Én: És hogy került haza az autó?
V: A tulaj elvitette Floridába, ott élt egy autókereskedő barátom, ő áthajózta nekem Amsterdamba, én meg Amsterdamból lábon hazahoztam. Kopó-fogyó alkatrészből mindenből új volt benne, egy dolog volt kirohadva: az akkumulátortálca. Abból újat kellett csináltatni.
Zs: Ez abból a szempontból egy szerencsétlen típus, hogy nem az van vele, mint a Pontiacoknál, vagy mit tudom én, a Mercury Cougarnál, hogy rendelek egy díszcsíkot, hátha van utángyártott: mert nincs. Hiába halászol az interneten, nem nagyon találsz hozzá semmit.
Én: De az előbb azt mondtad, minden van hozzá.
Zs: Ami nekem kell, minden van.
Én: Nem lesznek rajta csíkok?
Zs: Nem lesznek rajta csíkok.
V: Egyébként ezek a drága dolgok. A gumikéder, az ablaktömítés, a díszlécek. Tehát lehet ilyen kiteket kapni hozzá…
Zs: Hát, de azok milyen szarok…
V: Nem tudom, milyenek, mert én nem vettem.
Zs: Én sem, mert elkeserítettek, hogy milyen ócskák. Amit találtam, megvettem újonnan, az a műszerfalra a touchpad, maga a műszerfal nagy, habszivacsos műanyag része. Azt lehet kapni, százegynéhány dollár.
V: Ezeket Mexikóban nagyon sokáig gyártották. A vége felé már úgy nézett ki, mint a Dacia, műanyag lökhárítók elöl-hátul; talán Mexikóból lenne érdemes ablakot, meg ilyesmit szerezni.
Zs: Á, már megvan, ezért van két és fél kocsim. Nem volt ablak, nem volt egy csomó minden, meg a lakatosmunka olyan lett volna, hogy amit láttam, _
V: És milyenre akarod megcsinálni?
Zs: Stricimobil. Lapos, 20-as kerekek, púpos géptető, mert a kompresszor nem fog elférni. Sima lakkfekete, elöl bukólámpa.
Én: Lakkfekete? Abban mi a strici? Akkor már miért nem valami vadabb szín?
Zs: Nem akarok én lilát, meg szőrbélést. Egyszerűt, semmi sallang.
V: Hát, kíváncsian várjuk. Nagyon sokat fogsz szopni, nagyon sok pénzed rámegy_
Zs: Ami nekem kell, a lényeg megvan. Megvan a motor, a váltó_
V: És milyen az alja?
Zs: Makulátlan. Egyetlen egy luk van a csomagtérben.
V: És az alvázat nézted ott, ahol elmegy a hátsó híd felett?
Zs: Tökéletes! Porszáraz: Texasból jött a kocsi. Egy napszítta szar az egész, azért ilyen a műszerfala is. Írta is a csávó, hogy évekig állt, nem tudja, működik-e, aztán kiderült, hogy igazából a benzincső volt elnyomva a géptetőzsanérral. Itthon kinyomogattuk a benzincsövet, beindult, azóta megy. Új lengéscsillapítók vannak benne, ott a szerviz papírja az ajtón, hogy 2001-ben még használták az autót. De az alja meglepően jó állapotban van, alánéztem, nem kell lakatolni.
Én: És a felni?
Zs: Ott van, egymásra tornyozva, anyám lugasa mellett.
V: Van egy létrád? Kéne a fotózáshoz. Le kéne engedni az ablakokat_ tudod, milyen látványos, amikor az összes ablakot letekered?
Zs: Tudod, milyen látványos, amikor az összes ablakot gombnyomásra leengeded?
V: Amikor leengeded az összeset, tök huzatmentesen kabriózol vele. Csak nem tűz rád a nap.
Zs: Nézd, csomagtérnyitó szolenoid, tudod, a kényelmi extrák. Csomagtérnyitás gombnyomásra_ Apróságokból áll össze a napi használatra alkalmas jármű.
Én: Klíma?
Zs: Van, működik.
Én: Akkor mégiscsak full extrás.
Zs: Tempomat is van benne, itt a tempomat-motor, ez a bovden megy a gázpedálra. Full-full!
Én: A lámpát tényleg kidobod?
Zs: Igen, bukólámpa lesz. Csak annyi a különbség, hogy a 69-es évjáratnak csúcsos a gépteteje, nem tetszik, mert nagyon megszoktam ezt a lapos, egyenes géptetőt, és a 70-es bukólámpái idáig egyenesek, és enyhén csúcsos a rács. Na, az a csúcsos rács nem lesz, hanem egy egyenes grill, mintha maradna ez.
Én: De a fekete színt ellenzem.
Zs: Lehet az még bármi más. De a kiindulás a fekete. Elegáns. Nem is tudom, a koránál fogva ez a kocsi már olyan tiszteletreméltó. Nem akarok belőle valami vásárit csinálni.
Én: Szolid, elegáns striciautó?
Zs: Az. Szolidan. Aha.
V: Esetleg padlizsánlilában.
Zs: Az is jó szín egyébként! Csak az felborítja a kárpitosom hormonháztartását, mert most rá van készülve a feketére. Most honnan szerezzen hirtelen olyan lila bőrt?
Én: A lila fényezéshez illik a fekete bőr.
Zs: De akkor bele kell vinni valami lila alcantarát középen, vagy valamit, hogy a belvilágot színben kicsit összébb hozzuk a külsejével.
Véleményét elmondaná másoknak is? Tegye meg a publikáció blogposztján !
Nyilvánvaló, hogy Zsolti már egy fullextrás, tökéletesen futó, szívbe markolóan gargarizáló napkitörésnek látja a Galaxie-t, míg a kívülálló számára csak egy rozsdaboglya egy csomó dróttal. Hamarosan változik a helyzet.
Kandírozott Vényóc
Hát tessék, előtúrtam egy képet, ez volt az én Galaxie-m 2000. június 28-án, délután négykor, Papp Tibi világoskék Trabantja társaságában. Ez a kandírozott almavörös '67-es a típus talán legformásabb és legnépszerűbb darabja volt, 6391 cm3-es, 270 lóerős motorral, három férőhelyes első üléspaddal és lendületes, fastback hátsóval. Hátul az akkoriban egyeduralkodó laprugók helyett komfortos tekercsrugókon ringott, és a korabeli reklámok szerint csendesebb volt, mint egy Rolls-Royce.
A Galaxie név először 1959-ben tűnt fel a Ford árlistáin, és a modern vonalú, tágas nagykocsi – az amerikaiak fullsize-nak kategorizálták – gyorsan népszerűvé vált. 1962-ben eltűntek a fecskefarkak, 1965-ben pedig teljesen újratervezték az autót, az egymás fölé helyezett fényszórók a Pontiac-ek stílusát követték. 1967-ben jött a fastback, és az akkori Egyesült Államokról sokat elárul, hogy abban az évben másfélszer annyi kupét adtak el, mint limuzint. Persze a legkisebb motor is V8-as és 200 lóerős volt benne, de a vásárlók inkább a nagyobb, big blockokat rendelték.
A hétliteres csúcsváltozat 345 lóerős volt, ma egy ilyen autóért többször annyi pénzt adnak, mint egy azonos állapotú, kisebb motorosért. 1968-ra megint alaposan átszabták az autót, és az álló elrendezésű ikerlámpákat fekvőre cserélték.
A Galaxie név végül a hetvenes évek elején tűnt el a Ford prospektusokból, hogy aztán két évtized múlva, Galaxy írásmóddal egy hétüléses buszlimuzinon tűnjön fel újra.
Balázs Viktor
