a páncélozott ZISZ-ből
De kukucs, ki ül ennek a krómmal agyondíszített fekete autónak a hátsó ülésén? Bizony ő az, Joszif Visszarionovics Dzsugasvili , a renitenseket Gulágra hajtó Sztálin. A Szovjetunió generalisszimuszának páncélozott ZISZ 115-ese különleges darab, melyet teljes titoktartásban gyártottak. Dobfékjei a megnövekedett tömeg miatt nagyobbak mint az alapjául szolgáló ZISZ 110-eséi, teljesítményét két karburátorral növelték és hátsó futóművét a ZISZ 151-es teherautóból vették át, kíváncsi vagyok, mennyire lehetett kényelmes. Annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy a ZISZ betűszó a Závod Imenyí Sztalina (Sztálin Autógyár) szavak összetétele, tehát a bajuszos diktátor kocsija a róla elnevezett autógyárban készült.
kétszáz lóerős, hatliteres V8-as mozgatta
A Kreml kollekció következő tagja egy fekete ZIL 111. Ritka autó ez is, évente 10-12 darabot építettek belőle, a párt vezető funkcionáriusainak. Barátságos arckifejezésű, kalapos bácsika kászálódik ki belőle, szürke öltönyben. Ő Nyikita Hruscsov , az SZKP főtitkára, aki 1956-ban ránkküldte a szovjet tankokat. Neki köszönhetjük a berlini falat és a Varsói Szerződést. Az ikerlámpás, V8-as ZIL-eket egyébként ugyanott gyártották, ahol a ZISZ-eket, csak Sztálin Autógyárról Lihacsov Autógyárra keresztelték át az üzemet. És mielőtt megkérdezik: Ivan Alekszejevics Lihacsov nem politikus volt, hanem a ZISZ gyár igazgatója 22 éven át.
A Lihacsov Autógyárban szerencsére nemcsak komor limuzinokat építettek, hanem néha sportkocsikon is kitombolhatták magukat a szigorúan ellenőrzött mérnökök. A kétüléses ZIL 112 S-be például az előbbi ZIL 111 limuzin hatalmas, V8-as blokkját feszítették bele. Önzáró difije volt, tárcsaféke és radiálgumija, állítólag 260-at ment, már ha volt hol. Egy angol magazin annak idején orosz Testarossának keresztelte el a kocsit, finoman utalva arra, hogy a szovjet autóiparnak ezúttal sem sikerült dizájnszempontjából eredetit alkotni.
Persze nem csak a szovjet kocsikért érdemes elmenni az Eizenstein utcába. Itt van Erich Honecker Mercedes terepjárója is, amiről Genosse Honecker eltávolíttatta a Mercedes jelvényeket és a nyugatnémet eredetre utaló feliratokat.
És itt van az a kompresszoros, V16-os Auto Union C versenyutó is, melyet Ferdinand Porsche tervezett és amellyel Hans Stuck 1939-ben megnyerte a La Turbie-ben rendezett versenyt. A kocsit a második világháború után einstandolták az oroszok, a ZIL autógyárba került, és kis híján bezúzták 1976-ban. Viktor Kulbergs, a lett veteránautó klub elnöke mentette meg a shreddertől és 1997-ben, Angliában restaurálták.
A tizenhat hengeres Auto Uniont az egész világ ismeri, de fogadjunk, hogy az 1961-ben készült Pionyír 2-ről még senki nem hallott. Pedig tervezője, Tihomirov mérnök 311,419 km/h-sebességi rekordot állított fel vele a ma már természetvédelmi területnek számító Baszkuncsak sóstó medrében. A Pionyír 2-t két, egyenként 68 lóerős gázturbina hajtotta, karosszériája alumíniumból, kerekei magnéziumból készültek.
Utoljára hagytam ezt a piros 1500-as Zsigulit, amit a korabeli extrák tesznek különlegessé. A sárga ködlámpák és az ablaktörlőre pattintható műanyag légterelők nálunk is divatosak voltak. De nézzék meg az első lökhárító sarkára szerelt, rugós járdaszegély-érzékelő csápot! Szent tolatóradar, azért tudtak ezek az oroszok!
