Passion and friendship
Eszembe ötlött, amikor a Boheme Run veterán-felvonuláson voltam annak idején, és interjút készítettem a szervezővel. Az ő jelszavuk, "szenvedély és barátság" valahogy sokkal hitelesebben hangzana itt a Lurdy mögött, a pöttöm autók körül beszélgető emberekre értve, mint a százmilliós "egy van a világon" autócsodák mögött ülő urak mottójaként. Később a rendőrség is meglátogatott bennünket, de láthatóan ők sem érezték különösebben veszélyesnek a gyűlést, így még az ilyen esetben szokásosnak mondható kötelező kérdések is elmaradtak. Szépen tovább gurultak.
Én a Hősök terét kihagytam, mert az életem múlt azon, hogy a 30 fokban és tűző napsütésben kissé melegnek számító, reggeli, átmeneti tudatzavarban felöltött, téli motoros dzsekimet át tudjam cserélni a nyárira. Hazamotoroztam inkább átöltözni. A csapattal legközelebb a Hungaroringen találkoztam, ahol számukra is váratlanul egy komplett veteránautós és -motoros találkozóba botlottunk.
Üzleti titok
Azt hiszem, a ringi bulit a Fóti Motoros Klub szervezte, de kétkerekűek mellett szép számmal láttunk autókat is. Beszélgettem az egyik Autobianchissel, azt hiszem, a társaság főszervezőjével. Kérdeztem, hogy mégis honnan lehet ehhez az autóhoz alkatrészt beszerezni. Válasza nem megdöbbentő módon az volt, hogy gyakorlatilag sehonnan, vagy használtan szerencsével. Ez nyilvánvalóan igen komoly szempont egy ilyen autónál. Boldogult Citroen CX-es korszakomban nekem is az volt a legnagyobb gondom, hogy minőségi alkatrészt egyre nehezebb volt beszerezni. Érdekes módon a DS-hez mindent kapni, viszonylag elfogadható áron, de a CX még nem jutott el ebbe a státuszba. Hasonló cipőben jár az Autobianchi is azzal a nehezítéssel, hogy kevesebb van belőle itthon.
Nem akarom kibeszélni a birtokomba jutott üzleti információt, de úgy tűnik, hazánkban sokan nem tudják milyen kincs van a birtokukban, és a kertben vagy a panelház parkolójában rohasztanak Autobianchikat. Ezekhez fillérekért hozzá lehet jutni, ami itthon leginkább a lelkesedőknek érték, de állítólag tőlünk nyugatabbra a piac már pénzben is kifejezi rajongását a kiskocsi iránt.
Beszélgetésünk alatt szóba került az Abarth-verzió is, amely – ha jól emlékszem – 1050 köbcentis és 70 lóerős. A 70 lóerőtől manapság már nem esik le az ember álla, de annak idején leesett, és mivel mindössze 650 kilogrammos, nyugodtan leeshet most is. Kérdeztem, hogy létezik-e itthon valami igazán elborult, turbós vagy ilyesmi Autobianchi. Egyelőre nem, de ez nem marad sokáig így – mondta beszélgetőpartnerem sokat sejtetően.
