Megnéztük: Opel GT-k, 1. rész: a Challenger és a Röhrl-féle kocsik

„Challenger, gyorsíts!” – ez volt az utolsó üzenet, amit a CAPCOM (= ő a capsule communicator, aki egyszemélyben a kapcsolatot tartotta az űrbe tartó, vagy ott lévő űrsiklóval) Richard O. Covey kiadott a tragédia előtti másodpercekben a Challenger űrsiklónak. A felszólítást a NASA legtöbbször bevetett űrsiklóját parancsnokoló Francis R. “Dick” Scobee egy “Vettem, gyorsítunk”-kal nyugtázott. 

Több üzenetváltás Houston és az űrsikló között nem zajlott, a hajtóművek 104%-on üzemeltek, az űrrepülőgép pedig több mint kétezer kilométer per órás sebességgel, maximális teljesítményét bevetve száguldott célja felé, hogy elérje a világűrt. Ami ezután, az indulás utáni 73-ik másodpercben, olyan 14 kilométer magasan történt, az ma már történelem – az addigra több mint 41 millió kilométert repült, a Földet közel ezerszer megkerülő űrrepülő elvesztése az űrrepülésben mindent megváltoztatott.

Az egész világ döbbenten figyelte az eseményeket azon az 1986. január 28-ai napon, amikoris hét asztronautát és a velük száguldó egyik legcsodálatosabb s addig készített legösszetettebb mozgó tárgyat elveszített a NASA. A világ nagy része – de az amerikaiak többsége biztosan – élő egyenes adásban volt szemtanúja az űrrepülés egyik legnagyobb addigi katasztrófájának. Az általános iskolában is, ahova annakidején jártam, mindenki erről beszélt, bár a Vasfüggönyön túlra csak hírfoszlányok jutottak el.

Sokként érte az emberiséget a katasztrófa, talán ez volt az első ilyen, amit élő adásban közvetítettek, sok diák életében ekkor találkozott először a halállal. A NASA célja az volt akkor, hogy az űrrepülést lehozza a köznapi emberek által is elérhető közelségbe, így indokolva mire költik az adófizetők dollármillióit. A hatalmas médiavisszhang annak volt köszönhető, hogy az űrsikló fedélzeten először utazott civil – egy tanárnő.

Nevét sosem feledem, ő volt S. Christa McAuliffe. A Concord városában tanító, kétgyermekes McAuliffe azért kapott kiképzést s szállt fel az űrrepülőgépre, hogy onnan tartson diákok ezreinek tanórát – akár a mi tanárnőnk is lehetett volna... A „Tanár az űrben” programot maga Ronald Reagan jelentette be, Christát 12 ezer jelentkező közül választották ki. Miért mesélem el mindezt egy autós lapban? Egyszerű az oka. Az egész világot foglalkoztató katasztrófa megoldásban fontos szerepet játszott egy autó. Mégpedig egy Opel GT.

Az okokat vizsgáló bizottságban helyet kapott Dr. Richard Feynman (1918-1988) Nobel-díjas fizikus s Donald Kutyna tábornok is. Szerintem ki lehet jelenteni, hogy ők oldották meg a problémát, találták meg az okot, miért robban(hato)t fel az űrsikló. A Netflixen van egy minisorozat erről, érdemes megnézni, én is többször végigizgultam, nagyon alaposan s méltó módon mutatja be a történetet, illetve azt a kort, amelyben az űrsiklók megtestesítették a “nem ismerünk lehetetlent”.

Ahogy az egyik szereplő említi is, utalván arra, hogy azt sugallták, annyira biztonságos már az űrrepülés, mintha buszra szállnál. Hát, nagyon nem volt az, inkább addig a NASA-nak írdatlan szerencséje volt a missziók során... Szóval, a történet elmeséli, hogy Kutyna rájött, az Opel GT-jének O-gyűrűje hidegben ugyanúgy szivárog, ahogy a Challenger gyorsítórakétájáé is. A jelenség az, hogy hidegben nem tömörít kellően, nem elég rugalmas, s nem is viseli jól a hirtelen hőmérsékletváltozásokat. Azon az ominózus reggelen pedig csupán 3 fok volt Cape Canevaralban: jég borította az űrsiklót és a kilövőállványt is, éjjel fagyott.

A jobb gyorsítórakéta O-gyűrűje pedig nem bírta elviselni a kilövés utáni hirtelen hőhatás változást, nem tudott a melegben annyit tágulni, hogy továbbra is jól/kellő mértékben tömítsen – innen indult el a katasztrófa, amely lángba borította az egész szerkezetet. Miután ezt az O-gyűrűs kísérletet a Nobel-díjas fizikus prezentálta a TV-ben, két napig mindenki a pofonegyszerű és érthető magyarázatról beszélt az USA-ban. Nagyon megkapó, amikor a filmben ecsetelik, hogy nagyon nem volt mindegy, hogy ki mesélte ezt el, kancsóval és jéggel, vízbe téve a gyűrűt. Ugyanis ha egy laikus szájából hallották volna a történetet, leseperték volna, mondván, a bizottság komoly dolgokkal foglalkozik. De egy Nobel-díjas fizikus szájából mindez teljesen hitelesen és meggyőzően hangzott.

