Miközben Rákosi elvtárs a vas és acél országát igyekezett megvalósítani Magyarországon, a német ipart az amerikaiak próbálták a mezőgazdaság irányába terelni. Utóbbiból legalább érdekes eredmény született.
Os-Unimog, a legelsô széria egyik restaurált darabja |
Henry Morgenthau, Theodore Roosevelt titkára
még 1944-ben tett javaslatot arra, hogy a háború után Németországot
át kéne alakítani elsősorban agrárius állammá. A Mercedes-Benz
céget így sem lehetett zavarba hozni. Dacára annak, hogy minden
romokban hevert, a stuttgarti autógyár képes volt már 1945.
folyamán belekezdeni egy sokoldalú jármű kifejlesztésébe. Ehhez az
az apróság is hozzájárulhatott, hogy
a színfalak mögött ők már 1942-ben készültek egy
összkerékhajtású katonai automobil gyártására, de ezt a tervüket a
háború alakulása elsodorta.
Unimog vontatja párját. Egy, a sokoldalú 411-esek közül |
1946-ra el is készült az első prototípus. Ha
valaki osztályozni szerette volna: a jármű egy traktor és egy
teherautó közé illeszkedett, mint mutáns. Négyhengeres, 1.7 literes
benzinmotor hajtotta, a háború előtt gyártott és újra beindított
170V személyautóból. Albert Friedrich, aki korábban a Daimler-Benz
repülőgép-részlegének főmérnöke volt,
összkerékhajtású, remek terepjáró-képességekkel bíró,
tehervontatásra is alkalmas járművet álmodott meg és öntött
formába.
Már csak egy név és egy normális dízelmotor hiányzott. Ezeket a kérdéseket is sikerült gyorsan megoldani: az újdonságot UNIMOG-ra keresztelték, azaz UNIversal MOtor Gerät (Univerzális Motor Szerkezet) és a 170D-ből átemelték a 25 lóerős dízelmotort.
Magyarországon is használtak Unimog tűzoltóautókat |
A Mercedes gyárnak ekkor még nem volt
kapacitása, hogy a típust is sorozatban gyártsa. De az 1947-es
nyilvános bemutatón, amelyre egy frankfurti mezőgazdasági
kiállításon került sor, akkora sikert aratott, hogy sürgősen
kerestek megfelelő üzemet. A Boehringer Szerszámgépgyár
vállalkozott is a nehéz feladatra és 1948-1951 között Boehringer
UNIMOG néven készült az egyszerű szerkezetű
terepjáró-traktor-teherautó egyveleg.
Még a francia hadsereg is beállt a megrendelők közé.
Mégis ebben az évben ünneplik az UNIMOG 50. születésnapját. Ennek oka, hogy 1951-ben a Mercedes saját kézbe vette a gyártást és a mai napig Gaggenauban készíti az UNIMOG-kat. Hamarosan a Boehringer által alkalmazott ökörfejet felváltotta a háromágú csillag a járművek orrán.
1955-ben Nyugat-Németország visszanyerte önállóságát és a NATO tagja lett. A Bundeswehr nem sokkal később már ki is próbálhatott egy UNIMOG-t, vajon számukra is megfelelő lenne-e? Ekkor már kétféle típus is készült: a kisebb 411 és a nagyobb 404.
Viszont ilyen katonai jármű sohasem futott nálunk |
Ez utóbbi, amely UNIMOG-S néven is ismeretes, a
legismertebb Mog. Szerte a világon, így Magyarországon is
használták tűzoltóautónak, kukásautónak, köztisztasági járműnek és
még ezerféle célra. Motorját továbbra is a Mercedes egyik
személyautó-típusa adományozta, jelen esetben a 220-as. Viszont a
hathengeres, 82 lóerős motornak jóval nagyobb terhelést kellett
elbírnia az UNIMOG-ban. Nem csoda, hogy
teljes menetfelszerelésben hamar megszomjazott. Nem
hivatalos források szerint a hadi-UNIMOG akár 60 liter gázolajat is
megivott 100 kilométer megtétele során. Viszont ekkor már aknavetőt
és páncélzatot is cipelt. Nem véletlen, hogy a végsebességet is 1.5
km/h és 95 km/h között jelölték.
Persze az előnyökről sem szabad megfeledkezni: 46 fokos lejtőt is képes volt megmászni, első és hátsó difizárjával, 8-fokozatú váltójával (6 előre, 2 hátra) és 40 centiméteres föld fölötti magasságával már évtizedekkel a Hummer előtt megbirkózott bármilyen természeti akadállyal.
Modern Unimog, amelyet már Amerikában is árusítanak. |
Azután az UNIMOG-t is elérte az általános
autó-betegség:
elkezdett hízni. A hetvenes évek közepén bemutatott 424, 425
és 435-ös szériák árnyékában akár két-három ős-UNIMOG is elfért.
Hathengeres, 130 lóerős motor, 3.2 méteres tengelytáv - az idők
megváltoztak.
A jelenleg gyártott UNIMOG típusoknak összesen 33 sebességfokozatuk van (22 előre, 11 hátra), akár 360 méter/óra sebességgel is tudnak araszolni. Méretükből adódóan az időközben szintén a konszern részévé lett Freightliner teherautók egy részét is kiváltják az USA-ban.