Nincs nagyobb ideg, mint amikor egy párezer forintos spórolás vagy nemtörődömség miatt szaladunk bele egy többszázezres szervizszámla pofonjába - a hűtőfagyálló klasszikus példája ennek. De hogy mérjük meg a fagyáspontját? Tegyük be a frigóba? Bízzunk az ötszáz forintos kémcsőben? Vegyünk otthonra refraktométert? Teszt.
Feri kissé hanyag, szétszórt autós. Nem vezet fogyasztástáblázatot, a kötelező szervizekre találomra esik be, általában a párezer kilométer késéssel. Ő az, aki az első havazásnál áll sorban a gumisnál órákon át. Amikor este fél füllel meghallotta a mínusz ötöt az időjárás-jelentésben, gondolta, most már mindegy. De éjjel egy gigantikus szétfagyott motorblokk repedésébe szorult be rémálmában, és másnap reggel a csipája már a felpattintott hűtősapkára esett. Hála az égnek, nem fagyott be a hűtőfolyadék.
Aki pedánsan szervizelteti autóját, annál nem téma a fagyálló. Ha javítani is kellett a hűtésrendszert, a gondos szaki nyáron is előírásszerűen bekevert hűtőfolyadékot töltött be, ahogy kell. De vannak Ferik, akik az elszivárgott löttyöt sima desztvízzel, ne adj' isten csapvízzel pótolták a nyáron, egy eldurrant hűtőcső cseréje után lusták voltak fagyálló után kajtatni. Nekik kezd el remegni a szájuk széle, amikor jönnek a fagyok, és a bizonytalanság egy idő után elviselhetetlen. Mérni kell.
Mi van, ha befagy?
A széthasadt motorblokk rémálma a valóságban szerencsére csak szélsőséges esetekben fordul elő. Persze van erre példa, ha a hűtőfolyadék nyomokban sem tartalmaz fagyállót, és tömbbé fagy a víz, de ez inkább csak a lámák riogatására szolgáló történet.
Ha már van egy kevés fagyálló a rendszerben, vagyis nem slaggal töltötték fel az üres hűtőt, jellemzően kásásan, szálkásan kristályosodik a folyadék, ami önmagában nem feltétlenül tesz kárt, sem a motorblokkban, sem a hűtésrendszer más elemeiben. Viszont pompás fagydugót tud létrehozni a keringési körben, ami túlmelegedést okozhat. Aki nem figyeli a hőmérőt, vagy nem veszi észre az ilyenkor rendszerint sztrájkoló fűtést, hamar megfőzheti a motorját a nagy hidegben.
Cseréljük le minden ősszel a hűtőfolyadékot? Ez kissé pazarlásnak tűnik, nem beszélve az ártalmatlanítás problémájáról, hiszen a leeresztett lötty nem teljesen veszélytelen hulladék, nem illik a lefolyóba önteni, szétlocsolni. Pár évente mondjuk nem árt a vérfrissítés, de ha egyszerűen meg szeretnénk győződni a fagyáspontról, hogy nyugodtan alhassunk, adja magát a műszeres mérés. De mivel?
Aki első pánikrohamában beront az autósboltba, és leveszi a polcról az első fagyálló ellenőrző feliratú üvegcsövecskét, könnyen úgy járhat, mint fiktív Ferink, aki az ablakmosó folyadékhoz kalibrált műszert vette meg. Mivel az ablakmosónál egészen más anyagokkal akadályozzák meg a fagyást, mint a hűtőfolyadékok esetében, kizárt, hogy ezzel a műszerrel értelmes eredményt kapjunk, de azért kipróbáltuk, mit mér.
Második tesztműszerünk elméletben alkalmas a hűtőfagyálló bevizsgálására, legalábbis úgy árulják. A fajsúlymérés elvén működik: egy kis felszippantott mintában lebeg a pecás úszó-szerű mérőtest, ugyanúgy, mint az ablakmosós kémcsőben. Minél mélyebbre süllyed, annál alacsonyabb hőmérsékleten fagy meg a vegyület - a pálca be is van skálázva, így nagyjából pontos értéket lehet leolvasni.
Tekintsünk el attól, hogy nincs magyar nyelvű kezelési útmutató hozzá, mit is várnánk egy ötszáz forint alatt kínált műszertől. Annyira nem bonyolult az eljárás, hogy józan paraszti ésszel ne lehessen kitalálni, hogy működik. Az viszont már aggasztóbb, hogy külön skála van a hideg és a meleg folyadékhoz: mi számít melegnek vagy hidegnek? Ebből már sejteni lehet, nem mindegy, hogy mínusz tíz vagy plusz öt fokon fokoljuk a fagyállót. Azon is elgondolkodunk egy pillanatra, hogy a különböző vegyületekhez, a piros, zöld, kék, sárga színű löttyökhöz ugyanúgy jó-e a készülék. De a puding próbája az evés.
