Nem veszik el a magyar fiatal a világban. Ha már nagyon szorítja a cipő és unatkozik is, akkor összeüt a sufniban egy ilyen pöpec gépet és pénzt is keres vele. Persze ennyire azért nem könnyű.
Bence és Józsi nem tartozik a boldog aranyifjúság kötelékébe, ugyanolyan köznapi gondokkal küzdő srácok, mint a többiek. Szakmájukban boldogulni nehéz, a külföldi munkavállalás talán megoldás lehetett volna, elvégre el lehet innen menni, ki lett ez nyilatkoztatva annak idején, de ők maradtak és siránkozás helyett összedugták a fejüket.
Szimulátorozni mindketten szerettek, Bence - cukrász létére - konyított annyit a programozáshoz és az elektronikához, hogy hirtelen kipattant ötlete nyomán két - időközben a cégtől kilépett - barátjával egyetemben elkezdjék fejleszteni azt a mozgó szimulátor-platformot, amitől ma a megélhetését reméli.
Négy évig éjt nappallá téve reszelgettek és kísérleteztek a sufniban, különböző beszállítók tucatnyi alkatrészét próbálva - majd sokszor dobva - ki, mire úgy-ahogy összeállt a kész termék. Ekkor jött a képbe Józsi (aki egyébként szerszámkészítő) a mindentintéző, kapcsolattartó, aki meglátta a lehetőséget ebben és megalapította a sim-techs céget.
Innentől kezdve Bencével kettesben folytatták tovább és a sors fura fintora, hogy a cukrász szerel és programoz, a szerszámkészítő pedig ügyintéz és marketingel.
Ingjük-gatyájuk ráment, mire elkészült a rendes, nullszériás gép, elmondásuk szerint ma már 1,5-2 millió forintból is képesek kihozni, ehhez képest ez ennek a többszörösét emésztette fel, a költségek nagy részét az aktuátorok és azok szállítási költségei illetve több gyártó különböző típusainak beszerzése és kipróbálása adta. (A kínai még nem az igazi, a strapát a japán és az amerikai cuccok bírják leginkább.)
A hardver és szoftver között egy open-source, ám saját maguk által programozott és finomhangolt vezérlőrendszer dolgozik, ez mozgatja az aktuátorokat és az átalakított (fém fogaskerekek, áttételek, aktív hűtés, erősebb motor) force feedback kormányt is.
Lehet, nevetnek ezen vagy nem értik, mi kerül ilyen sokba, hiszen ilyet otthonasufnibanösszeütökvazeh', ami még akár igaz is lehet, sőt, minden bizonnyal meg lehet csinálni olcsóbban is, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezen gépek üzembiztonsága jóval magasabb kell, hogy legyen egy otthoni használatra alkalmas szimulátornál.
Hiszen vállalkozásuk lényege éppen az, hogy egy franchise-rendszer keretén belül különböző helyszíneken lehessen őket üzemeltetni, természetesen egy hálózatban, ha kell folyamatosan, magas igénybevétel mellett. Ez pedig bizony megdrágítja a dolgot.
Úgy tűnik, jó utat választottak, hiszen mára már mellettük áll egy tőkeerős, autósportban érdekelt partner, akinek segítségével a nullszériás példányt követi még hat másik, ez a mennyiség pedig elegendő lehet ahhoz, hogy elkezdjék álmuk megvalósítását.
Szeretnék, ha ezek a - mai oktatásban használatos eszközökhöz képest űrtechnikát - képviselő szimulátorok helyet kapnának a képzésben, az iskolákban, nem utolsó sorban pedig ha végre egy hivatalosan is sportágként elismert bajnokság alapjául szolgálhatnának.
Persze ma még korántsem lehetséges minden igényt kielégítően szimulálni a valós körülményeket, sőt, valószínűleg még sokáig lehetetlen lesz, abban azonban biztos vagyok, hogy ez a rendszer megtalálná a helyét nem csak a szórakozásban, hanem az oktatásban is.
Belevágtak, csinálják, mi pedig drukkolunk nekik. Végre valakik, akik nem csak panaszkodnak, hanem összedugják a fejüket és akarnak, tesznek.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?
Tegye meg a publikáció blogposztján!
