Joao Vila do Konconzo egyesbe rántotta a váltót, és tövig nyomta a gázt: a startlámpa zöld fénye kigyulladt a Campo Grande versenypálya célegyenese fölött.
Pár perce még tolldíszes bikiniben szambázó lányok riszálták a kerek feneküket az izzó aszfalt fölött, brazil zászlókat lengetett a lelátókon a szintén szambába, rumbába és csacsacsába feledkező tömeg, fejhangon üvöltő szpíker hergelte a népet, helikopterek köröztek a pálya fölött. Ám a rajt első ezredmásodpercében Joao tudata beszűkült, a vérébe belerobbant az adrenalin, a VW versenykamion hörgő motorral, visító gumikkal rajtol el, körülötte hasonló masztadonok öldösték egymást, kitörési lehetőséget keresve.
Joao ordítva taposta a gázt, és villámgyorsan kapcsolgatott felfelé. Ezt élvezte legjobban, a startot, amikor az ezer lóerős gép megemelte az orrát, mintha felszállni készülő Boeing 737-es lenne, és a csoppolt ablakon át csak a vakítóan kék ég keskeny csíkja látszott. De Joao tudta, hogy mindjárt itt egy éles, 180 fokos jobbkanyar, ahol sokan el szoktak szállni. Visszakapcsolt kettőt, megcsúsztatta a truck farát, és driftelve nyomta magát keresztül a durva kanyaron, persze többen is megelőzték.
– Ne a közönségnek játssz, mert így nem lesz első hely, nem lesz este pezsgős medenceparty, és a groupie-kat is csak messziről lesheted – ordította a rádión át a csapatfőnök, és ő lenyúlt, hogy visszakapcsoljon, és kihúzassa a visszafordító utáni egyenesben a motort, amennyire csak lehet. Nyerni akart, nyernie kellett, hogy két nővel hálhasson, mert versenynapok után csak ez hoz megnyugovást.
– A versenyzők kemény élete, ó meu mae! Miért nem mentem inkább semmirekellő, léha újságírónak? – gondolta, és abban a pillanatban hatalmas villanást látott, hirtelen egy fehértéglás gyárfal rohant feléje. Reflexből elrántotta a kormányt jobbra, kicsapta a gép farát balra, nagy gázt adott, hogy kihozza a Dögöt a sodródásból, és elkerülje a becsapódást, majd határozott fékezéssel megállt, két centire egy narancssárga targoncától.
Tömeges karambol a Campo Grande pályán 2005-ben (videó)
Végignézett magán, és terepszínű rövidnadrágból kikandikáló, szőrös, pipaszár lábakat látott, a négypontos övből diszkréten kitüremkedő pocakot, enyhén remegő kezeket, a sportkormányt szorító elfehéredett ujjakat. Végtelen szomorúsággal konstatálta, hogy az esti buli elmarad, mert ő immár nem JoaoVila do Konconzo, a Fórmula Truck sztárpilótája, hanem valami magyar újságíró, Koncz János, vagy kicsoda.
Miután hirtelen belecsöppent a semmirekellő, léha Koncz János fejébe, gyorsan kiolvasta onnan az információkat. Egerben van, egy kis magyar városban, egy nagy vállalat, a ZF Hungária telephelyén. A cégnév ismerős volt, hiszen a ZF brazil szekciója szállítja a sebességváltókat a csapata versenykamionjaihoz, és szponzorként is támogatja a teamet. Aha!
Az ő három évvel ezelőtti, versenyzésben megfáradt truckja ezért került Magyarországra: dekorációként szolgál a bejáratnál, jelképezi a versenyszellemet, az innovációt, és főképpen állat jól mutat, mellette fényképezkedik minden hivatalos delegáció, és a komoly üzleti partnerek belekéredzkedve a fülkébe földöntúli mosollyal fogják a kormánykereket.
A vas komoly vonzerőt gyakorol minden jogosítvánnyal rendelkező és nem rendelkező férfiemberre, ezért a fejlesztőrészleg munkatársai előrelátóan visszafejlesztették kicsit a konstrukciót, hogy csak ők tudják beindítani. Mert kinek jó, ha valami igen bátor önként jelentkező váratlanul megjelenik a Döggel a barokk sétálóutcában, és sebességmámorban fetrengve rendezné le a gondosan ápolt ágyásokat, kergetné a babakocsis anyukákat, és végül óóóóóriási robajjal lelökné Dobó kapitányt a talapzatáról? Hát, a bátor önként jelentkezőn kívül senkinek.
Most pár próbakör erejéig életet leheltek a VW-be, el is meséltek pár adatot a gépről. A versenyváltozat alapjául egy Volkswagen Constellación teherautó szolgált, persze csak a formájuk hasonlít úgy-ahogy, mert az egész gép át van építve. A karosszériát kikönnyítették, amennyire csak lehet, kihajították a műszerfalat, a kárpitokat és minden egyebet, ami nélkülözhető, viszont masszív csövezést építettek a fülkébe, amire nagy szükség van egy esetleges karambolnál vagy borulásnál.
Már csak azért is, mert a karosszériaelemek egy része sem az eredeti. Az ajtók üvegszálas műanyagból készültek, az oldalüvegeket vászonhevederek helyettesítik, az autó elejében is több a lyuk, mint az anyag, hiszen sok levegő kell a motor és a fékek hűtésére. A fülke vágott, azaz jóval alacsonyabb a közúti változaténál, az egész autó le van ültetve, amennyire csak lehet, természetesen sportfutóművön gurul, a tengelytáv is rövidebb. A 8,3 literes turbódízel motort a mérnökök úgy megvadították, hogy a szériaautó teljesítményének háromszorosát tudja. Ha nyomunk egy kövér gázt, ezer (!) lóerő szabadul az aszfaltra, nincs kegyelem. A végsebesség kétszáz fölött van, de a versenyeken a biztonság kedvéért ezt 170 km/órára korlátozzák.