Három autóból vettem mintát: Tibby öreg ötös BMW-jéből, egy Peugeot 508-asból, amely éppen itt volt teszten, és webszerkesztőnk, Tom Micrájából. Ezzel a szerencsés trióval pont át is fogtuk a háromféle alapvető hűtésrendszer-felépítést, a klasszikus kiegyenlítőtartály nélküli, a főkörbe kötött tartályos, illetve a japán, hűtősapkán át ki-be szuszogó típust.
Mielőtt elkezdenénk szipkázni, még egy fontos tanács: bármilyen rendszerről is legyen szó, üzemmelegen sose tekerjük le a hűtősapkát. A rendszer ilyenkor nyomás alatt áll, csúnyán leforrázhatjuk magunkat. Legjobb, ha a biztonság kedvéért mindig egy ráborított ronggyal csavarjuk le óvatosan a fedelet, így ha tévedtünk, és a hűvösnek tűnő rendszerben mégis maradt egy kis nyomás, a rongy megvéd a kibuggyanó folyadéktól.
Tibby BMW-jéből rózsaszínű nedvet sikerült kiszívni. Az ablakmosós műszeren az elvárásoknak megfelelően el sem érte az osztásokat a folyadékszint, a hűtőfagyállós úszó viszont -9 fokon állt meg a meleg skálán. Máris dilemma előtt állunk: a kézmeleg hűtő már elég melegnek számít? Vagy le kéne forráznunk magunkat? Esetleg hajnalban, mínusz húszban kellene végeznünk a mérést, hogy biztosan a hideg skálát használhassuk? Kezd meginogni a bizalom, főleg, mivel Tibby mínusz tíz alatti hőmérsékletet regisztrált aznap reggeli indulásakor, és nem tapasztalt fagyásgyanús tüneteket.
A Peugeot-ból vizeletmintára gyanúsan hasonlító, sárgás folyadékot szippantottam, de még ezzel sem sikerült elérni a kék ablakmosó-fokoló ingerküszöbét. A fekete pumpás, elvileg hiteles kémcső reálisnak tűnő -29 fokot mutatott, csakhogy a meleg skálán, pedig az 508-as már teljesen lehűlt. Valami nem stimmel.
Tom Micrájánál már kicsit több szakértelemre volt szükség. Japán autóknál ugyanis rendszerint nem a fő hűtőkörbe kötik be a kiegyenlítő tartályt, hanem a hűtőn egy nyomásszelepes sapka engedi a folyadékot ki-be, ahogy melegszik és hűl a motor. A tartály ennél a rendszernél nincs nyomás alatt, csak amolyan tartalék szerepét tölti be, ezért ha nemrég töltöttek utána, vagy a motor sajátosságai, illetve az üzemi körülmények miatt ritkán nyit a sapka, nem feltétlenül ugyanolyan összetételű folyadék van benne, mint a hűtőben. Egyes típusoknál ráadásul könnyű összekeverni az ablakmosó tartállyal, úgyhogy az a biztos, ha itt is a hűtőből szipkázunk.
A hűtő fölé vastag alkoholos filccel felrajzolták a -40 fokot, de ki tudja, mikor. Bizony, itt a használhatónak tűnő műszer egészen pontosan -12-t jelzett, ami aggodalomra adhat okot, bár a sötétzöld folyadék elég sűrűnek tűnt. Úgyhogy megelégeltem a pöcsölést, és elgurultam a benzinkútra.
Házi használatra nem érdemes megvenni, de szinte minden jobban felszerelt kúton alap a refraktométeres fagyálló-fokoló. Ez a műszer nem a fajsúlyt méri, hanem a jóval pontosabb fénytöréses elven működik. Volt már, hogy ingyen távcsövezett nekem a kutas - a szerkesztőség közelében véletlenszerűen választott töltőállomáson kétszáz forintba került a mérés.
Pár csepp az üvegre, egy szakértő arccal távolba tekintés félig behunyt szemmel, és máris kiderül a tuti: a sűrű zöld folyadék megüti a skála tetejét, mínusz ötven fokig nem fagyna meg. Ami igazolja a sejtésünket, hogy a fajsúlymérős, kémcsöves műszer bóvli, kidobott pénz.
Vagyis: Feri, ne az autósboltba rohanj, inkább gurulj be a kútra, és egy csésze fekete áráért méresd meg a fagyállót. Jobban jársz.
Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!
