Seatok és némely egyebek

2003.06.03. 10:22
Kapcsolódó cikkek (1)
A kunmadarasi volt szovjet katonai repülőtéren találkozott jónéhány Index-autós fórumos Seat-tulajdonos, 1.8T-tulajdonos, más egyéb tulajdonos, valamint off-line érdeklődők akár Seatokkal, akár Seatok nélkül. A Pólus Center parkolójából hatan indultunk, a reptéren már 15 autó és egy nem akármilyen motor állhatott félkörbe a közös fotó elkészítéséhez - de még utána is csak jöttek és jöttek.

 
 

A kunmadarasi reptérig a székesfővárosból úgy jut el az ember, hogy Füzesabonynál letér az M3-ról, lekocog Tiszafüredig a 33-ason, itt letér Kunhegyes felé egy immár nevesincs úton, majd Kunmadaras után a sok drót- és betonkerítésnél gyanút fog, és megkérdezi a kapunál álló helyes, intelligens security service-t, jó helyen jár-e. Ha igen, már csak párezer méternyi hangárok közötti szlalomozás, egy kinnfelejtett Lenin-képpel való farkasszemnézés és két-három spoilerszaggató gödrön való átvergődés kell, hogy megtaláljuk a mintegy két és fél kilométer hosszú, 70 méter széles kifutót, amelyből a Seat Ibiza Topic egyik legaktívabb résztvevője, ZIB 1500 métert foglalt le a találkozó számára.

 
   
   

A Budapesttől mért 170 kilométer sajnos sok lelkes, de 340 kilométert azért főként anyagi okból nem szívesen leautózó topictársat fosztott meg a találkozón való részvételről - de hiába, közelebb egyszerűen nem lehetett alkalmas helyszínt találni. Így hát sok 1.8-as Turbo, GTI, vagy egyszerűen csak szép új Seat mellett kevés második generációs Ibiza, és mindössze egyetlen kocka-Ibiza jelent meg a találkozón. Jómagam sem 18 éves dízel csotrogányommal , hanem egy kölcsön-Astrával feltűnősködtem a Seatok között.

 
   
 

A kezdeti fotózgatás, egymással és egymás autóival való ismerkedés után a vállalkozó kedvű és bizonyítani vágyó tulajok párosával rajtolgatva 400 méteren tehették próbára a gyárból, vagy a tuningműhelyekből származó lóerőiket. Nagy kár, hogy előző héten kellett leadnom a 210 lovas Leon Cupra R-t, mert így csak nézőként figyelhettem a futamokat, de így legalább sikerült megkímélnem a Seat-gyár presztízsét: legerősebb sportautójuknak ugyanis esélye nem lett volna a BK-Sportsline jeles vezetői által felvonultatott vadállat, a turbósított, 280 lóerős VR6 Malacorrú Passat ellen.

 
   
   

Az egyetlen autó, amely legalább látszatra felvehette a versenyt a szörnnyel, Baliszoft topiclakó emelt turbónyomású 1.8T Ibizája volt (a képeken a citromsárga jószág), de szépen szerepelt Bali előző autója, a bordó 2.0 16V GTi, a maga 170 lóerőre becsült teljesítményével. Szintén látványosan, bár nagyon OFF-topic jelleggel fújta a kormot a chipcserével viccesre tuningolt Peugeot 206 HDI is, hiába, manapság a diesel-power már nem csak a Caterpillar munkagépeit jelenti.

 
   
 

Hogy a BK-Sportsline-nak is legyen mit nézni, egy Suzuki 1300 GSX-R Hayabusa is kilátogatott Kunmadarasra. ž pályákkal vert mindenkit, aki hajlandó volt poénból melléállni a vonalra és elsöpört előttünk olyan 320 körül a kifutón.

Mivel a Totalcar nagyon jólelkű és érzékeny médium, az 1.7-es kombi Astrával lehetőséget adtunk a győzelemre az 1.4-es Ibizáknak is. Velük örültünk nehezen megszerzett győzelmüknek - viszont a csomagtérben kényelmesen heverészni csak mi tudtunk.

 
   
   

A legutolsó általam felvett lista szerint láthattunk, hallhattunk és szagolhattunk tehát: - egy Hayabusát
- egy Passat 2.8 VR6 Turbót ritka szép morcosítással, 255 km/h végsebességgel,
- két Leon Sport R-t és egy összkerekes 1.8T-t,
- egy darab kocka-Ibizát 1.5-ös Porsche-motorral, elegáns és ügyes tuninggal,
- 1.4-es új és nem annyira új Ibiket, a miheztartás végett,
- 110 lovas TDI, illetve Cupra kivitelű kettővel ezelőtti Ibizát,
- Cupra R jelzésű előző generációs Ibizát,
- valamint Octavia TDI-t, 206-os HDI-t, A4 TDI-t, Astra 1.7 TD-t 8-) valamint két szénné tuningolt Swiftet a Mi Autónk-feeling jegyében.

 
   
 

Sajnos jóval a rendezvény vége előtt távoztunk, így lemaradtunk az izgalmas és látványos szlalomversenyről, melyről képek, mi több videók a Seat Ibiza-topicon hivatkozott weblapról letölthetők, használják őket egészséggel!

Köszönet a résztvevőknek, köszönet a kiskunmadarasi reptérnek és köszönet ZIB-nek és Baliszoft-nak, akik egy profin és biztonságosan megszervezett és megrendezett szombati programot kreáltak Seatosoknak és nemSeatosoknak.