs szenvedés vagy szerencsétlenség, amitől jobbnak, okosabbnak, szebbnek vagy gazdagabbnak érezhetné magát bárki. A sztori azért különleges, mert a főszereplő jót cselekedett.
Az egész úgy kezdődött, hogy meghirdettünk egy ötéves Volkswagen Arteont. Fehér volt, napfénytetős, kétliteres dízel az R-line optikával, digitális műszerfallal és mindennel, ami ma slágernek számít a piacon. Tódultak is a sikkes érdeklődők, hiszen ritkaság a hazai, első tulajos népautó, pláne hasonló felszereltséggel.
Alkudoztak, beszámíttattak volna, ajánlatokkal bombáztak, szelfiztek vele, aludtak még rá egyet, csak ahogy ez lenni szokott. Éreztük, hogy nagy a zsizsegés, hamarosan gazdára talál, de hogy így, azt nem gondoltuk volna.
Az álmodozó vállalkozók és insta-celebek sűrűjében megcsörrent a telefon, a vonal végén pedig egy félszeg srác motyogott halkan. Közölte, hogy ő akkor tutira jön megvenni az autót, ne adjuk már el. Haha, persze, gondoltam, ha annyi pénzem lenne, ahányszor telefonban már megígérték a tuti boltot, rég milliárdos lennék, de hát nem vagyok.
Aztán kedd délután betoppant a placcra Dávid tréningnaciban egy fekete sporttáskával. Tudom, hogy ránézésre ítélni instant halál, pláne értékesítőként, hát még egy használtautó-telepen. De hát az ember ilyen, én sem vagyok jobb, és már épp nyúltam volna az Ignis kulcsáért, amikor közölte, hogy ő az Arteont jött megvenni. Bengg az előítéletek, pff, ugye?
Percekkel később már a sávtartót, a digitális műszerfalat és a vezetési asszisztenseket ecseteltem neki, mire megkérdezte, hogy van-e benne klíma, mert őt igazából az érdekli. És az automata váltót hogy kell kezelni? – érkeztek a további, mondhatni szokatlan kérdések. Végül nem bírtam magammal, rákérdeztem: mi a terv, haver? A válasz azonnal kibukott szóban, majd később írásban is, nektek.
Dávid - Az Arteon háttértörténete
Átlagos, de rendkívül összetartó és szerető családban nőttem fel egy kis Nógrád megyei faluban. Egyedüli gyerekként nagyon szoros a kapcsolatom a szüleimmel, akik egész életemben mindent megtettek értem, mindenáron.
Édesanyám és Édesapám is rajong a német autókért. Viszont az anyagi helyzetünkbe nem fért bele ilyesmi, úgyhogy Édesapám 2007-től egy Renault Thaliával jár, immáron 16 éve.
Ahogyan szép lassan felcseperedtem, megszereztem a jogosítványom, és Budapestre költöztem. Itt nincs szükségem autóra, a tömegközlekedést használom és boldog vagyok azzal, amim van, azonban nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy szeretett Édesapám, aki egy becsületes, csupa szív ember, csak álmodozik egy német gépcsodáról, de nem vezetheti az álmát.
Ne álmodd az életet, hanem éld az álmaid – ahogy a mondás tartja.
Folyamatosan érlelődött bennem egy gondolat. Majd 2017-ben debütált a Volkswagen Arteon a piacon. Attól a naptól kezdve minden megváltozott. Az autó látványa eltiport minden kicsinyes, önző célt, amit valaha kitaláltam. Akkor azt mondtam magamnak:
„Apa, Anya, tartsatok ki, valóra váltom az álmotok! Ígérem!“
Onnantól kezdve ezért dolgoztam, minden mást alárendeltem. Azt tanították nekem, hogy a pénz jön és megy, de a szeretteinkkel együtt töltött boldog idő, az nem tér vissza. Ez a mondat óriási motiváció a mai napig számomra! Élveztem közben a fiatalságom, csináltam őrültségeket, de a szemem sosem vettem le az álmomról, hogy hazagurulok egy német remekművel. Millió indok volt, amiért nem fog sikerülni, de én kapaszkodtam abba az egybe, ami azt mondta, sikerülni fog – és ez a szüleim szeretete volt.
