Nem irigylésre méltó a turbójavító helyzete, még ha pörög is a biznisz. Egy ránézésre egyszerű, mégis nagy szaktudást igénylő szerkezetet kap meg a szerelő olajos kezéből, hogy aztán több tízezres vagy százezres ráköltés után ismét a gondjaira bízza egy rövid fohásszal kísérve. Aki próbált már tetszőleges tanácsot adni egy átlagos autójavító szakembernek, tudja, nem lesz könnyű játszma.
Bár a Ferryker többnyire márkaszervizekkel, komolyabb műhelyekkel áll kapcsolatban, még így is annyira hiányzik a szakismeret a pult túlsó oldalán, hogy kénytelenek a honlapjuk nyitóoldalát a legalapvetőbb ismeretek szájba rágására pazarolni. Ezenkívül rikító piros cédulát mellékelnek minden átadott turbóhoz, és még így is sokszor előfordul, hogy néhány nap múlva visszatér az ügyfél – nem hálanyilvánítási céllal.
Hiába látja a turbós szakember legtöbbször a kézhezvétel utáni első percben, hogy nem önhibájából ment tönkre a feltöltő, nehéz meggyőzni a szerelőt, hogy először a külső okot kell megszüntetni, amitől szopóágra került a turbó, és csak aztán érdemes visszarakni a megjavított, felújított, új csigát. Még azt a rövid gondolkodással megérthető tanácsot is nehéz átadni, hogy a megmakkant turbófeltöltő leszerelése előtt kell lecserélni az olajat és a szűrőket a motoron, nem az új felszerelése után.
Jäckl Ferencnek, aki a turbójavító biznisz előtt autójavítással foglalkozott vagy húsz éven át, éppen ezért szívügye a tudás terjesztése. Örömmel tart előadásokat, ahová csak meghívják, sőt, idén ősszel házon belül szeretne kiscsoportos foglalkozásokat tartani. Lényegében a saját munkáját könnyíti meg ezzel, mivel ő kezeli a garanciális eseteket a cégnél, és abból az említett okok miatt van is bőven. Ha csak néhány szerelési hibát, információhiány miatti fölösleges tönkremenetelt tud ezzel megelőzni, már megérte.
Na de csak feszíti az embert, mik a turbójavítás aranybányái, autós oldalról pedig mibe nem szabad beletenyerelni. Ferenc minden javítást dokumentál, egy pillanatnyi levegővétel után már sorolja is a zűrös motorokat. A Fiat 1,3-as Multijetje, a Peugeot 1,6-os HDi-je a két legjellemzőbb típus az utóbbi időszakból, de a Renault 1,9-es dCi-jénél is vannak bajok. Az Audi 1,8-as turbómotorjánál szintén jó eséllyel lehet tippelni a hibaforrásra, de bizonyos BMW-típusok sem mentesek a kórtól.
Menjünk csak végig szép sorban, hiszen ezek talán a legérdekesebb információk.
Az 1,3-as Multijet dízelt nem csak Fiatokba szerelik, az Opel Corsa és a Suzuki is kapott belőlük szép számmal. Nem mindenki szereti ezt a motort a harsány hangja miatt, de a tulajdonosa is garantáltan felbőszül, ha mínusz tíz-tizenkét fok alatti hőmérsékleten állítja le, majd indítja be másnap reggel. Ilyenkor ugyanis a páralecsapódás miatt jéggolyócskák képződnek a turbó előtti szívócsőben, amelyeket indítás után szépen beszippant a kompresszorkerék, és jó eséllyel csúnyán elgörbülnek a lapátjai. Későbbi modelleknél változtattak a konstrukción, de akinek korai autója van, mínusz tíz alatt és csillagban parkol, inkább hagyja állva az autót.
Az 1,6-os HDi sokkal kellemesebb orgánumú, közkedvelt motor, nem véletlenül szerelik Peugeot-kon kívül Citroënekbe és Fordokba is. Kár, hogy mind a 90, mind a 110 lóerős változatról kiderült, hogy 60 ezer környékén elkezdenek hullani a turbók. A 90 lóerősnél valódi konstrukciós hibáról beszélhetünk: a turbó kenését biztosító olajcső egy üreges olajáteresztő csavaron át kapja meg a kenőanyagot. A kis áteresztő csavarban van egy még kisebb szűrőcske, amely idővel megtelik kosszal és eltömődik. Ha turbófeltöltő nem kap kenőanyagot, az eltömődött szitaszűrő miatt törvényszerű, hogy tönkremegy. A csúcstartó 400 métert tudott elmenni egy új turbófeltöltővel olaj nélkül.
Már nyithatjuk is az újabb turbójavítási munkalapot a szervizben. Egy vacak kis szűrő miatt. Gondoljunk csak bele, milyen pompásan tudja fokozni az ideget, ha épp a garancia lejárta után üt be a baj, a szerelő nem ismeri a típushibát, és a frissen felújított turbót is kinullázzuk párszáz kilométer alatt. Ilyen és hasonló esetekre kell gondolni, amikor információhiányról beszélünk, illetve arról, hogy általában nem a turbó a hibás, csak ő szívja meg.
