Közelebb megyek. Kicsit kapkodva veszem a levegőt. Az autó kanárisárga. Ehhez képest még a mellette parkoló Ferrari 360 Modena is egyszerű utcai autó. A Carrera GT-t nézve az egész világ deszaturálódik körülötte. Körülbelül térdig ér, vékony, sárga inverz kindertojáshéja alatt űrhajó- és kémrepülőanyagból van minden.
Az autó eredetileg Le Mans-i versenyautónak készült, aztán vagy a szabályok megváltozása miatt, vagy Ferdinand Piëch Volkswagen-vezér kavarása miatt törölték a projektet (állítólag veszélyeztette volna a Le Mans-t azóta domináló Audi R8-at). Azért a prototípust bemutatták a 2000-es genfi autókiállításon, persze mindenki megőrült tőle, úgyhogy utcai autót csináltak belőle. Utcait, persze. A Carrera GT nem utcai autó: képeslap a jövőből, kibernetikus stuttgarti beintés Modena felé célozva.
A kocsi Munimé. Munim az ománi szultán környezetében mozgó Zawawi kereskedődinasztia gyermeke, úgy 30 lehet, könnyed kozmopolita ruhákban beszélget. Odamegyek hozzá.
"Ülj csak be, persze" - mondja.
A küszöb valahol a bokám környékén van, és kéttenyérnyi széles, a tető talán derékig ér, de inkább addig sem. Benyúlok a jobb lábammal, ormótlanul leülök, aztán a bal lábam fennakad a szénszál küszöbön. Átdobom a hátizsákot az utasülésbe, megfogom a bal lábam, megpróbálom áthúzni a küszöbön, közben rámaszatolok némi sivatagi port a valószínűleg német szűzlányok combjáról nyúzott bőrből készült ülésre, majd idegesen törölgetve megállapítom, hogy képtelen vagyok beleülni. A bal lábam fennakad a kormány oldalán, és ott is marad.
Kicsavarodva szétnézek. Nagyon szép itt bent. Öt centire ülhetek a földtől, a visszapillantóban a 600 lóerős V10-es motort borító hullámzó méhsejtes alumíniumfedél látszik, a váltógomb szénszál, a tükör szénszál, egyáltalán, minden szénszál. A pedálok nem, azok alumíniumból vannak. Kinézek. Egy tucat térddel nézek farkasszemet. "Nice car" - mondom Munimnak, aki csak nevet.
Kint a pályán közben az Atom és egy BMW M6 próbálják megverni egymást, végül az M6 megy egy olyan időt, amihez senki sem tud nyúlni. Leterelik az autókat a pályáról, jöhet a következő csoport, a Porschéké. Munim Carrera GT-je mellett itt van még egy pingpongasztalnyi spoileres és éktelenül hangos fekete 911 Turbo, egy nagyon szép GT3, egy Carrera 4S meg egy pár Boxster. Átszaladok a pálya másik oldalára, ahol az éppen köröző autók parkolnak le két menet között.
A fekete Turbo megy néhány dübörgő kört. Aztán Munim is felveszi a tűzálló maszkot és a sisakját, beleül a Carrera GT-be, és a startvonalhoz húz. Beletapos. Az autó alól mintha kihúznák a talajt, eltűnik az első kanyar mögött, a hangja egy légkalapács méretű fogfúró az égig nagyítva. Mindent betölt, aztán a pálya másik oldala egy kicsit elnyeli, aztán már fordul is vissza, és megint elönt mindent, magas, kristálytiszta, valószínűtlen erejű hang, mintha a Niagara-vízesésből próbálnék inni.
beszélgetünk?
Ez itt mellettem az automotív tökéletesség. Az aszfalton ülök, Munim mellém áll, a kocsi kerekén átlátszanak a 15 hüvelykes kerámia féktárcsák. Az ószövetségi prófétáknak lehettek ilyen látomásaik a sivatagban bolyongva. Ilyen autó nincs. Mégis, oda tudok menni hozzá, és rátenni a kezem a most már tűzforró alumínium motorháztetőre. Igaziból éget. A hangja is igazi. Mostantól csak jól értesülten mosolyogni fogok mindenkire, aki szerint a német autókban nincs szív. Normális emberek ilyen autót sohasem készítettek volna. Normális emberek egy német vállalatnál nem állnak fel, és nem mondják azt, hogy akkor most szeretnék újradefiniálni a szupersportautót.
