Mini Cooper S - 1981. vs. Mini Cooper SE - 2024.

Én vagyok az ükapád

Nehéz eldönteni, hogy most éppen haragudni kellene a BMW-re, amiért lufinak nézte, és jól felfújta a háromajtós Minit, vagy éppen hálásnak kellene lennünk, amiért megoldották, hogy akkor is élvezhessük majd ezt a közúti gokartot, amikor a belső égésű motoros autókat már csak a fanatikusok cserélgetik egymás között. Én az utóbbira szavazok, de mindegy is, itt a vevők döntenek, akik az ismert típushibákon túllépve generációkon át kitartottak az új Minik mellett. Csak tud valamit ez a kis hot hatch, amiért megérte ennyi kockázatot és áldozatot vállalni!

Elvis nemrég összehasonlította a villanyos Cooper SE-t egy 2007-es Cooper S-sel, akkor ez az 1981-es Cooper S replika éppen megújulóban volt, emiatt kimaradt a buliból. Én azért kíváncsi voltam, milyen érzés a friss Miniből átülni az ősmodellbe, és Simon Tamás, az apró veterán tulajdonosa is szerette volna tudni, hol tart ma a tudomány. A fotózáson ez a két Mini Cooper úgy állt egymás mellett, mint a távoli rokonok, akik érzik, hogy van valami közük egymáshoz, de még sosem találkoztak, ami miatt egy kicsit feszengenek, és kínosan is érzik magukat.

A Z generációs Mini hallott már az ükapjáról, de meglepte, hogy tényleg ennyire kicsi, és szinte már antiknak tűnik a sok krómmal meg a dupla karburátoros benzinmotorral. Neki viszont először nem is esett le, hogy hol van az új Mini, azt hitte, ez a nagy autó kitakarja, és amikor kiderült, hogy róla van szó, kicsit mosolygott is magában, hogy a mai fiatalok sosem fogják megtudni, mit jelent szerényen élni. Miközben kattogtattam a gépet, volt egy kis idejük megismerni egymást. A közös vonásaik megerősítették rokoni köteléküket, mégsem járnak majd össze.

Minket viszont semmi sem akadályoz meg abban, hogy egyformán szeressük mindkettőt, és ezekhez hasonló emberi érzelmekkel töltsük meg a lemezeiket, amikből egyéniségeket, valódi karaktereket formáztak a présgépek. Tamás Minije 43 éve fakasztja mosolyra, aki csak látja, és 31 éve teszi ezt Magyarországon, ahol az általános ismertsége ellenére nem kifejezetten elterjedt típus a veteránosok körében. A minis közösség persze lelkes és aktív, akinek álma egy ilyen cukiság, ne fogja vissza magát, vegye, vigye, biztosan nem marad egyedül a szíve választottjával.

Gyerekkori álom

Már csak azért sem kell aggódni, mert több klasszikus angol autóhoz, például az MG B-hez hasonlóan minden elképzelhető alkatrész elérhető hozzá. Akár egy új autót is össze lehet rakni, ugyanis komplett karosszériát is gyártanak, ráadásul jellemzően emberi áron mérik a hozzávalókat. Még csak Nagy-Britanniából sem kell rendelni, itthon is megkapni mindent. Hozzáértő szerelőt sem nehéz találni, többen is foglalkoznak Minivel, ettől függetlenül néha hosszabb ideig is várni kell egy-egy javításra. Ez persze nem érinti azokat, akik maguknak szerelnek.

Tamás valószínűleg akkor is belevágott volna, ha nem lenne ennyire kedvező a helyzet, már gyerekkora óta a kedvencei közé tartozott a Mini, sőt, mindent kedvel, ami hozzá kötődik, az angol történelmet, humort és magát a kor szellemét, amiben született. Egyetemistaként volt is egy 1978-as Minije, amire mindig jó szívvel emlékszik vissza. Az 1981-es évjáratú, optikailag 1971-es Cooper S-nek átépített 1,0 literes Austin Miniben az olasz Innocenti-féle, dupla karburátoros licenc motor gondoskodik a külsőhöz passzoló teljesítményről a maga 53 lóerejével.

Igényli a törődést

Ez a külső ezzel a motorral ideális kombináció volt Tamás számára, aki a hetvenes évekből származó, jellegzetes színbe is beleszeretett. Egy kicsit Roger Moore Bahama sárga Aston Martin DBS-ére emlékezteti a Minden lében két kanálból, amivel tudok azonosulni. Húsvét után vette meg, és egyből nekilátott a rendbetételének. Keveset használták, ami ártott neki, mert a szükséges törődést sem kapta meg. A motort érdemes volt kivenni, a motortartó bakok már csereérettek voltak, a lendkereket és a kuplungszerkezetet pedig szabályoztatni kellett.

