Tartották botrányosnak, nevetségesnek, és aranyosnak, a szakma kinevette, majd gátlástalanul utánozta, a szerelők pedig rémálmaikban látták viszont. A Guruló Narancsosláda, közismertebb nevén a Mini legendát teremtett, és szinte még ma is időszerű. Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen kaliberű jármű biztos siker, ám a valóságban a Mini a nagy bukások egyik mintapéldája.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Egy autó sikere kétféleképpen mérhető: egyfelől
természetesen sikeresnek kell lennie a vásárlók körében. Másrészt
nem árt ha a gyártó úgy kalkulál, hogy a vételárból számára is
maradjon valami haszon. A British Motor Corporation vezetői
1959-ben nem így tettek, és ezzel jókora bajt zúdítottak a saját
fejükre.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A BMC 1953-ban alakult a Morris és az Austin
erőinek egyesítésével. Négy évvel később kezdődött a
törpeautók elleni harc, amikor megbízták Alec Issigonis-t, a
cég főtervezőjét egy új modell megalkotásával. A cél: a lehető
legkisebb helyen elhelyezni négy felnőttet, és csomagjaikat.
Issigonis forradalmi ötlettel valósította meg a célkitűzést: a
motort és a sebességváltót egy blokkba építette, és az egészet az
első kerekek közt keresztben helyezte el.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A kis, 850 köbcentis motor, és a
háromsebességes váltó
épp csak elfért a neki szánt gyűszűnyi helyen. A független,
gumirugózású felfüggesztés, és a 10"-es kerekek is ismeretlen
műszaki megoldásnak számítottak akkortájt. Az eredmény: egy
kisebbfajta limuzin helykínálata egy kisautóban. A helytakarékos
megoldások beváltak, olyannyira, hogy a legtöbb autó - és nem csak
a kicsik - ma már hasonló elrendezést követ.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Az 1959-es bemutató után a BMC két változatot
dobott piacra: bár a Mini Morris, és az Austin Se7en csupán
jelvényükben, és néhány apróságban tértek el, de mindkettőt önálló
reklámkampánnyal hirdették, önálló sajtóanyagokkal. Ez már
előrevetítette az áralakítást: a BMC ugyanis
nem a profitot tartotta szem előtt. Az újszerű felfüggesztés
megdrágította a gyártást, mégis sikerült 500 font alatt tartani az
árat. Az egyik vetélytárs, a Ford vett egy Minit, atomjaira szedte,
és megállapította, hogy a gyártó úgy 30 fontot veszít minden egyes
példányon.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A helyzetet tovább súlyosbította, hogy
Issigonis hamarosan
légrugózást tervezett a Minihez, ami nem csak szokatlan
volt, de tovább drágította a csöppség előállítását. A rákövetkező
években alig változott valami. 1969-re elkészült a kétmilliomodik
példány, ekkor Anglián kívül már Ausztráliában, Belgiumban és
Olaszországban is készültek Minik. Ennek ellenére pénzügyi téren
nem sok segítséget jelentett az autó: John Barber, az akkori
pénzügyi vezető morózusan jelentette ki: "hiába emeltük a Mini
árát, még mindig csak a pótalkatrészekkel tudtunk valami haszonra
szert tenni"
![]() |
|
![]() |
![]() |
Az egyik kritikus, - aki nemrég szintén
foglalkozott a Mini dicstelen pénzügyi karrierjével - szerint
Homer Simpson és Micimackó is csodát tehetett volna a
csöppséggel, ha megadják nekik az esélyt. A két briliáns agyú
karakter valószínűleg okosabb változtatásokat eszközölt volna, mint
amelyek megtörténtek. A Minibe rég elkelt volna egy ötödik
sebesség, normális méretű csomagtartóról nem is beszélve. A BMC
vezetői világhatalommá tehették volna a céget, ahogy a hasonlóan
keresett VW Bogár is naggyá tette gyártóit, ehelyett jókora lépést
tettek vele a csőd felé.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Mindezek ellenére tagadhatatlan, hogy az eredeti Mini, amelyből mostanság gördült le az utolsó példány, önmagában nem tehetett semmiről. Briliáns megoldásokkal teli városi autó volt, amelyet máig tisztelettel, szeretettel emlegetnek világszerte.
