Körülbelül ötszáz forint lehet az előállítási költsége, ezt szorozd meg néggyel, aztán mondjuk rá, hogy kicsit azért módosítani kellett a fémvázat is. Cakumpakk négyezer forint a gyártói oldalon, és vége egy súlyos problémának.
Emlékeznek a nyolcvanas évek maszek autósboltjainak slágerére, az ajtó élére húzható, macskaszemes élvédőre? Ha hiszik, ha nem, annak modernebb – és többnyire ízléstelenebb - változatai ma is kaphatók a Homasitában, talán a Nefelejtsnél is. Két napja tudom, hogy írni fogok arról, ami most következik, ezalatt feltűnt, hogy emberek ma is veszik ezeket az élvédőket. Már vagy harminc éve annyira randának tartom ezeket, hogy az agyam szűri a látványukat, de ettől még él és virágzik az ajtóélvédő-iparág.
A mai, szélcsatornák, profi tervezőstúdiók és szigorú divathullámok formálta autókarosszériák korában egy olyan böszmeség, mint az ajtóélvédő, borzalmasan ízléstelen, akárhogy is tálalják azt az autósboltok. Még talán a legjobb, ha vastag, átlátszó ragszalagot húzunk az ajtó szélére, mert az legalább nem látszik (nagyon), de az autóik iránt majomszeretettel rajongó gazdik sokszor a kelleténél jobban rácuppannak erre a gusztustalan cupákra.
Nézzék meg azt a sok, díszléctelennek tervezett, ám a tulajok által öntapadós krómcsíkokkal az Izs titkos prototípusainak kinézetére silányított modern autót, amelyeknél minden ajtó élén fényes dísz fut végig – függőlegesen. Márpedig aki csak kicsit is szereti az autókat, és látott már szép, régi kocsikat, amiken gyárilag voltak ilyen díszlécek, az tudja: a krómcsík helyzete az esetek 99 százalékában nagyjából vízszintes, hiszen az autót nyúlánkabbnak, állva is száguldónak szerették volna látatni velük a designerek. A függőleges króm széttagol, dobozokra oszt, röviden: förtelmes. És ráadásul általában fekete autókon vannak ezek a borzalmak, hogy üvöltsenek is kifele az összképből – rettenet.
De tudják mit? Valahol a lelkem mélyén megértem ezeket a feltehetőleg kispénzű, autójukat féltő, de szemlátomást nem Raffaello és Rembrandt képein nevelkedett tulajokat. A feleségem városépítész, és rendszeresen lelépi a parkolóhelyeket az áruházak előtt, hogy megvan a magyar szabványban előírt 2,5 x 5 méter, ami elvileg minden építtető számára kötelezően betartandó. Szörnyűek az eredmények, szinte sehol nincs meg a táv, sokszor durván kisebbek a helyek, naná, így simán el lehet adni ötszáz parkolósnak egy valójában háromszázötvenre méretezett placcot. Akinek kisgyereke van, tudja, hogy tíz-tizenkét éves korig lehetetlen egy kicsi fejébe beleverni, hogy ne lendületből nyissa az ajtót – már csak azért sem, mert az újabb autók határolói annyira sarkosan működnek, hogy egy hároméves kezéből ki is tépik az ajtót.
Fogadjuk el: ha járunk forgalmas helyeken, és pici gyerekünk van, ezerből ezerszer lehetetlen lesz úgy parkolnunk, hogy legalább egyszer ne verjük szét a szomszéd kocsiját kiszálláskor. Egyetlen ajtóélvédő-mentes védekezés van ez ellen: tolóajtós típust kell venni. Olyanból viszont nincs sok. Így hát Magyarországon az autók harmadának-felének az oldala visel más autók ajtóélétől származó horpadásokat, és igazából itt senki nem hibás, maximum az építtető, aki szépen megkente a hatóságokat, hogy zsugor-colstokkal mérjék a parkolóhelyeket az átadáskori ellenőrzéseken. Egy ekkora horpadás már nagyon csúnyán mutat a kocsin, viszont általában nem éri el a biztosítói kifizetési szándék ingerküszöbét, ezért úgy marad. Tömény bosszúság, ahányszor ránézünk a szép autónkra, mindig látni fogjuk, még éjszaka is.
Az ajtóélvédő, még ha mégoly gusztustalan is, igazából a saját autójának esztétikumát feláldozó kultúrember figyelmessége a másik iránt – most ne vegyük figyelembe a kocsijaikat valóban csak a pocsék ízlésük miatt teleragasztgató szerencsétleneket. Egy üzenet: „lehet, hogy szűk a hely, de amennyire tőlem telik, megpróbálom a te kocsidat is védeni”. Egy műanyag él ugyanis nagyon nehezen sérti fel a szomszéd kocsi lemezeit. De muszáj-e ennyire randán megoldani ezt a problémát?
Nem okvetlenül. Tudják, van egy ilyen kütyü, a kiugró ajtóélvédő. Pici pöcök lóg ki az ajtóvázból. Amikor nyitunk, az ajtó a keretét elhagyva elengedi a pöcköt, ennek hatására sebesen az ajtó éle mellé ugrik egy kis karos szerkezet. A karos szerkezet végén gumicsík áll peckesen, annak verjük neki a mi saját, romboló élünket. Ez a gumicsík pedig, ha a sok csapkodástól szétmenne, filléres tétel és könnyen cserélhető, akár otthon is. Becsukáskor a pöcköt előbb nyomja meg az ajtókeret, minthogy a gumiflepni beakadna, ezért mire útban lenne, már el is bújik a neki szánt üregbe. Marad a pengevékony illesztés, a sok ezer órán át csiszolgatott alapforma, az élvédő csak akkor bújik elő, ha dolga van.
Nem kellenek kilógó műanyagok, ízléstelen krómcsíkok, málló Duct Tape, az utca porát gyűjtögető ragszalag – a parányi szerkezet zseniálisan megold mindent. Egy a baj: nem lehet minden autóhoz kapni. Sőt, a kínálat meglehetősen szűk, egyelőre csak a 2012 utáni Ford Focusokhoz rendelhető ilyen. Teszem hozzá, sose történjen rosszabb az emberrel, mint hogy vásárláskor egy Focus mellett kelljen letennie a voksot.
