A brit autóipar tündöklése és bukása

	A nyolcvanas években a Jaguar történetének mélypontját élte át. Az XJ6 limuzint olyan gyalázatos minőségben gyártották, hogy ahhoz képest az akkori koreai autók szinte német precizitásként hatnak!!!

A Rover-től megszabadult a BMW, mert nem volt képes megreformálni a veszteséges autógyárat, a Ford több mint nyolc évtized után átalakítja dagenhami autógyártó-üzemét és inkább motorokat készít - ez csak az utolsó kettõ azon hírek sorából, amelyek arról tanúskodnak, hogy az angol autóipar nagykaliberű szereplői a XXI. század küszöbén, a globális világ keretein belül képtelenek életben maradni. Az angolok, bár tudatában vannak egyre siralmasabb helyzetüknek, mégis büszkén tekintenek a sikeresen működő kicsikre.

Amikor még minden rendben ment. MG TC a negyvenes évek végéről

A Morgan, a TVR, a Caterham, a Marcos, és a számtalan kis sport- és versenyautó-gyártó manufaktúra úgy tudott piacon maradni, hogy kis szériában, kézműves munkával állítanak elő különleges autókat - a kiváló háttériparnak köszönhetően elfogadható áron.
De lássuk csak, mi vezetett ahhoz, hogy az egykor messze földön híres autógyártó nagyhatalom lassan önmaga karikatúrájává váljék. Az eseményekhez be kell mutatni egy jellegzetes figurát. Ő az autós újságírók egyik rémalakja, a "bean counter", szó szerinti fordításban babszámláló.

A legnevesebb angol autógyárakat, így a Rolls-Royce-ot, a Jaguart, az Austint, a Morrist, az Austin-Healeyt, a Triumphot - és még hosszan sorolhatnánk - az automobil iránt lelkesedő emberek alapították. A szakértők szerint e cégek legtöbbjét a "babszámlálók", azaz a pénzügyi alapon gondolkodó, az autózás iránt különösképpen nem érdeklődő, hozzá nem értõ üzletemberek, bankárok, pénzügyesek szűklátókörű döntései tették tönkre. Persze az okok ennél valószínűleg jóval összetettebbek.

Hosszú lenne, ha végigkövetnénk az angol autóipar teljes történetét a felemelkedéstõl a teljes bukásig, de néhány érdekesebb momentumot érdemes kiragadni. A második világháború után sikerült mindent elrontani. A brit autóipar ekkor virágzott, a sportkocsik, mint a Jaguar XK120, az új Austin-Healey 100 vagy az MG TC hírnevet és megbecsülést hozott az angolok számára. A tömegtermelő cégek azonban, a népautókat gyártók, akikre hosszú távon számítani lehetett, nem álltak helyzetük magaslatán.

A Mini egyik furcsa változata a Riley Elf plusz csomagtartóval!!!

1952-ben az évtizedeken keresztül fej-fej mellett versenyző Austin-Morris páros összeolvadt, és megalapították a British Motor Corporationt. Az új cég egyik legerősebb terméke a Morris Minor családi autó volt, amelyet azonban közel két évtizeden keresztül csaknem változatlan formában gyártottak. Bár ez a típus volt az elsõ angol autó, amelybõl egymilliónál több készült, korszerűtlensége miatt kevesen bánkódtak utána, amikor 1971-ben leálltak gyártásával. (Remek ellenpélda a hasonlóan spártai Volkswagen bogár, amelybõl - talán a megfelelõ ütemben végrehajtott korszerűsítések nyomán - mégis kultuszautó lett.)

	A BMC az egykor virágzó Vanden Plas karosszériaépítő céget is bekebelezte és egy közönséges családi autó kidekorált változatát illette e névvel az ötvenes évek vége felé.

Az '50-es és '60-as évek úgy múltak el, hogy a kézműves-munkával készült angol sportkocsik egyre népszerűbbek lettek, a nagy gyárak pedig egyre inkább szembesültek az amerikai kihívással. A Vauxhall (melynek tulajdonosa a General Motors) és a Ford mellé 1964-ben a Chrysler is felsorakozott egy angol termelőbázissal, amely a BMC-t alaposan megijesztette. Ez vezetett ahhoz, hogy a BMC-ből és a Leyland teherautógyárból 1968-ban létrejött a BLMC (British Leyland Motor Corporation). No, ez volt az a formáció, amely sikeresen agyagba döngölte önmagát.

A Humber cég a második világháború előtt elegáns luxusautókat gyártott, az ötvenes évekre azonban önmaga paródiájává vált, és nem sokkal később be is szüntette az autógyártást

Hozzájuk tartozott a luxusautókat gyártó Jaguar is. Első látásra meglehetõsen impresszív modellskálával büszkélkedhetett a cég a csöpp Minitől (amely dacára annak, hogy ma milliók imádják, megérdemli a maga helyét a nagy bukások között) a Daimler luxuslimuzinokig. Nem igazán sikerült azonban a típusok számát lefaragni, a gyárak még mindig gazdaságtalanul termeltek, és túl sok embert foglalkoztattak.
Eközben Anglia másik büszkesége, a Ford helyi leányvállalata, amely már 1911 óta készített a szigetországban autókat, az európai rendszer része lett. Ez oda vezetett, hogy nemrég, mivel az amerikai óriás Európában túltermelési válságot él át, egyszerűen bezárta a veszteséges angol részleget, és autók helyett ezen túl kizárólag motorokat készítenek itt.

A BLMC az olajválság első szellőjétől összeomlott, a meglehetõsen siralmas állapotú maradékot pedig államosították. 1975-1977 között úgy nézett ki, itt a vég. Azonban egy új vezérigazgató, Michael Edwards kemény kézzel végrehajtott változtatásai, és az 1979-ben megkötött együttműködési szerződés a japán Hondával stabilizálta az angol autógyártó óriást.
A nyolcvanas években a BLMC-ből Rover csoport lett, és egymás után tűntek el a süllyesztõben a történelmi nevek, többek közt Morris, Austin, és Triumph néven sem készülnek már autók. Eközben a Jaguar kikerült a gigász fennhatósága alól, privatizálták, végül 1989-ben megvásárolta a Ford.

	Austin Allegro. Az autó, amelyről azt írták nemrég egy újságban: "annyira csúnya, hogy már emiatt is vannak annyian akik szeretik". Valóban virágzó Allegro klubok működnek több országban is.

A Rover csoport, amely maga mögött tudhatott végre egy-két egészen nagyívű bukást, mint az Austin Allegro, amely simán lemaradt a Ford Escort mögött, vagy a korábban megénekelt Triumph Stag, a '80-as évek végére úgy tűnt, végre kezd révbe érni a 200-as és a 400-as szériával. De ez sem jött össze. Végül a BMW vásárolta meg a haldokló óriást, de ők sem boldogultak vele.

Amilyen remekül reagáltak a britek a sportkocsik piacának kihívásaira, a tömegkategóriákban olyan képtelenek voltak megérezni, mit is igényelnek a vásárlók. Ehhez jött még a konzervatív "minek változtassunk azon, ami eddig is megfelelt" filozófia, az állandóan zúgolódó munkások, a kutatás és fejlesztés hiányosságai.
A mai helyzet több mint siralmas: a Lotus maláj kézben, a Rover ugyan visszakerült angol tulajdonba, de nem valószínű, hogy képes lesz megfelelni a globalizálódó világ kihívásainak, a Rolls-on és a Bentley-n a BMW és a Volkswagen osztozik. Az angolok elzárkózási politikája újabb vereséget szenvedett.