„Baszki Tomi, már ezerszer láttam ezt az autót, de még mindig beszarok, hogy mennyire felháborítóan szép.” – mondtam. „Örülnék neki, ha én is olyan jól néznék ki majd 59 évesen, mint ez az autó.” – kontrázott Tomi, miközben épp úgy vigyorgott a '65-ös Mustangja mellett büszkén feszítve, ahogy csak igazi autóbuzik tudnak. Egy öreg Mustang minden rendes autórajongóból pillanatok alatt kihozza a csillogó szemű, remegű lábú kisfiút. Ezzel a fantasztikus, igen korai gyártású, V8-as Mustanggal ünnepeljük az épp ma hatvanéves típus születésnapját.
Törióra
Képzeld el: 1964 április 17-e van, épp a New York-i világkiállításon lődörögsz, vannak menő látnivalók, csak közepesen unod magad, a fagyi is jól esik. A Wonder Rotunda felé veszed az irányt, ami egyébként a Ford pavilonja, ez a kiállítás legnagyobbja. Nagy a tömeg, izgatottan várnak valamit, te pedig nem is sejted, hogy micsoda történelmi pillanatot látsz majd pillanatokon belül. És akkor egyszer csak leleplezik a Ford Mustangot, az állad a földön koppan, a fagyi kiesik az elgyengült ujjaid szorításából. Hatvan éve, pont ezen a napon láthatta először a nagyközönség a legelső Mustangot, az amerikai autógyártás egyik legnagyobb ikonját.
Bár a Fordnál komoly elvárásokkal láttak neki a fejlesztésnek, valami igazán nagyot akartak gurítani, azt valószínűleg még ők sem sejtették, hogy mekkora gigantikus telitalálat lesz a Mustang. Az emberek megőrültek érte, egymás sarkát taposták a kereskedésekben: az első évben százezer darab eladása volt a cél, a négyszeresét teljesítették. Alig két év alatt megvolt az egymillió, nem túlzás azt állítani, hogy az első Mustang annyira fergeteges siker lett, amiről valószínűleg még Lee Iacocca is csak félve álmodozott.
Nem is ragozom tovább, izgalmas sztori a Mustangé, tele érdekes fordulattal, de most nem erről fogok beszélni, hiszen ezt már korábban részletesen is megírtam, ide kattintva tudod elolvasni. A sztorizás viszont ezúttal se marad el, hiszen itt lesz ez a mérhetetlenül csodálatos, Burgundy színű, nagyon korai gyártású, 1965-ös Mustang, aminek szintén pompás története van.
Kellett hozzá egy lottónyeremény
Ezt az autót Kaliforniában adták át, 1965-ben, kevesebb, mint egy évvel a bemutató után. Bár a Mustangok gyártása és forgalmazása már 1964-ben elkezdődött, a legelső darabokat is 1965-ösnek jelölte a Ford, ezeket szokták 1964 ½-nek nevezni. Ez a szívdöglesztő, mélybordó darab már tényleg hatvanötben készült, de még annyira korán, hogy az első 250 ezer legyártott példány között van.
Az első tulaj műértő lehetett, aki jó eséllyel haladósan akart vele közlekedni, ezért eszébe sem jutott a sorhatos változat, egyből tudta, hogy a 4,7 literes V8-as motor és a négysebességes manuál az igaz út. A három kaszniváltozat közül nem a legsportosabb külsejű, lejtős tetejű Fastbacket, hanem inkább a szolidabb, egyenes hátuljú Hardtopot választotta.
A vidám és felhőtlen autózás után egy szerencsétlen napon azonban nem jött ki a lépés, megtörtént a baj: a gyönyörű Mustangot összecsukták. Sérült az A-oszlop és a vezetőoldali ajtó, azt pedig csak remélhetjük, hogy a sofőrnek nem lett komolyabb baja. A sérülés javítható volt: még az Egyesült Államokban kikupálták az autót, ráadásul nem is rosszul. Egyedül a vezetőoldali ajtó mögött, az A-oszlop tövénél lehet felfedezni a korábbi baleset nyomát, de ezt is csak értő szemek veszik észre.
A Mustang órájába még évtizedekig a tengerentúlon pörögtek a mérföldek, 2011-ben viszont Magyarországra került. Az előző, már magyar tulaj a szobrot látta benne: egy autószalonban állt látványos műtárgyként. Pár évvel később elcsomagolta későbbre: öt évig állt egy garázsban, és bár megfordult a fejében az eladás lehetősége, nem szerette volna akárkinek odaadni. Itt jött a képbe korábbi kollégám, Tomi, aki a Mustang karbantartása miatt került kapcsolatba az előző tulajjal.