A történet dióhéjban ennyi. Adódik a kérdés, miért pont Opel GT-t használt a tábornok? A történet onnan kezdődhetett, hogy a NASA és a General Motors között az 1960-as és 1970-es években intenzívebb kapcsolat alakult ki, az Apollo programban szereplő asztronautáknak a GM Chevrolet Corvette-ket biztosított szolgálati járműként – az Apollo 12 programban részt vevő űrhajósoknak például három Corvette-t adtak, amiket 390 lóerős 427 Turbo-Jet V8-as hajtott. Meg ugye tudjuk, hogy az Apollo-Holdjárót (= Lunar Roving Vehicle, röviden: LRV) is a GM-nél dolgozó magyar származású Pavlics Ferenc (1928-2024) tervezte.

A Corvette a korban – s talán ma is még – a macsóság egyik szimbóluma, a korszakhoz pedig hozzá tartozott, hogy a pilóták gyors sportkocsikat hajtottak. Így érezhetett Donald Kutyna tábornok is, de ő beérte annak kistestvérrel, a német deriválttal, az Opel GT-vel. Ez a Corvette-féle kólásüveg forma nagy sikert aratott, ezt másolta az Erhard Schnell (1927-2020) által formatervezett Opel GT is.

2016-ban Walter Röhrl meglátogatta barátját a születésnapján a hesseni Treburben. Herbert Fabian mentette meg Röhrl második világbajnoki címét 1982-ben, amikor az Opel főszerelője az éjszaka folyamán az Elefántcsontpart ralin új hátsó tengelyt szerelt fel az Ascona 400-ba, amivel Röhrl és navigátora, Christian Geistdörfer megnyerték a ralit és ezzel a világbajnokságot is.

Szóval Fabian mutatott neki egy kiváló állapotú ezüst GT-t, és elmondta Walternek, hogy tíz éven keresztül restaurálta a kupét, de már kényelmetlen neki, nehéz bemásznia a keskeny sportautóba. „Akkor kérlek, add el nekem” – válaszolta spontán a kétszeres rali-világbajnok. „Három oka van annak, hogy miért akartam a GT-t – magyarázza Röhrl. Az első, hogy fiatalkoromban mindenki erről az autóról álmodott, köztük én is. Aztán az autó az Opelnél eltöltött időkre és sikerekre, valamint a Herbert Fabiannal való barátságomra is emlékeztet.” A Grand Tour során Walter Röhrl először találkozott a GT egyedi formáját adó művésszel, Erhard Schnellel is.

A tervező még 91 évesen is nagy rajongója alkotásának: „A reakciók 1968-ban óriásiak voltak, de ma úgy érzem, hogy a GT-t még jobban szeretik” – mondta ő. A paddockban Röhrlnek támadt egy ötlete: megkérte Schnell-t, hogy írja alá a GT-jét az egyik elforduló, legendássá vált fényszóróján. Elmondása szerint ez volt az első alkalom, hogy az aláírásosztogató Röhrl kért autogramot valakitől.

Térjünk vissza Kutynához és az ő GT-ihez, mert mint kiderül, három is volt neki! Itt kapcsolódott be a történetbe az Opel kommunikációs igazgatója – Harald Hamprecht –, s az Opel Classicnál dolgozó Jens Cooper, akik könyvet terveztek írni a legendás típusról.

A könyvben a GT története mellett formatervezőjével – Erhard Schnellel (1927-2020) – is készült interjú. Egy mondatát vágnám még be ide, amely szerint „karakteres nemes, esztétikus és harmonikus volt. Első-hátsó domborulata az akkori Corvette-re hasonlított “, emlékezett vissza ebben alkotására Schnell. Érdekes, hogy ennek ellenére nem ez volt a kedvenc kocsija, hanem a Calibra, mert ahogy mondja, „ahhoz teljesen szabad kezet kaptam.” Szóval a könyvben szinte mindegyik különleges változatát is bemutatják a szerzők, számtalan, még korábban nem publikált archív felvétel is helyet kapott a 2,6 (!) kilogrammot nyomó keményfedeles kiadványban, amely „GT Love” címen jelent meg.

Az amerikai GT rajongókról Jens tervezett írni, illetve szeretett volna pár ottani kocsit s azok tulajdonosait is bemutatni – a legendás sportkupé a világ minden tájára eljutott. A legyártott 103.463 GT több mint 70 százalékát az USA-ban helyezték forgalomba, ahol a GT-nek még ma is nagy rajongói közössége van. Szóval ezt tudta Jens is, s ismerte a Challenger történetet is, amiről tervezte, hogy mindenképp beleírja a könyvbe.