Mint a 110 lóerős HDi-nél is. Ennél egész egyszerűen alulméretezték a 3,5 literes olajteknőt. Ki tudja, talán a szervizköltségeken akartak spórolni. Idővel mindenesetre kiderült, hogy ennyi olaj nem elég ahhoz, hogy mindig megfelelő kenést tudjon biztosítani. Na, vajon mi a legérzékenyebb eleme a kenési körnek? Bizony, itt is a turbó unja meg először az olajszűkét. Visszahívást itt sem indítottak, de a gyári javítási leírás turbómeghibásodás esetén javasolja az olajteknő és a hozzá tartozó alkatrészek cseréjét. 4,5 literesre.
A visszafolyási probléma a BMW-kre is jellemző, amelyeknél a kopottabb motoroknál a forgattyúsház szellőztető rendszere már nem bírja el a tetemes mennyiségű kartergázt. Egy eltömődött kartergázszűrő, amelyet a gyári előírás ellenére elfelejtettek cserélni, vagy egy letapadt csappantyú már elég is ahhoz, hogy komoly nyomás alakuljon ki a karterben. Ezért aztán nem tud visszafolyni az olaj, és az eltömődött szűrőcskés HDi-ével azonos módon halálozik el a turbófeltöltő. Megint csak önhibáján kívül.
De nem csak a visszafolyó ág tud problémát okozni, a nyomócső is jellemző hibaforrás, főleg benzines motoroknál. Az Audi 1,8-as benzinesénél például közvetlenül a leömlő alatt kanyarodik rá a középrészre, éppen ezért gyárilag van is ott egy hővédő lemez. Akkor kezdődik a baj, amikor ez elrohad, és a leömlő elkezdi sütni a nyomócsövet. Nem egyszer fordult már elő, hogy a megégett olaj odabent szinte teljesen elzárta az áramlás útját. Nincs min csodálkozni, ha ez nem tetszik a turbófeltöltőnek.
A Renault 1,9-es dCi-jénél a légtömegmérő elöregedett darabkái, illetve a kartergáz-visszavezető rendszer elemei szeretnek leválni, amiket aztán csúnyán bedarál a turbó. Lehetne még sorolni a feltöltő kárára elkövetett figyelmetlenségeket a gyártók részéről, de hogy ellenpéldával is szolgáljon, Ferenc inkább mutat egy konstrukciós hibát egy turbófeltöltőnél is, ahol egy túl gyenge tartórugó miatt koptak el a csapágyak idő előtt – ezt viszont időben kezelte a gyártó, így ilyen már nem kerülhet forgalomba.
Az egyik legdühítőbb turbóhiba egyébként, amikor nem is megy tönkre maga a feltöltő, mégis cserélni kell. A változó geometriás szerkezeteket sok modern konstrukciónál egy szilva méretű villanymotorka állítgatja néhány fogaskeréken keresztül. Ez a turbóra szerelt kis dobozka szabályozza lényegében a feltöltést, és ha tönkremegy, nincs gyári javítási technológia, cserélni kell a turbót. Jártam már olyan műhelyben, ahol minden tiltás dacára megjavítják a dobozkát, de valóban nem egyszerű a beavatkozás.
Maga a felújítás személyautók turbóinál kevésbé izgalmas téma. Az euro-raklapon éppen hogy szállítható, malomkerék méretű turbófeltöltőre már büszkébben mutat a tulajdonos. Egy távfűtő központ gázmotorjához újítják fel. Éppen most érkezett meg a kompresszorkerék egy hasonló gigantikus feltöltőhöz, Ferenc ki is bontja a kedvemért. A forintban hétszámjegyű értékű alkatrészen mutatja meg a rengeteg hamisítvány miatt ma már elengedhetetlen pöttyös kódot. Komplett turbókat is koppintanak már a kínaiak, de egyelőre csak távolról hasonlítanak az eredetire – még aki Magyarországra behozza őket, az is úgy árulja, hogy használat előtt javasolja a kiegyensúlyozást.
Egy hétköznapi turbójavítás, amihez elég egy javítókészlet, vagyis nem sérült se a tengely, se a ház, néhány órás rutinmunkának számít a cégnél. Az 55-60 ezertől induló műtétből az alkatrész harmincba fáj. A szemcseszórásos tisztítás, a mosás, a szét- és összeszerelés nem nagy ördöngösség, bár amatőrök itt is követnek el jóvátehetetlen hibákat. A barkácsolt alkatrészekből egész gyűjteménye van Ferencnek, mosolyogva mutatja a kezdetleges próbálkozásokat. Amire viszont sufniműhelyben nincs sok esély, az a felújítás lényege, a kiegyensúlyozás. A középrész-kiegyensúlyozó műszerre talán a legbüszkébb a tulajdonos, ilyenből nincs sok az országban. De megmutatja a tizenéves, analóg kiegyensúlyozót is, amivel 1996-ban kezdte a vállalkozást. Ma is használják még.
Mindig, miután bármilyen, autójavítással kapcsolatos tevékenységet űző szakemberrel beszélek, összeszorított farpofákkal ülök be az autómba a sok rémtörténet után. Nálam is mindjárt felsüvít a turbó – csak nem az utolsó dalát fütyörészi? De aztán eszembe jut, hogy a doktorok mindig csak a beteggel találkoznak, az egészséges pácienssel ritkán. Én is a csúnya fertőzésekről faggattam Ferencet, miközben a sokszázezret futott, hibátlan feltöltőkről nemigen esett szó. Pedig a horrorsztorik egyik legnagyobb tanulsága, hogy jó beépítési környezetben, megfelelő karbantartással, értelmes felhasználónál szinte örök életű a turbó.
