Veteránmerci találkozó, Ornbau

Egy amúgy remekbe sikerült, németországi öreg-Mercedes klubtalálkozón megtapasztalhattam, hogy nem a nyár, sőt még csak nem is a déli vidékek váltják ki a hányó-vizelő-ordító effektust a németből, hanem maga a sátor puszta látványa. Történt ugyanis, hogy a (magyarországi) oldtimer klubunk mercedeses alsejtje még áprilisban elhatározta, hogy testületileg és konvojként behatol német területre az idei rendes össz-német állólámpás- és fecskefarkú-találkozóra június 2-3-án. A www.met.hu ezúttal sem tévedett az égi áldások viszonylatában, az előrejelzések szerint egy számjegyű fokok és két számjegyű szelek, valamint sok-sok égi nedvesség volt várható - bejött.

Két állólámpás Mercivel, egy 250-es benzines automatával és a saját 200-as dízelemmel indultunk útnak. A Nürnbergtől nyolcvan kilométerre délnyugatra fekvő Ornbau városkát - a találkozó színhelyét - 100-110 közötti tempóban, kevesebb mint tíz óra alatt értük el. Jó, ha ötven ház van a városban, ezért a Sporthallét megtaláltuk, s előtte, a füves focipályán, a kijelölt ingyenes táborhely egyik legjobb szegletében, a távoli jobb sarokban vertük fel sátrainkat.

Ekkor még sütött a nap, az autóink egymás mellett álltak, mi pedig a kora nyár balzsamos délutáni napfényében végignéztük, amint szebbnél-szebb állólámpások, régi nagy kupék, korai S osztályok és fecskefarkúak hada özönlötte el a terepet. Megdöbbenésünkre több kombi állólámpás is előkerült - az egyik csoport egyenesen Svédországból érkezett a piros verdával - pedig úgy tudtuk, hogy ilyen jellegű autót csak igen kis szériában készített néhány karosszériaépítő műhely. Persze fecske kombik is akadtak szép számban, sőt, egy teljesen eredeti, még a bele való hordággyal és a lócaszerű, zöld, műbőr ülésekkel szerelt mentő-állólámpás is felbukkant.

Ősi magyar szokás szerint szekértábort formáltunk a két állólámpásból a sarokban - a derékszögbe állított autók első lökhárítói egymásnak feszültek, a négyszög másik két oldalát a sátrak és a bozót alkotta - majd a hátsó lökhárítóktól köteleket feszítettünk ki a stratégiailag elhelyezett sátorcövekekig. Aztán visszabújtunk a sátrainkba és csak röhögtünk, ahogy az újabb próbálkozók először a motorházfedélen koppantak, majd a kocsikat megkerülve hasra estek a kötélben. Alig egy óra múlva már egyetlen újabb kísérletező kedvű alak sem akadt.

Ez hajnali kettő felé lehetett, ekkor már félig megfagytunk, ám a szomszéd társaság visszatért a sörözésből, tüzet gyújtott és beindította a Black Sabbath-ot tízezer wattal. A zenével nem lett volna semmi baj, de amikor negyven seggrészeg német próbálja angolul kiüvölteni a Paranoid refrénjét, attól a jó ízlés hátán égnek áll a szőr.

Egy közös szokás könnyűszerrel felismerhető valamennyi, külföldön nyaraló német csapatnál: gyomorban képzett, öblösre tágított, kvázi megafonként szolgáló torokkal képzik a hangokat a kilométerekre elhallatszó "Ja Franzi, ich liebe eine schöne Frau, aber ein Bier ist viel besser"-jellegű poénokhoz, amelyek egészen biztosan megkönnyítik a kemping többi lakója számára a német nyelv gyors és hatékony elsajátítását, bár az alvás élményéből tagadhatatlanul elvesznek egy keveset. Megértettem az üzenetet: ha nyaralás és kemping, az a németeknek seggrészegség és üvöltés - nekik is csak ki kell engedni magukból a felgyülemlett gőzt, hiszen otthon a pázsit szálankénti ápolásától, az autó kétnaponkénti alapos levakszolásától és a közlekedési szabályok milliméterekre való betartásától ők is nyilván frusztrálódnak egy kissé.

Reggel szakadó eső, nyolc fok, az utcára tárva-nyitva álló budiban egy gyűrött német támasztja a fejét a falnak a piszoár fölött, bal kezével próbálkozik, jobbjában sörösüveg. Zuhanyozni csak 9-től 11-ig lehet, mi magyarok már nyitásra odamegyünk, hátha elfogy a meleg víz. Aggodalomra semmi ok, jól kalkuláltak a kétórás nyitva tartással és az összesen három zuhannyal a szervezők, ugyanis az előző esti bagázsnak csak a töredéke jelenik meg tisztálkodni.

