41 év sikertelenség?

Egy autó sikere kétféleképpen mérhető: egyfelől természetesen sikeresnek kell lennie a vásárlók körében. Másrészt nem árt ha a gyártó úgy kalkulál, hogy a vételárból számára is maradjon valami haszon. A British Motor Corporation vezetői 1959-ben nem így tettek, és ezzel jókora bajt zúdítottak a saját fejükre.

A BMC 1953-ban alakult a Morris és az Austin erőinek egyesítésével. Négy évvel később kezdődött a törpeautók elleni harc, amikor megbízták Alec Issigonis-t, a cég főtervezőjét egy új modell megalkotásával. A cél: a lehető legkisebb helyen elhelyezni négy felnőttet, és csomagjaikat. Issigonis forradalmi ötlettel valósította meg a célkitűzést: a motort és a sebességváltót egy blokkba építette, és az egészet az első kerekek közt keresztben helyezte el.

A kis, 850 köbcentis motor, és a háromsebességes váltó épp csak elfért a neki szánt gyűszűnyi helyen. A független, gumirugózású felfüggesztés, és a 10"-es kerekek is ismeretlen műszaki megoldásnak számítottak akkortájt. Az eredmény: egy kisebbfajta limuzin helykínálata egy kisautóban. A helytakarékos megoldások beváltak, olyannyira, hogy a legtöbb autó - és nem csak a kicsik - ma már hasonló elrendezést követ.

Az 1959-es bemutató után a BMC két változatot dobott piacra: bár a Mini Morris, és az Austin Se7en csupán jelvényükben, és néhány apróságban tértek el, de mindkettőt önálló reklámkampánnyal hirdették, önálló sajtóanyagokkal. Ez már előrevetítette az áralakítást: a BMC ugyanis nem a profitot tartotta szem előtt. Az újszerű felfüggesztés megdrágította a gyártást, mégis sikerült 500 font alatt tartani az árat. Az egyik vetélytárs, a Ford vett egy Minit, atomjaira szedte, és megállapította, hogy a gyártó úgy 30 fontot veszít minden egyes példányon.

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy Issigonis hamarosan légrugózást tervezett a Minihez, ami nem csak szokatlan volt, de tovább drágította a csöppség előállítását. A rákövetkező években alig változott valami. 1969-re elkészült a kétmilliomodik példány, ekkor Anglián kívül már Ausztráliában, Belgiumban és Olaszországban is készültek Minik. Ennek ellenére pénzügyi téren nem sok segítséget jelentett az autó: John Barber, az akkori pénzügyi vezető morózusan jelentette ki: "hiába emeltük a Mini árát, még mindig csak a pótalkatrészekkel tudtunk valami haszonra szert tenni"

Az egyik kritikus, - aki nemrég szintén foglalkozott a Mini dicstelen pénzügyi karrierjével - szerint Homer Simpson és Micimackó is csodát tehetett volna a csöppséggel, ha megadják nekik az esélyt. A két briliáns agyú karakter valószínűleg okosabb változtatásokat eszközölt volna, mint amelyek megtörténtek. A Minibe rég elkelt volna egy ötödik sebesség, normális méretű csomagtartóról nem is beszélve. A BMC vezetői világhatalommá tehették volna a céget, ahogy a hasonlóan keresett VW Bogár is naggyá tette gyártóit, ehelyett jókora lépést tettek vele a csőd felé.

Mindezek ellenére tagadhatatlan, hogy az eredeti Mini, amelyből mostanság gördült le az utolsó példány, önmagában nem tehetett semmiről. Briliáns megoldásokkal teli városi autó volt, amelyet máig tisztelettel, szeretettel emlegetnek világszerte.