Imádta, szerette, csodálta, de hiába, nem volt rá keret, a Mustang egy elérhetetlen álomnak tűnt. A korábbi tulaj megkedvelte az autóért őszintén rajongó Tomit, neki már szívesen eladta volna, ráadásul alacsony, baráti áron. Sajnos hiába, egy szép állapotú, régi Mustang ára már tizenéve is szemmel látható összeg volt, nem fért bele. Reménytelennek tűnt a vásárlás, aztán jött a hihetetlen szerencse: Tomi nyert a lottón. Nem főnyereményt, nem milliárdokat, pont csak annyit, hogy beleférjen a vágyott autó, ami addig esélytelennek tűnt.
A gond csak az volt, a Mustang addigra már kiutazott Németországba, de szerencsére még nem kelt el. Az előző tulaj kerek szemekkel nézett, de közben biztosan ő is nagyon örült, amikor megszervezte, hogy a Ford visszavándoroljon Magyarországra. A legjobb kezekbe került hát a '65-ös, de még volt vele meló bőven: a vámot ugyan korábban rendezték, de magyar papírja sose volt, az OT vizsga maradt az egyetlen út. Mivel azonban sose volt igazán rossz állapotban a Mustang, ezt pár apróság után simán megugrotta.
Patina és örökkévalóság
Minden egyes embert őszintén megértek, aki rajong az öreg Mustangoért. Ezt a darabot elég rég láttam élőben, így most újra meglepett, hogy valójában mennyire pofátlanul gyönyörű tárgy. Nem csodálom, hogy sokan a szobrot látják benne: Joe Oros, L. David Ash, Gale Halderman, John Foster, és George Schumaker közös mesterműve nem hajlandó fáradni, hatvan év után is minden négyzetcentije lézerpontosan a helyén van.
Légies vonalú, hibátlan arányérzékkel megrajzolt autó az első Mustang, ami nem akar olyan túlzó és hivalkodó lenni, mint sok másik, korabeli amerikai autó. Valószínűleg épp ezért csípem ennyire, ahogy az is egyértelmű, hogy a Mustang főleg ennek a sikkes, magabiztosan elegáns dizájnnak köszönheti a sikerét. A Ford sokáig nem is tudta megugrani a saját maguk által lehetetlenül magasra tett lécet.
Különösen imádom az autó színét: a Ford Burgundy-nak nevezi a fénytől függően olykor barnásnak, máskor vörösesnek látszó árnyalatot. A színt szépen kiegészítik a visszafogott, krómozott kiegészítők, de szerencsére ezt se tolták túl, éppen annyi van, amennyi kell. Azon látszik igazán, hogy ez egy mára már letűnt, teljesen más – és dicsőbbnek tűnő – kor terméke, hogy minden alkatrész rendes, vastag fémből készült, műanyagokat nemhogy a sárvédőn, máshol se nagyon találni.
Tomi Mustangja bár OT-s, nem egy túlrestaurált, kizárólag fixált páratartalmú és hőfokú helyen tárolt kiállítási tárgy. Ugyan! Ez itt egy bármikor használható, hibátlanul funkcionáló hétvégi autó, aminek a tulaj rendszeresen megmozgatja az izmait. Ezzel szépen összecseng, hogy tudatosan nem a vadiúj külső volt a cél, hanem az eredeti, enyhén patinás állapot legnagyobb fokú megtartása.
Így látja a tulaj
A vezetési élmény már az indításnál megkezdődik. A kuplungpedál mögött rudak és tengelyek működtetik a kuplungot, a működése férfias, a pedált mégse nehéz lenyomni. Mégis pontos és kiválóan működik. Elfordítjuk a kulcsot, felbőg a nyolc henger, az alapjárat beáll, vidáman nézzük a nagy és vékony kormánykereket. Utóbbi miatt nyer értelmet az autós kesztyű, nélküle sokat veszítünk a komfortérzetből. Miért? Mert ezt még igazából vezetni kell, nincsenek vezetéstámogató berendezések, dolgozni kell. Nincs szervó, nincs blokkolásgátló, de még ablakmosó sem. A biztonsági öv kétpontos, a fékrendszer egykörös, négy dobfék erejével kell gazdálkodni.