A tegnapi részegek közül egyik-másik felbukkan, most persze megszeppenve hallgat. A magyar csapat főnixként támad fel az éjszaka depressziójából és üvöltve tárgyalja, hogy az olasz kivitelű állólámpásnak meddig volt kerek oldalindexe, és mikortól jött a szögletes. Ezzel respektet szerzünk magunknak az erősen amortizált németek között, látszik, hogy nem értik, mitől bírjuk ilyen jól a tempót.

Rendes gyíkhús a reggeli, otthonról hozott, alig penészedő kiflivel. A faluban ébredező alkatrészbörze fogad, begyűjtünk néhány kincset - csillogóan hamvas hátsó bura a fecskére, jobb első ajtódíszléc a lelopott helyére az állólámpára, elgondolkodunk egy zsír új, gyári "Repa" biztonságiöv-garnitúrán, de ejtjük az ötletet, délre pedig megjön a magyar társaság harmadik Mercedese, egy szürke állólámpás 220 D.

A világ a vízözön és a jeges északi szél ellenére is rózsaszínűnek látszik, hiszen a faluban mindenütt öreg Mercedesek parkolnak, szinte már furcsának tűnik, amikor megpillantunk egy tojás Opel Corsát az egyik parkolóhelyen. Végignézzük a közel száz állólámpást és majd' ugyanennyi fecskét a felvonulási placcon.

Érdekes, hogy egyetlen tökéletes állólámpást sem találunk, még a megszólalásig új autókon is van egy-egy elcseszett részlet - az egyiken fekete ablaktörlők, a másiknál teliablakos, kettes széria ajtó van az egyes szériás autón, a harmadiknak nincs festés a dísztárcsáján, a negyediknek kemény, króm kürtgyűrűs volánja van, pedig már a vastag gumikormány korából származik a jármű. A fecskék azonban már igazi veteránautók, látszik rajtuk, hogy amelyiket megcsinálták, annál kínosan ügyeltek az eredetiségre, s ezek a kocsik szépek is.

A régi, 108-as szériájú S osztályokról és a fecske kupékról, kabriókról pedig kár is szólni, ezek újkorukban is méregdrága autók voltak, és soha nem buherálták őket úgy szanaszéjjel, mint az olcsóbb kis-Merciket - az az ötven-ötven példány, ami itt felvonult, tényleg múzeumba illik. A faluban még egy V8-as, 6,3 literes, 250 lóerős motorral szerelt 300 SEL 6.3-at is felfedezünk - ez a kocsi légrugós, motoros ablakos, klímás, automata, és újkorában megfutotta a százas sprintet 6,5 másodperc alatt - de az itt álló példányról is elhisszük, hogy ma is leüt egy Honda CRX-et negyed mérföldön.

Az alagsorban kávézó, melynek érdekessége a fecskefarkú csomagtartójából kialakított kanapé, a falat borító mindenféle korú és fajtájú Mercedesek dísztárcsái, valamint a kis üvegvitrinek, amelyekben a legritkább extrák és mercedeses kegytárgyak - például az opcionális állólámpás fordulatszámmérő, az egyik legritkább fecske-modell, valamint szőr új "300 SEL 6.3" feliratok kaptak helyet - csupa olyan dolgok tehát, amely Viagraként hat az átlagos öreg-Mercedes rajongó libidójára.

Itt helyezték el az eredeti présszerszámokkal készült nyers kombi-farrészt, egy nullkilométeres mentőautót, valamint a korai S-osztály egy szétszedett szerkezeti tanulmányát. Ezt a helyet jó német szóval "workshop"-nak hívja a tulaj, és aki akarja, az az ilyen találkozókon feliratkozhat a tréningre, melynek során mélyrehatóbban is megismerkedhet kedvenc autója feltámasztásának minden fortélyával. Kint a sörözőrészben egy újabb levágott fecske-Merci far, ezúttal kanapé nélkül, egy falra festett, ötvenes évekbeli Mercedes-próbapályáról készült fotó kétemeletnyi magasságú reprodukciója, egy negyvenéves Coca-Cola automata, valamint a fenti, lócás részen a falat tökéletesen beborító Mercedes ajtókárpit-gyűjtemény festi alá a csillagos hangulatot.

Délután barangolni indulunk a környező, kifejezetten öreg Mercedesek futtatására kitenyésztett, kanyargós, dimbes-dombos utakon, és amerre járunk, mindenhol konvojokban jönnek szembe a kirándulgató márkatársak. Éjjel persze újra jön a berúgós/üvöltözős program, de jól kidolgozott szekértáboros taktikánkkal, valamint egy üveg vodka segítségével átvészeljük az éjszakát. 

A hazautat már háromautós konvojban tesszük meg, Ausztriáig szigorúan kis utakon haladva, komótos 80-90-es sebességgel, a kötelező útmenti éttermezést sem kihagyva. Mindenki megnézi a három, vén magyar vasat, állólámpással viszont nem is eggyel találkozunk - villantásra villantással felelnek, s ezzel meg is bocsátjuk az éjszakai zavargásokat. Mégiscsak egy nyelvet beszélünk.