Ahogy teltek az évek, édesapám kicsi Renault-ja egyre jobban „elöregedett” a sok ezer kilométertől. Nehéz volt végignézni Budapestről, hiszen csak kéthetente jártam haza, mivel a vendéglátásban, egy étteremben dolgozom. Sosem adtam fel az álmom, bármik is voltak a körülményeim. Végül Édesapám autója teljesen megadta magát és használhatatlanná vált, ő pedig nagyon elkeseredett és csalódott volt – édesanyám gyakran sírva hívott fel emiatt.
Ekkor kezembe vettem az összes olyan könyvet, ami valamilyen formában elősegíti az álmok megvalósulását, majd lemondtam mindenről, ami nem szolgálja a vágyam. Minden követ megmozgatva lassan, de biztosan elértem, hogy a pénz ne jelentsen akadályt az autó megvásárlásához. Mindvégig titokban tartottam az egészet, soha senkinek nem beszéltem róla, főleg nem a szüleimnek. Egy életre szóló, hatalmas meglepetést akartam, amit soha nem felejtenek el. Azt akartam, hogy egy hollywoodi film is megirigyelje, ahogyan hazaviszem a Volkswagen büszkeségét.
A lelki szemeimben pontosítottam, milyen Arteont szeretnék. Hófehér, sport csomag, bivalyerős motor, napfénytető és így tovább. Majd egy este a tükörbe néztem és azt mondtam, hogy kész vagyok mindenem odaadni az álmomért, a szüleimért! Már csak a lehetőségre vártam...
Hiszem, hogy a kemény munka kifizetődik, ennek megfelelően a lehetőség rám is talált idén nyáron. Megfontolva, kicsit félve, de szenvedélyesen lelkesedve megvásároltam pontosan azt az autót, amit elképzeltem, titokban, egyedül.
Egy szombati napon a szüleim éppen otthon grilleztek a kertben. Akkor még fogalmuk sem volt, hogy a szívük vágya, amiről azt hitték, lehetetlen, éppen begurul a faluba. Felhívtam édesanyámat, habár férfiasan bevallva, akkor már a könnyeimmel küzdöttem. Megköszöntem nekik az elmúlt 27 évemet, és elmondtam nekik, mennyire szeretem őket.
Majd arra kértem, hogy jöjjenek ki a kapuba és nézzenek le az utca elejére. Ekkor ráfordultam az utcánkra az Arteonnal, amin úgy csillant meg a napfény, mint egy tündérmesében. Leparkoltam közvetlenül édesapám elé, kiszálltam, odasétáltam, majd a kezébe adtam az Arteon kulcsát.
Ha csak egy dolgot kívánhatnék minden embernek az életben, azt kívánnám, hogy azt a tekintetet lássa a szülei szemében, amit ott és akkor én láttam, élje át azt, amit azóta is élünk együtt a szüleimmel!
Köszönet és Hála!
Hát így történt. Az átadáskor Dávid remegő lábakkal ült a volán mögé, együtt gyakoroltuk az automata kezelését, én meg azon paráztam, hogy hazáig összetöri. De nem így lett, hiszen szerencsésen megérkezett másnap, az átadásról pedig fotókat is küldött, amiket köszi!
Most pedig Dávid boldog, mert megvalósította a célját, a szülei boldogok, mert egy remek srácot neveltek, ráadásul kaptak egy autót, és én is boldog vagyok, mert eladtuk:)) Dávid egy kicsit visszaadta az emberiségbe vetett hitem.
Dávid, HÚZD KI MAGAD, FASZA SRÁC VAGY!
