Son Gokutól egy elektromos mopedautóig: Akira Toriyama (†)

Papíron

Keveset változtat az egyszeri csepeli munkás életén egy verekedős japán rajzfilm – legalább annyit, mint a Nürburgring-köridők vagy hogy ki nyerte a Finn ralit – , de vannak azért említésre méltó ikonok a manga+autó metszethalmazban: a Neon Genesis Evangelionban hullán döccen egy kék Alpine A310, a Lupinban a Fiat 500-as üldözés viszi el a show-t, a Wangan Midnight egy tokiói korlenyomat, a Devil Z-től a Porschékig mindenre csorog benn az ember nyála, az Initial D óta pedig vannak emberek, akik 10 milliókat képesek fizetni egy öreg Toyota Corolláért.

Toriyamánál az autók inkább az esztétika hordozói. Rajongott a gépezetekért – kutyáit Turbónak, illetve Turbo II-nek hívta, 1984 óta rendszeresen motorozott –, nagy gondot fordított a megrajzolásukra: a jellegzetesen kerekded stílus a második világháborús tankoknak és a valóságból merített repülő autóknak egyaránt aranyos, mégsem bárgyú karaktert kölcsönöz, 100-ból is fel lehet ismerni, hogy ezt a Dragon Ball-os fickó rajzolta.

Kortársaihoz hasonlóan ő is az Astro Boyon, az Ultramanon és a Godzillán nevelkedett, de ugyanígy hatott rá a korai Disney, a Star Wars és Jackie Chan Részeges karatemester sorozata. Nem törekedett a hazai típusok túlszerepeltetésére, jobban érdekelték a számára egzotikus európai, amerikai modellek – úgy tűnik, ilyenek ezek a japán rajzfilmesek, Miyazaki Citroën rajongásáért katt ide.

Inkább a formák ragadták meg: Son Goku első Kamehameha próbálkozásával egy a Fiat 500-ast lő oldalba, de a mangák borítóin szerepelt Bogár, Super Seven, Triumph TR4, rajzolt repülő 356-os Porschét és Ferrari Dinót (Mr. Ho), otthonról pedig az MR2-t, a Samurait és a Life Step Vant hozta.

Jóval később, már a 2010-es években a Suzuki Hustlernek is készített egy reklámot, a kerek lámpás csöpp tökéletesen illik is a fenti sorba. Nálunk kevésbé ismert, de jelentős sorozat volt a Dr. Slump, ebben még ízesebb modelleket szerepeltetett, az Autobianchi A112 Abarth és a Subaru 360 igazi ínyencség (nem autós vonatkozás, de a modern kaki emojit is Toriyamának köszönhetjük, bővebben ld. a Google és Poop-kun esetét.)

A papíron túl

A globális autórajongás valahol 2010 környékén kezdett kifulladni, azóta egyre több teret nyer el tőle a social media, a kütyük és az olcsó repjegyek. A nyolcvanas években más volt a helyzet, a fiatalok nagy része imádta és akart is autót, az igaziak mellett a modellekre is óriási volt a kereslet. A Takara (ma Takara-Tomy, ld. Tomica) játékgyártó állt elő a ChoroQ nevű hátrahúzós kisautókkal, amik a jópofa stílus és az olcsóság miatt rövid időn belül tízmilliós nagyságrendben fogytak. A karikatúraszerű külső állítólag az amerikai Dave Dealtől ered, aki a Revellnél jegyzi a saját, eltúlzott vonalakkal megrajzolt Deal's Wheels sorozatát, és aki később a Verdák (Disney/Pixar) animációs filmekben is közreműködött.

Az ezredfordulón még bármire volt pénz: a Takara a Cox tuningműhellyel (gyártás és engedélyeztetés) és a Toyota leányvállalat Aracóval (elektromos hajtás) közösen megalapította a CQ Motorst, ami 2002-ben dobott piacra egy négy modellből álló, erősen limitált példányszámú mopedautó-családot. Mára Dunát lehetne rekeszteni az ilyen elektromos skatulyákkal (ha nem vinné el őket a sodrás), a mikromobilitásnak ez az ága főleg Kínában népszerű, Japánból pedig a Toyota C+ Pod és az i-Road ugorhat be. Ekkor már nagyban dübörgött a Dragon Ball, a CQ Motors jó ütemérzékkel fel is kérte Toriyamát, hogy tervezzen nekik egy modellt, ez lett az egyszemélyes QVOLT: 30 km/h-s végsebesség, 80 kilométeres hatótáv, mindezt 2 millió jenért (5 millió forint). 9 darab készült belőle, saját jogán valószínűleg soha nem emlékeznénk rá, de Toriyama és a bájos küklopsz dizájn miatt most mégis itt van.

Nyomi, ahogy kell, de végső soron stimmel: a Dragon Ball epizódok is mindig a gyengébb és esélytelenebb győzelmével szoktak végződni, na meg azzal, hogy Son Goku két pofára zabál. De tudod-e, hogy mi az a Kamehameha, a tenyérből kilőtt energianyaláb, ami a városi legenda szerint nem állít meg egy vonatot?