Kezd besötétedni. A Porschék lejönnek a pályáról, aki eddig nem volt, azt mind beengedik, mert még nem szerelték fel az éjszakai világítást. A parkolóban sétálok, epifániát átélten, vigyorogva, aztán ránk borul az éjszaka.
Beszélgetek még egy kicsit Munimmal. "Teljesen gyári. Egy ilyen autóhoz nem lehet hozzányúlni - mondja. - Holnap este lesz egy nagy buli, nincs kedved eljönni?" Reggel megy a gépem, mondom. "Na, majd legközelebb." Majd legközelebb. Elbúcsúzunk. Leülök egy betonkerítésre.
Munim lassan végighajt a parkolón. Egy kicsit mindenki utánafordul. Végigkanyarog az autópálya felé vezető bekötőúton, már csak annyi látszik belőle a hirtelen sötétben, hogy valami nagyon lapos és széles autó távolodik. Kiér az autópályára, aztán metsző kék fénycsóvái se látszanak már. Eltűnik. Tompa csörömpölést hallok a mellkasomból, valahol bal oldalon, a bordák alatt. Felállok és elmegyek keresni egy üveg vizet.
Cirkálás
"Itt mindenki úgy vezet, mint az őrült" - mondja később Stas úgy 140-nél az autópályán, és elveszi a kezét a kormányról, hogy tudjon gesztikulálni. A hasnyálmirigyem csendben bukfencezik egyet. Stas egy orosz üzletember fia, a szomszédos emírségben, Sardzsában lakik. "Behozták tavalyelőtt vagy mikor az első három Carrera GT-t az országba, egy hónapon belül kettőt porrá törtek, ha jól emlékszem meg is halt mind a két sofőr. Persze mit vársz? Senki sem tud rendesen vezetni."
Megyünk ki a városból, bele a sivatagba. Négy sáv tükörsima aszfalt van alattunk, végig minden kivilágítva, a szélén Land Cruiserek állnak, disdasba öltözött férfiak ülnek a dűnéken, teát főznek. Időnként elmegy köztük egy Land Cruiser úgy nyolcvannal, dűneralizik, szórja a homokot.
"Mostanában bekeményítettek a zsaruk, régen itt folyton Skyline-ok és Suprák gyorsultak csütörtök esténként. Meg aztán annyira gyorshajtani sem szabad. Egyszer mentem Sardzsa és Dubai között az 55 kilométeres úton 200-as átlagsebességet úgy, hogy lelassítottam 140-re az ismert radaroknál. De ma már nem nagyon lehetne megcsinálni."
A következő pillanatban a lépem és a bal vesém diszkréten helyet cserél. Ránézek a Civic Type-R kilométerórájára. 220-szal megyünk, és gyorsulunk.
"Ezen a szakaszon nincs radar."
Ja, az más.
"Van itt egy körforgalom, oda szokták kivinni az emberek a Nissan Patrolokat, hogy kétkerekezzenek velük. Meg van valakinek egy Nissan pickupja, amiből driftautót csinált, errefelé szokott vele bohóckodni."
Kiérünk. Néhány srác rohangál a dűnéken quadokkal. Aztán kimennek az országútra, és két kerékre billentik őket. Oldalra, hátra, mindegy. Olyan 16 évesek.
"Hát, van amikor kijönnek az emberek a Patrolokkal, van amikor nem. Mostanában óvatosabb mindenki."
Visszaindulunk a városba a nátriumsárgán világító úton.
"Nem értem ezt az egészet. Gyorsan menni jó. Oké, egyszer valami elmebeteg leszorított az útról, és 120-nál kétszer megpördültem, és utána fél óráig mozdulni sem tudtam annyira remegett mindenem, de akkor is."
A szerelem sötét verem.