Új a kuplungtárcsa, az első és a hátsó főtengely szimering, illetve mindkét oldali féltengely szimering, sőt, a kapcsolórúd szimering is. Szelephézagot állítottak, kipufogó- és szívósor, valamint szelepfedél tömítést cseréltek. Nem maradhattak a régiek a gumi fékcsövek, de a hátsó fékmunkahengerek és a féknyergek sem voltak bizalomgerjesztő állapotban. Ezeken kívül még több kisebb dolgot is cseréltek, jelenleg az ülések várnak új szivacsokra. Rozsda csak néhány pöttynyi van a karosszérián, ebben a formában már alkalmas a rendszeres vezetésre.

Kis autó, nagy élmény

A boldog tulajdonos szerint az autó azért van, hogy használják, ő amikor csak teheti, ezzel hozza haza az iskolából a gyerekeit, akik legszívesebben mindenhova a Minivel mennének. A terv minél több közös kaland, kilométer és persze mosolyok gyűjtése. Azt hiszem, ennél jobb eszközt erre a célra nem lehet találni! Már csak mellette állni is szívmelengető. Ahhoz képest, hogy az ötvenes években fejlesztették és minimálautónak szánták, minden megvan benne ahhoz, hogy rajongani lehessen érte, és ez akkor sem múlik el, amikor elfordítjuk a kulcsot.

Azt pontosan ott találjuk, ahol a mai utódjában, a műszerek alatt, ahol a többi retrós kapcsoló megfelelője is látható. A már emlegetett kicsi, de a 625 kilós tömeghez képest erős motorral várakozáson felül szedi a lábát, mindezt olyan élénk motorhanggal és persze a méreteinél fogva eredendően alacsony üléshelyzettel kombinálva, amihez szinte már kötelező volt hozzácsapni a kor mércéjével direkt irányíthatóságot. A 10 colos kerekek és a tömör gumikon rugózó karosszéria miatt azonnal egy puritán versenyautóban érezzük magunkat.

Felnőnek a gyerekek

Ahogy ezt megtapasztaltuk, azonnal megértjük, miért szerepelt olyan jól a Mini a raliban, és azt is, miért tartották jó ötletnek a BMW-nél, ha ezt a koncepciót a saját képükre és persze a kétezres évekre formálják. Tamás szimpatizál a retrós Mini vonallal is, a hibákkal persze tisztában van, de ő is úgy érzi, hogy nem véletlenül olyan kitartó az új generációk vevőköre. Az elektromos Cooper SE alapján még mindig úgy érzi, hogy a BMW hű maradt a Mini eredeti tulajdonságaihoz, pedig ez a negyedik változat már az első német Minit is bőven túlnőtte.

Összehasonlításunk legnagyobb meglepetése a két autó helykínálata. Ebben a versenyben a régit semmilyen modern technika nem tudja megverni, mert bármilyen szép feladat volt az alig több mint három méter hosszú kasztniban négy embert elhelyezni, még akkor is több helyük és lábterük marad a hátul ülőknek, mint a vaskos utódban, ahol még a gyerekek kedvéért is előrébb kellett húzni az első üléseket a kényelmes pozícióhoz képest! A világgal persze ügyesen tartja a lépést, az egyszerre szellemes és igényes belsőért is elismerés jár a BMW-nek.

Villany vagy benzin?

Lehet, hogy az SE már több mint 3,8 méter hosszú és egy bő tonnával nehezebb is, de egyik mai riválisa sem tud ennyire elbűvölő élményautóvá átlényegülni. Az első kerekeket hajtó villanymotor 218 lóerejét úgy szabadíthatjuk az útra, hogy nem is autóban, rendszámos űrsiklóban érezzük magunkat, aminek a kabinja tökéletesen körülvesz minket, és vele eggyé válva hasíthatjuk a levegőt. Ráadásul kevés autóhoz illik ennyire az elektromos hajtás. Nem is a Prince motorra utalok, egy Minivel nem akarsz messzire menni, csak vigyorogva célba érni a városban.

Innen nézve már nem is tűnik olyan nagy számnak Alec Issigonis zseniális megoldása a keresztbe fordított motorral és az alá beépített váltóval. A későbbi elsőkerekesek számára iránymutató konstrukciónak hibája volt a közös olajteknő, ami az eltérő viszkozitási igény miatt intenzívebb kopást okozhatott, de ezt megoldották a modern olajok, és abban is csak egyetérteni tudok Tamással, hogy a Minihez, mint minden törődést igénylő autóhoz egy nagy adag türelem és tisztelet szükséges. Ezek hiányában inkább az újat ajánlom, azt sem fogod megbánni!