A pletyka kivizsgálására Cooper e-mailt küldött a nyugalmazott négycsillagos tábornoknak, de egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ő válaszol neki. De nem sokkal később megérkezett a válasz s a több mint nyolcvan éves férfi azonnal nyitott volt a németországi kutató felé. Újabb három e-mail és egy első telefonhívás következett – majd Jens Cooper megdöbbent: az 1933-as születésű Donald J. Kutyna meghívta Colorado Springs-i otthonába.

Mondanom sem kell, az Opel hagyományőrzője elfogadta a meghívást. Már csak azért is, mert ő maga is a légierő egykori pilótájának fia; Kutyna egy ideig apja felettese volt. S a nyugdíjas négycsillagos tábornok Donald J. Kutyna egy élő amerikai legenda. Számos kitüntetéssel rendelkező, tanult űrkutató is, 120 bevetésen volt pilóta a vietnami háború alatt, F-105-ös vadászbombázója pedig, amelyet ősei miatt "lengyel vitorlázógépnek" nevezett és amely hivatalosan a "Thunderchief" utótagot viseli, ma a krakkói repülési múzeumban látható. A történetét taglaló, az Opel által kiadott közlemény szerint életében 25 különböző típusú vadászrepülőgéppel összesen 4500 órányi repülést teljesített.

Később számos katonai vezető beosztással bízták meg, legutóbb az Észak-Amerikai Légi és Űrvédelmi Parancsnokság (NORAD) és az Amerikai Űrparancsnokság főparancsnoka volt. Kutyna egyébként remek úszó és síelő is. Az a figura, aki akár modellként is szolgálhatott a '80-as évek kasszasikeréhez, a Top Gun forgatókönyvírói számára a főszereplő Tom Cruise szerepéhez.

Jens felejthetetlen hetet élt át 2017-ben a tábornokkal, nála is lakott. Előkerültek fényképek, egyiken Margaret Thatcherrel, a másikon Ronald Reagannal, a harmadikon George Bush-al fotózkodott, vagy Colin Powellel, Neil Armstronggal pózolt. Minden nap túráztak a GT-kel, áthajtottak nemzeti parkokon – beleértve a „Garden of God” -ot, az egykori indián területet. A kocsi regisztrálva volt a Peterson Space Force Base állományába, „Így amikor behajtottunk a bázisra, tisztelegtek a tábornoknak – meséli Jens.

Lenyűgöző személyiséggel ismerkedtem meg, hosszú beszélgetéseket folytattunk, amelyek rendkívüli karrierje körül forogtak, de sokat foglalkoztak az autókkal is. A tábornok szenvedélyes szerelőnek bizonyult, aki sok időt töltött roncstelepeken is. Nyilván megkérdeztem tőle, hogy miért lett Opel GT-rajongó? Elmesélte, hogy az első GT-jét tábornokként vásárolta. Persze voltak gyorsabb sportautók, de nem érdekelték. Lenyűgözte a GT formája. Ráadásul a fogyasztása is kedvezőbb volt azokénál. Számára a GT egy fun car.

Az évek során összesen hármat vásárolt belőlük. Ahogy mesélte, sok nagyszerű embert ismert meg általa – köztük gyönyörű nőket is – árulta el, majd feleségére, Lucyra kacsintott, akivel több mint hatvan éve házasok voltak ekkor már.”

Coopert nagyon foglalkoztatta a történet, s szerette volna Kutyna szájából hallani, hogyan is adott a tábornok Opel GT-je döntő támpontot a Challenger-baleset kivizsgálásához. „Volt köze hozzá? Kérdeztem. Ő bólintott.” Majd folytatta: „...a GT-n dolgoztam a garázsomban, amikor meglátogatott a fizikai Nobel-díjas Richard Feynman, aki szintén a vizsgálóbizottságunk tagja volt. Az általam leszerelt karburátornak O-alakú gumigyűrűi voltak, amelyek hasonlóak a Challenger üzemanyagkamrájának tömítésére. És elkezdtünk gondolkodni azon, hogy a különböző hőmérsékletek hogyan befolyásolhatják a gumi rugalmasságát” – mesélte a tábornok. Ezt egyébként azóta a Netflix sorozatában is elmondta.

Feynman azután különféle kísérletekben kibővítette ezeket az eredményeket, és megállapította, hogy a baleset napján olyan hideg volt, hogy az egyes tömítőgyűrűk összehúzódtak, és nem tömítettek megfelelően. Emiatt kifolyt az üzemanyag és meggyulladt – s elkezdődött a katasztrófa.

Látogatása végén a tábornok nagy meglepetést tartogatott a német vendégnek, új barátjának három GT-je közül kettőt eladásra kínált. Köztük azt is, amelyik a döntő támpontot szolgáltatta, s ő maga a „tábornok GT-nek” nevezte. Jens Cooper egy pillanatig sem habozott, megvásárolta őket. A kocsik így kerültek Németországba, új tulajdonosához. Jens a híres GT-t kölcsön adta az Opel Classic gyűjteményének, ezért áll az Rüsselsheimben.