Az elöl dupla lengőkaros, hátul laprugós futómű miatt szekérszerű rugózásra, egy lassú bádogdobozra számítanának a legtöbben, a valóság azonban egészen más. Bőrkesztyű a kormányon kuplung padlóig nyomva, finoman pumpáljuk a gázpedált, a V8 billegteti az autót, indulhatunk. A Mustang a kora ellenére váratlanul jól gyorsul, ami nem is véletlen, azért mégis 225 lóerős. Dolgozik az adrenalin, az arcra óriási vigyort kanyarít az élmény. A fékek meglepően jól fognak, de azért érezhető, hogy a fékerő szabályzás a sofőrre marad: ha blokkolnak a kerekek akkor a beállításban kell bízni, legalább egyenesen csússzon ne keresztbe. Eddig nem merészkedünk, tisztelni kell az öreg vasat, nem kínozzuk.
A kanyarokba szépen befekszik, de a vezetőnek itt is több a dolga, hiszen nem két fordulat a kormány útja, hanem négy, gépészkedni kell. Nem is csoda, hogy a hatvanas években nem ismerték a vezetés közbeni elalvás fogalmát. Csodálatosan kellemes vezetni, igazi kikapcsolódás még akkor is – sőt, főleg azért –, ha itt mindent a sofőr csinál. Ennek az élménynek a töredékét se kapjuk meg egy modern autóban.
A fényezésen akadnak karcok szép számmal, a krómokat több helyen megcsípte már az oxidáció, és a rohanó lovat formázó embléma is kicsit ferde. Személy szerint ennél nem tudok jobbat elképzelni: ez így hibátlanul korhű és végtelenül őszinte. Ez nem jelenti azt, hogy műszaki szempontból bármi bele lehetne kötni: rozsda és hiányosság nincs, illetve minden alkatrész, ami menthetetlenül elfáradt, cserélve lett, a legtöbb esetben eredetire. Az alkatrészeket ma már nem olyan egyszerű beszerezni, mint egy modern autóhoz, de mivel a Mustang népszerű veterán, a legtöbb alkatrész könnyen elérhető. A költségek is általában emészthetőek, de akadnak combosabb tételek: például ezért a szép, eredeti felniszettért félmilliót kellett fizetni, és egy karburátorért is többszázezret kérnek.
A beltér is legalább olyan menő, mint a külső: a szimmetrikus műszerfal, a régi formák, a krómok és a fekete bőrök összhangja fenomenális. Hihetetlen, hogy egy ilyen öreg autóban mennyire finomak az illatok, mennyire más bármihez hozzáérni, itt minden olyan anyagból van, aminek látszik. Gyönyörűek a míves kapcsolók, a szépen kidolgozott dekorbetétek, csodás a vékony karimájú kormány. Nem nehéz elveszni a részletekben. Ahogy dumáltunk a belsejéről, azt is megbeszéltük, hogy a biztonság mennyire nem létező fogalom volt akkor. Ha baleset van, itt minden elem a vezető a vezető életére tör: a Mustang belseje tele van olyan alkatrészekkel, amik felnyársalnak, megsebeznek, nyomot hagynak.
Ahogy a beltér elemei miatt szúrósan néznének az Euro NCAP szakemberei, úgy a motorértben lévő, 4,7 literes motor se felelne meg az Euro 6 normának. De mennyire jó, hogy nem felel meg! Ahogy a nagy, karburátoros V8 rotyogása átér a két üres kipufogócsövön, és ahogy mellette állva a mellkasunkban érezzük a dübörgését, ahhoz hasonlót ma már semmi nem tud. A 225 lóerő nem tűnik soknak, a fékek se olyan harapósak és a futómű se olyan penge, mint egy modern, de a hangulata utánozhatatlan. Nem sok autót tudnék mondani, amivel szívesebben mennék el egy hétvégi krúzolásra.
Csak letekerjük a fémkeretes ablakokat, elhelyezkedünk az alacsony támlájú, puha bőrfotelekben, bedurrantjuk az ércesen morgó V8-ast, egyesbe toljuk a manuális váltót és meglódítjuk a Mustangot. Az utastérben a finom, ropogós tavaszi levegő keveredik az öreg alkatrészek összetéveszthetetlen illatával. A bal kar az ablakkereten pihen, a V8 közelről hallatszik, zenére semmi szükség. Bárki bármit mond, ennél kevés királyabb dolog létezik a világon.
